Megoldatlan

Későn váltó kerékpáros lámpa

FRISSÍTÉS: 2025.03.10.

A bejelentő visszajelzése alapján:
„A probléma nem megoldott, esetlegesen félre értett valamit a Közút. A Közút érvelése érthető, hogy mind három közlekedő partner sebessége más és más.
"a kerékpárosok szabad jelzése alatt már tilos jelzést kapnak a kanyarodó járművek (a kerékpáros hirtelen tud megjelenni -ahogy írta is- akár az oszlop takarásából)"

A problémát ez nem befolyásolja, hiszen éppen a feltorlódott autósoknál alakul ki az eredeti bejelentésben említett veszélyhelyzet leírás. Az elmúlt időszakban többször is sikerült beleszaladni a veszélyhelyzetbe, így sikerült megfigyelnem és továbbra sem értem a Közút álláspontját. Zöldre vált a gyalogosok lámpája hangos számolással és figyelve az autósok 6 másodperc után kaptak zöldet (lehet 5 másodperc a számolási idő pontatlanság miatt) ezáltal az autók elindulnak, de meg is állnak és torlódnak a gyalogosok miatt, majd a számolás során 14 másodpercnél (lehet csak 12 ezt az időt a Közút úgyis ki tudja nyerni) kapott zöldet a kerékpár is az ott várakozó gépjárművek elé/közé engedi ergo baleset veszély áll fent.

Vagyis pont a jelenlegi helyzet miatt áll fent, szóval ha az autósok csak 5-6 másodperccel később kapnak jelenleg is zöldet a gyalogosokhoz képest, akkor miért is nem mehetnek a kerékpárosok ezzel egy időben hiszen az az 5-6 másodperc alatt konkrétan át is érnek.

Illetve szemből is bőven látótérben vannak, az akkor induló gépjárműveknek, ahol egyébként 3 villogó sárga jelzés is figyelmeztet, vagyis még "nem felejtik el" állásukban, hogy bizony itt kerékpárosok is feltűnhetnek. Az általam javasolt esetben 100-ból kb 98 alkalommal a kerékpárosok már rég elkerülnek ebből a szituációból, az Üllői úton keresztező kerékpáros nem érkezhet ugye, maximum vele párhuzamosan a McDonalds irányából, de ez ritka, hogy épp akkor érjen oda kerékpáros, hiszen jellemzően a piros lámpához érnek és ott is csak max 1-2.
Ezzel szemben a jelenlegi helyzetben a később ráengedés miatt garantáltan 100/100 fent áll a veszélyhelyzet.

Konklúzió: Ha úgyis csak késleltetve indulnak a gépjárművek a gyalogosokhoz képest, akkor abban az időben pont eltudnak indulni a kerékpárosok és az idő alatt ki is kerülni az egész kereszteződésből, ha egyszerre kapnak zöldet a gyalogosokkal. Természetesen a csak nyomógombbal történő zöld adás maradat, hogy amennyiben nincs kerékpáros, feleslegesen ne adjon zöldet.

Ui. a kis táblák cserélve lettek.”

-----

FRISSÍTÉS: 2025.02.27

A Budapest Közút válasza:
„Az egymással párhuzamosan közlekedő gyalogosok, járművek és kerékpárosok szabadjelzésének eleje és vége nem lehet azonos időben, mert mindhárom fajta közlekedő más sebességgel, menettulajdonságokkal rendelkezik, ezért az általuk megtett úthoz szükséges idő sem azonos. Ezt tetézi még az a helyzet, hogy míg a járművek egy ütemben keresztezik a teljes Ecseri utat, a kerékpáros átvezetést két szakaszra bontottuk (de biztosítjuk az egy ütemű átkelést), addig a gyalogosok útját 2 sziget három szakaszra osztja. Természetesen itt is törekszünk az egy ütemű átkelés biztosítására, de ez nem mindig oldható meg mindkét irányban, ilyenkor a gyalogosoknak a közbülső szigeten megállva kell kivárni a következő zöld jelzést.
Az adott helyen van még egy másik indok is, ami miatt csak részben van azonos időben a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak a szabad jelzése, ez pedig az, hogy míg a gyalogosok és a jobbra kanyarodó járművek együtt kaphatnak zöld jelzést, a kerékpárosok szabad jelzése alatt már tilos jelzést kapnak a kanyarodó járművek (a kerékpáros hirtelen tud megjelenni -ahogy írta is- akár az oszlop takarásából). Ennek következménye az, hogy késleltetve indítjuk a kerékpárosokat a gyalogosok után.
A csomópont irányítási rendszerét már többször vizsgáltuk, az az érvényes előírásoknak megfelel, balesetveszélyes helyzetek csak a közlekedők szabályellenes magatartásából adódhatnak. Nem tervezzük az irányítás módosítását.”

-----

A IX. Ker. Ecseri út - Üllői úti kereszteződésen áthaladó kerékpáros átvezetés lámpája nyomógombos megoldással szabályozott, csak akkor ad zöldet, ha a gomb megnyomásra kerül. A képeken látható kis táblákat megkellene a matricáktól tisztítani, hogy jól észlelhető legyen, ez a későbbi felvetésben fontos szerepet kap.

