Válaszra vár

Hatféle gyalogos-védőelem négyféle színben egy sarkon

A Fehérvári út és a Mezőkövesd út kereszteződésénél hagyományosan (illetve a Fehérvári út kb. 8 évvel ezelőtti felújítása óta) kétféle védőelem került ki: zöld oszlopok és szürke csőkorlátok. Ez a két szín - két elem egyenleg mostanra négy szín - hat elemre nőtt, teljesen öncélúan rontva a városképet.

Az igazság kedvéért hozzáteendő, hogy a növekedés egy részéért a Tetris ház megépülése felelt, melynek rámpájához a ház színét követve sárga korlát, lépcsőjéhez pedig szintén sárga behajtásgátló oszlop került. Ez értelemszerűen magántulajdon, így a kerület legfeljebb településképi szabályozási eszközökkel érhette volna el a meglévő elemek követését.

Az utóbbi egy évben viszont teljes mértékig önkormányzati hatáskörben kerültek ki újabb színek és újabb formák (amik, szemben a Tetris ház sárga elemeivel, nem illeszkednek semmihez):
- a hamburgerező átépült parkolója mellett folyton elparkolt zöldterület védelmére zöld csőkorlátok kerültek ki;
- a Mezőkövesd út páratlan oldalának beparkolása ellen pedig az elmúlt hetekben piros (!) korlátok, új színnel gazdagítva a berendezési tárgyak palettáját (ráadásul csak a beparkolással érintett szakasznak csak az elejére, így félig feleslegesen).

Szeretném kérni a kerületi önkormányzatot (akik sejtéseim szerint felelnek úgy a zöld csőkorlátok, mint a piros oszlopok kihelyezéséért), hogy lehetőség szerint ne hozzanak minden, máskülönben üdvös köztéri beavatkozással újabb színeket és újabb formákat, hanem igyekezzenek a meglévőekhez illeszkedni.

A legjobb az lenne, ha a kikerülteket is lecserélnék egységesre: a piros oszlopok például bátran lehetnének akár zöldek (mint a sarkon régebben kihelyezettek), akár sárgák (mint a Tetris-féle), illetve elérhetnének a rakodóhely-behajtóig, hiszen most a rövidke oszlopsor utáni járdaszakaszt ugyanúgy beparkolják.

Köszönöm!

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Mezőkövesd út 2

Hozzászólások

  • Pál András elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Baranyai Zsolt bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére