balra kanyarodó lámpa nem vált zöldre
FRISSÍTÉS: 2024.06.18.
Hozzászólás
„ beraknának egy mozgás érzékelőt amit a sávra állít és nincs gond, mert nem veszi be a másik sávot és bizony minden ott haladót venne probléma nélkül. Ugyan ez a kamerával, veszi rajta a mozgást, amit a programon beallítanak, hogy melyik részre nézze a mozgást éd ha detektál vált a program szerint. Csak hát nem akarnak ilyen iranyú fejlesztéseket, ami azért fura mert valahol meg van.”
-----
Ebben a kereszteződésben (Baross utcából balra a Topánka utcára, XX. ker.) szombat este kb. negyed kilenckor több mint öt percig álltam biciklivel, ugyanis nem váltott át a lámpa, hogy balra tudjak kanyarodni. Közben szemből háromszor vagy négyszer kanyarodtak balra.
Mögöttem egy idő után megjelent három vagy négy autó, és a mögöttem álló azt mondta, nem érzékel engem, mivel túl könnyű egy biciklis, ezért nem vált. Akkor hátrébb tipegtem a biciklivel, és a következő alkalommal váltott.
Máskor nem volt ilyen problémám, lehet, hogy este nyolc után állítják így át? Mindenesetre jó volna, ha átállítanák vagy úgy, hogy egy biciklist is érzékeljen, vagy úgy, hogy ne legyen súlyfüggő, hanem minden alkalommal váltson zöldre, amikor a balra kanyarodók jönnének, akár áll ott valaki, akár nem.
Köszönöm.
Hozzászólások
"A csomópontban tehát egy teljesen forgalomtól függő szabályozás működik, mely alkalmazkodik a forgalom lebonyolódásához, elősegítve a torlódások csökkentését, így ne...
@Farkas József: a leírás szerint nem a súly számít, hanem hogy hova áll az illető. Ki fogom próbálni a következő hetekben.
A Budapest Közút válaszából idézek: "Kérjük figyelje a detektor elhelyezkedését (látható az aszfaltban) és úgy próbáljon felállni a kerékpárjával, hogy az érzékelje." Kérem nézze me...
(és közben itt egy link: https://hegylakok.hu/2017/06/erzekelo-kozlekedesi-lampa/) - ha még valaki...
Azt viszont nem értem, hogy a detektor hogyan látható az aszfalt_ban_?
A detektorok érzékelői a lehető legoptimálisabban vannak beállítva a tárgyi helyszínen, mert ha tovább növelnénk az érzékelhetőségét akkor a szomszédos sávba érkezőket is érzékeln...
A X. Kerületben sok helyen mozgásérzékelős forgalom figyelő van és...