Szabálytalan megállás, visszatérő parkolás a járdán
FRISSÍTÉS: 2025.02.06.
A bejelentő visszajelzése alapján:
"Köszönöm az ügy kivizsgálását és megerősítését, hogy a probléma fennáll.
Az alábbi kérdéseim, megjegyzéseim lennének az éppen illetéskesek felé (Rendészet és Városüzemeltetés) a válaszukkal kapcsolatban.
1. Bár teljes mértékben egyetértek a szabályok betartatásával, a probléma ettől még nem fog megoldódni csak átalakulni, például frusztráltabb szülők képében, akik autóval hordják csemetéiket az iskolába, sportcsarnokba.
2. Én, mint újpesti lakos mivel tudok hozzájárulni a szabályok betartatásához? Mert nagyon jól hangzik, hogy emelt számú ellenőrzést kérnek, de ebből nem tapasztaltam még semmit. Két alkalommal láttam rendészeti kollégát a környéken, gyanítom ez a felmérés keretében történt, azóta sajnos semmi változás nem történt, megy minden a "kialakult szokásjog" alapján.
3. A gázvezeték védőtávolság pontos szabályait hol találom? Amiatt kérdezem, mert fák vannak telepítve a járdán, melyek szerintem - bár laikus vagyok - nagyobb veszélyt jelentenek a gázvezetékre, mint például egy cserje a zöld sávon.
Ugyanitt jegyezném meg, hogy a több tonnás autók járdára parkolása se tesz szerintem jót a gázvezetékeknek - bár továbbra is mint laikus gondolom ezt - valamint a járda minőségét is rontják, melyet később Önöknek, adófizetői pénzből kell helyreállítani.
4. Bárhol máshol támogatnám a kiss&go zóna kialakítását, csak egy ötlet volt, próbáltam konstruktív lenni. Bármilyen egyéb megoldási javaslatra nyitott vagyok.
5. Értem, hogy a parkolók kialakítása nem az Önök feladata, de azért csak Újpesten van az iskola és a sportcsarnok is, én is felvehetem a fenntartóval a kapcsolatot, de talán Önök hatékonyabb párbeszédet tudnának folytatni az ügy megoldása érdekében.
Itt lenne még egy olyan kérdésem, hogy összességében a Fóti úton kiss&go zóna kialakítása szüntetne meg nagyobb zöld felületet vagy az iskola területén lévő parkolók kialakítása?
Kedves Járókelő csapata, amennyiben lehet ilyet kérni, bevonnák az ügybe az iskola és sportcsarnok fenntartóját, mely ha minden igaz az Észak-Budapesti Tankerületi Központ - eszakbudapest@kk.gov.hu - az iskola honlapja szerint ( http://fotiu.hu/elerhetoseg.html )."
------
IV. kerület Újpest Önkormányzatának válasza:
„Javaslati pontjait megvizsgálva az alábbi tájékoztatást adjuk:
1., Az utca elején lévő megállási tilalmat jelző tábla figyelmen kívül hagyása közlekedésrendészeti hatáskör, amelyben az illetékes rendőrkapitányságnak van jogköre eljárni.
2., A járdán zöld sáv kialakítás nem lehetséges a járda alatt futó gázvezeték és annak védőtávolsága miatt.
3., A Fóti úton zöldsáv megszüntetéssel járó kiss & go parkoló kialakítását a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő úton Újpest Önkormányzata nem támogatja.
4., A sportcsarnokhoz és az iskolához tartozó parkoló igényekhez illeszkedő kibővítése az iskola fenntartójának feladata.”
-----
Az általam tapasztalt probléma, hogy újpesten a Kunhalom utca egyirányú részén az autósok rendszeresen szabálytalanul megállnak és várakoznak a járdán, kapubeállókban. A járdán telepített fáknak rendszeresen nekimennek, földjüket időjárástól függően összetömörítik vagy kitúrják. Emellett télen a fűtés miatt, nyáron a klíma miatt járatják az autókat. Az általánostól eltérő forgalom oka az iskolába autóval szállított gyermekek, valamint az iskola területén lévő sportcsarnokban tartott edzésekre, rendezvényekre érkzők száma.
A problémára több megoldási javaslatom is van, melyek az alábbiak:
1. Rendszeres ellenőrzések a kritikus időpontokban, ezzel leszoktatva a megszokásból szabálytalankodókat. (Reggeli iskolakezdés, délután iskolai nap vége, edzések, rendezvények időpontja)
2. A járdán zöld sáv kialakítása és kisméretű cserjékkel, növényekkel betelepítése. Ez egyébként a környékre jellemző és talán megoldaná a problémát.
3. Az iskolához kiss&go zóna kialakítása a Fóti úton.
4. A sportcsarnokhoz (és iskolához) további parkolóhelyek kialakítása, mert a jelenlegi körülbelül 6 férőhelyes parkoló köszönőviszonyban sincs a szükségletekkel.
Hozzászólások
Éppen ezért nem fogom feltenni a kérdéseimet közvetlenül az önkormányzatnak, mert elveszne a nyílvánosság ereje és az érz...
Szabályzatunk szerint egy bejelentésben kizárólag egy illetékeshez tartozó problémát kezelünk, több illetékeshez nem tudjuk kiküldeni az észrevételeket és kérdéseket párhuzamosan.
Kérünk, a tová...
Köszönöm az ügy kivizsgálását és megerősítését, hogy a probléma fennáll.
Az alábbi kérdéseim, megjegyzéseim lennének az éppen il...
Javaslati pontjait megvizsgálva az alábbi tájékoztatást adjuk:
1., Az utca elején lévő megállási tilalmat jelző tábla figyelmen kívül hagyása közlekedésrendészeti hatáskör, amelybe...
Először is engedje meg, hogy szíves elnézését kérjem a késői válaszadásunkért!
A Bejelentésben taglaltak ellenőrzését követően tájékoztatni kívánom, hogy az abban foglalt- főként...