A nyomógomb aktiválása után a gyalogos zöld jelzés után kb. 9 másodperccel később engedi a kerékpárosokat, ami azért problémás, mert addigra az Üllői útról az Ecseri útra kanyarodó gépjárművek felállnak a kerékpáros átvezetésre, mert a gyalogosokat engedik el, ami miatt sok esetben elzárják a később induló kerékpárosok útját, vagy sok esetben a beérkező autósok "A" oszlopa kitakarja az éppen érkező kerékpárost a templom irányából érkezők esetében.

Kérem a lámpa programot alakítsák úgy, hogy a gomb megnyomása után a gyalogos lámpával kb. egyszerre váltson és ne 9-10 másodperccel később. Az az általában 1-2 kerékpáros így simán át tud haladni amíg a járművek egyáltalán odaérnek, így nincs konfliktus. Szemből természetesen látják az autósok, de akkor is már felállnak az átvezetésre, mert valamilyen okból csak arra számítanak, hogy ott gyalogos közlekedés van ez nyilván az egyik érthetetlen rejtélyek egyike marad, amit sose értünk meg, de ezzel ez kiküszöbölhető.

Természetesen amíg reális biztonságos egy szakaszú átkelésre lehetőség van, úgy kérem úgy állítsák be, hogy ha esetlegesen csak a gyalogos zöldre váltott lámpa után van lehetőség megnyomni a gombot úgy is váltson még cikluson belül, ha lehetőség van rá.

A fő probléma, rengeteg kerékpárostól hallottam "menjünk, ez a lámpa beragadt, nem működik nem vált" stb. "megnyomás után se". Ez nyilván abból fakad, hogy általában nem számítanak arra, hogy a gyalogosnak zöld, a kerékpáros meg majd 10 másodperccel később kap zöldet, így rendszeres a pirosozás a helyszínen. Ezért is jó lenne a korábban felvetett hamarabbi váltást engedélyezni, mert amellett hogy a kerékpárosok látják, hogy bizony jó a lámpa, a korábban említett esetben még az autósok odaérése előtt áthaladnak.

Így semmivel nem befolyásolják az autók haladását, így az áteresztő képességet sem, sőt ha nem a későbbiekben kell kerülgetniük meg szlalomozni közöttük, még gyorsítana is rajta valamelyest. Mindamellett, hogy a biztonság is nőne.
Köszönöm, ha megvizsgálják az érintett helyszínt.

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, Ecseri út M

Hozzászólások

  • Járókelő Zsófi lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    A bejelentő visszajelzése alapján Felújítás alatt van az egész környék. Remélhetőleg előbb-utóbb azért megoldódik.
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves József!
    Köszönjük a visszajelzést! Akkor remélhetőleg - ha egy éven túl is - de meg fog oldódni a probléma. Ha mégsem, kérjük, jelentsd be újra egy új bejelentésben (ezt a bejelentést is belink...
  • Farkas József hozzászólt a bejelentéshez.

    Felújítás alatt van az egész környék jelenleg.
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    "Kedves Bejelentőnk!
    Segítenél nekünk? Történt fejlemény az elmúlt időszakban? Megoldódott a probléma?
    Ha nem, akkor belső szabályunk értelmében a bejelentésedet „Megoldatlanként” zárjuk le, mert már
    ...
  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megoldatlan"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    Gratulálok, végre!
    Asszem nyolc éve volt erről az első bejelentés:
    https://jarokelo.hu/21742
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A IX. ker. Üllői út – Ecseri út kereszteződésnél, a Ferencvárosi Önkormányzat beruházásában jelenleg zajlik az Ecseri úti metróállomásnál található felszíni terület átépítése, ide
    ...
  • A rendszer lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

    A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény által meghatározott 30 napos válaszadási határidőt a címzett 60...
  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • Murzsicz-Tar Julcsi elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Murzsicz-Tar Julcsi megváltoztatta a bejelentés leírását "A IX. Ker. Ecseri út - Üllői úti kereszteződésen áthaladó kerékpáros átvezetés lámpája nyomogombos megoldlással szabályozott, csak akkor ad zöldet, ha a gomb megnyomásra kerül. A képeken látható kis táblákat megkellene a matricáktól tisztínai, hogy jól észlelhető legyen, ez a későbbi felvetésben fontos ...

  • Farkas József hozzászólt a bejelentéshez.

    A probléma nem megoldott, esetlegesen félre értett valamit a Közút. A közút érvelése érthető, hogy mind három közlekedő partner sebessége más és más.
    "a kerékpárosok szabad jelzése alatt már tilos je
    ...
  • Járókelő Csilla lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Illetékes visszajelzése alapján, nem tervezik az irányítás módosítását.
    Kérjük tájékoztatásuk szíves tudomásulvételét.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!
    Az egymással párhuzamosan közlekedő gyalogosok, járművek és kerékpárosok szabadjelzésének eleje és vége nem lehet azonos időben, mert mindhárom fajta közlekedő más sebességgel, men
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • Farkas József hozzászólt a bejelentéshez.

    +1
  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Farkas József bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére