Megoldatlan

Ötvenhatosok tere -

Anonim Járókelő

A képeken látható a Dózsa György út menti parkoló egy része, a Dembinszky utca felé vezető úttal. A probléma az, hogy a korábbi állapothoz képest (csatolt képen látható) félre lettek húzva a beton "kerítés" elemek, ezzel lehetőséget adva a kihajtásra. A gond ezzel csak annyi, hogy jelentősen akadályozza a 74-es trolik forgalmát, rendszeresen duzzad miatta a sor az Ajtósi Dürer sor irányába. A csatolt képeken jól látható, hogy egy "Mindkét irányból behajtani tilos" tábla van elhelyezve jelenleg a fenti helyen. Ezt gyakorlatilag nem veszik figyelembe, lazán járnak ki -be ezen a "kinyitott" részen. Korábban volt rá törekvés, hogy ezeket a beton elemeket vissza forgatták az eredeti helyére, ezzel megszüntetve az itt történő átjárást, azonban pár napra rá ismét szét lettek fordítva, és azóta is vígan mászkálnak ki - be az autósok, szabálytalanul, és ezzel akadályozva és feltartva a többi közlekedő felet. Hathatós intézkedés az volna (amíg a Liget programban nem lesz érintett a rész), hogy valamilyen formában visszafordított, lezárt állapotban fixálják ezeket a beton elemeket, meggátolva a ki- be hajtást.

Probléma helyszíne
Budapest XIV. kerület, Zugló, Asztana utca

Hozzászólások

  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett a bejelentőtől visszajelzés.

  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Az Ötvenhatosok terén a Dembinszky utcánál lévő, elmozdult betonelemekkel kapcsolatban az alábbi választ adjuk:

    A téren alapvető probléma, hogy a parkolás (mivel nincsenek felfes
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés helyét "Budapest, XIV. kerület, Zugló, Városligeti körút (47.50835565, 19.08451253, 13)"-ról "Budapest, Asztana utca, 1146 Magyarország (47.5083195, 19.0845274, 16)"-ra.

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés illetékesét "XIV. kerület Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt."-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Lendvai Erika hozzászólt a bejelentéshez.

    Talán arra gondolt a beíró hogy a Ligetet meg a főútvonalat nem a XIV. kerület birtokolja és kezeli.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    És ennek mi köze van a fent leírt problémához?
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    A Városliget meg a Dózsa a FŐVÁROSÉ !
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    A Városliget meg a Dózsa a FŐVÁROSÉ !
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: XIV. kerület Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kiégett gyalogos-jelzőlámpa

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Fogarasi út (XIV. kerület, Zugló)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kidőlt tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Hermina út (XIV. kerület, Zugló)
  Vissza az oldal tetejére