Megoldatlan

Hiányzó táblák, lekopott felfestések

Anonim Járókelő

Mivel nagyjából egy témába tartoznak a dolgok és egy környéken vannak, merészelem egy bejelentésbe írni őket:

A Lövőház utcában igen sok be-és kijárat van a Mammut bevásárlóközpontnak köszönthetően, és ezek szerintem elég balesetveszélyesek, ugyanis a hozzájuk kapcsolódó felfestések az úton teljesen le vannak kopva.
Talán a járdán is voltak autóforgalomra figyelmeztető felfestések, de ezek is lekoptak. Ha nem voltak, akkor viszont célszerű lenne ilyeneket festeni.
Ugyanitt a megállni tilos táblával ellentétben rendszeresen parkolnak mögötte autók. Előrébb kellene helyezni a táblát, vagy ha ez rakodási terület, a rakodási időpontot táblával jelezni, hogy mikor nem lehet odaparkolni. Pár hete egyébként itt egy sitteskonténer volt lerakva, így eggyel kevesebb autó tudott a tilosban parkolni, állni, várni. Ha pedig épp hely van, a taxisok drosztnak használják.

A következő két képen a Margit körútról a Lövőház és a Retek utcába jobbra, illetve egyenesen-jobbra-kanyarodó sávról van szó, ahol a lámpa jelzése nem egyértelmű, hiszen az határozottan jobbra engedélyez, annak ellenére, hogy ilyenkor a Retek utcába is el lehet indulni. A felfestés ugyan egyértelmű, de a pirosnál várakozás közben ezt az autós elfelejtheti.

A következő kép a Krisztina körút felőli mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyet mutatja. Csak hogy itt nincs ilyen parkoló. Vagy mégis? De akkor hol a felfestése?

A következő két kép a Csaba utca, Várfok utca és Krisztina körút közötti szakaszát mutatja be, ahol nincs jelezve, hogy a rövid szakasz egyirányú, továbbá a gyalogátkelő meg van kopva.

Az utolsó két kép a Csaba utca, Maros utca és Krisztina körút közötti szakaszát ábrázolja, ahol rendszeresen szabálytalanul leparkolva akadályozzák a forgalmat, illetve a rendszeresen elforgatott rakodási területet jelző tábla is van.
Ezen kívül pedig a Krisztina körút felé nincsen sávokat jelző tábla (nem tudom a pontos nevét) elhelyezve, így aki nem ismerős arra, nem tudja, melyik sávba álljon be.

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, II. kerület
Hiányzó táblák, lekopott felfestések bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • BKK Budapesti Közlekedési Központ válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    Társaságunkhoz érkezett „Bejelentés a www.jarokelo.hu oldalról (1520)” tárgyú elektronikus levelükkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:

    A Lövőház utcai útburkolati jelek
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére