Megoldásra vár

5 éve Elhagyott Daewoo

Tisztelt Hatóság!
Már több alkalommal, utoljára 2024. március 20-án hívtuk fel a figyelmüket egy közterületen tárolt, lejárt műszakis gépjárműre, mely egyben szabálysértést is elkövet.
https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/141311/4-eve-allo-jarmu
"Jelzett helyszínen, azaz a 3. ker. Gyűrű utca 2-14 előtti útszakaszon kétirányú közlekedés van érvényben, noha a szokás szerint a Madzsar József utca felé vezető oldalt általánosan parkolóként használják - ezzel nincs is baj,
Azonban a KRESZ 40. §. értelmében járművel megállni főszabály szerint csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan egy sorban szabad.
Jelzett helyszínen elhelyezett, a képen karikázott jármű azonban a menetiránnyal ellentétes módon lett elhelyezve, megsértve ezzel a közlekedés szabályait.
Véleményünk szerint tehát a jármű (legyen is bármilyen jogi státusza) szabálytalan elhelyezése okán büntethető, illetve elszállítható."

Ezt a bejelentést Önök még március 20-án, tehát a bejelentés napján meg is válaszolták, így igazoltan tudomásul vették.
Jelen bejelentésünkhöz csatoljuk a google műholdképeit is, melyek dátum szerint igazolják, hogy ez a jármű 5!!!! azaz öt éve mozdulatlan.
A járművet nem szállították el, és a szabálysértése okán sem büntették meg.
Ez már véleményünk szerint elég súlyos mulasztás.
Amennyiben jelen bejelentésünk után sem történik érdemi változás, tehát nem fogják elszállítani a járművet, a fentebb leírtak okán jogi lépést fogunk tenni az intézkedés hiányát illetően.

Kérjük intézkedésüket, és hogy ne kivételezzenek a járművekkel!
Ennél sokkal kisebb problémákra szívbaj nélkül osztanak ki bírságot belső Óbudán...

Probléma helyszíne
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer, Gyűrű u. 12

Hozzászólások

  • T. Andrea megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő! A képfelvételek alapján a jármű forgalomképtelen járműnek minősül, amit a megadott címen ellenőrizni fognak közterület-felügyelőink. Tájékoztatom, hogy amennyiben a irányad...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Elhagyott jármű - Jós u. - 2

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Jós utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Elhagyott autó - Jós u.

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Jós utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Elhagyott autó - Boglár u.

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Boglár utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  Vissza az oldal tetejére