Megoldatlan

Turistákkal elfoglalt járda

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS: 2025.04.03.

FÖRI Fővárosi Önkormányzati Rendészet válasza:
„Fentiekre tekintettel, a BP Közút Zrt. által 2025. március 31. napján a Rendészeti Igazgatóság részére megküldött tájékoztatás alapján a tárgyi díszburkolat az Anantara New York Palace Budapest Hotel kezelésébe tartozik, ezért megkeresésünk tartalmát anonim módon továbbította részükre.”

-----

FRISSÍTÉS: 2025.03.10.

A bejelentő visszajelzése alapján:
„Néha arra járok, de nem látok változást.”

-----

FRISSÍTÉS: 2024.06.14.

A Budapest Közút válasza:
„A VII. ker. Erzsébet körút 9-11. számnál a hotel, illetve a turisták körében igen népszerű kávéház közelsége valóban okoz néha kisebb-nagyobb zsúfoltságot az érintett járdán. Forgalomtechnikai kezelőként ez ellen nincsen jogosultságunk fellépni és a forgalomtechnika eszközeivel csökkenteni sem tudjuk a turisták számát.
Felkérjük a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti igazgatóságát a szabálytalanul parkoló, várakozó járművek fokozott ellenőrzésére.
Kérjük válaszunk szíves elfogadását.”

-----

FRISSÍTÉS: 2024.05.27.

A VII. kerületi önkormányzat válasza:
„A panasz a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületi szakaszra vonatkozik”

-----

A külföldi tulajdonú kávézó előtt rendszeresen 80-100 méteres, tömött sorban állnak a turisták, a felhajtót pedig buszok, taxik állják el, így a gyalogosoknak sokszor csak az úttesten marad hely. A díszburkolatot már cserepesre törték az oda felhajtó gépjárművek, így az is balesetveszélyes, a lapok mozognak, alattuk összegyűlik a csapadékvíz, azokra rálépve az ember térdig fröcsköli magát. Ez a balkáni állapot évek óta tart, úgy hogy az önkormányzat ablakából egyébként odalátni, de a fővárost sem láttam még itt intézkedni. Milyen ország az, ahol ezt megengedik?

Probléma helyszíne
Budapest VII. kerület, Erzsébetváros, Erzsébet krt. 9-11

Hozzászólások

  • A rendszer lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

    A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény által meghatározott 30 napos válaszadási határidőt a címzett 60...
  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: Anantara New York Palace Budapest Hotel

  • Anantara New York Palace Budapest Hotel nem válaszolt 40 napon belül.

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: Anantara New York Palace Budapest Hotel

  • Anantara New York Palace Budapest Hotel nem válaszolt 40 napon belül.

  • Tar Julcsi elküldte az ügyet az illetékesnek: Anantara New York Palace Budapest Hotel

  • Tar Julcsi megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Egyéb illetékes"-ról "Anantara New York Palace Budapest Hotel"-ra.

  • Tar Julcsi megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS: 2025.03.10. A bejelentő visszajelzése alapján: „Néha arra járok, de nem látok változást.” ----- FRISSÍTÉS: 2024.06.14. A Budapest Közút válasza: „A VII. ker. Erzsébet körút 9-11. számnál a hotel, illetve a turisták körében igen népszerű kávéház közelsége valóban okoz néha kisebb-nagyobb zsúf...

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • R eni megváltoztatta a bejelentés illetékesét "FÖRI Fővárosi Önkormányzati Rendészet"-ról "Egyéb illetékes"-ra.

  • R eni lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • : Fiso hozzászólt a bejelentéshez.

    Esetleg meg kellene szüntetni a további szűkítést a növény ládákkal.
  • Tar Julcsi elküldte az ügyet az illetékesnek: FÖRI Fővárosi Önkormányzati Rendészet

  • Tar Julcsi megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "FÖRI Fővárosi Önkormányzati Rendészet"-ra.

  • Tar Julcsi megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS: 2024.05.27. A kerületi önkormányzat válasza: „ A panasz a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületi szakaszra vonatkozik” ----- A külföldi tulajdonú kávézó előtt rendszeresen 80-100 méteres, tömött sorban állnak a turisták, a felhajtót pedig buszok, taxik állják el, így a gyalogosoknak...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Járókelő Ügykezelő!

    Neha arra járok, de nem látok változást.
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia!
    Segítenél nekünk? Történt fejlemény az elmúlt időszakban?
    Mit gondolsz, lezárható a bejelentés?
    Köszönjük a segítséged és a visszajelzésed!
    A Járókelő csapatának nevében:
    Tar Julcsi
    (ügykezelő koordinátor)
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • g g megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A VII. ker. Erzsébet körút 9-11. számnál a hotel, illetve a turisták körében igen népszerű kávéház közelsége valóban okoz néha kisebb-nagyobb zsúfoltságot az érintett járdán. Forg
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönjük! Alig több mint másfél hónap alatt sikerült kideríteni, hogy nem a kerülethez tartozik.
    Frissítés: már csak 30 méteres a sor. Ha esetleg valakinek kétsége lenne mitől megy tönkre a díszburko...
  • E. Mátyás elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • E. Mátyás megváltoztatta a bejelentés leírását "A külföldi tulajdonú kávézó előtt rendszeresen 80-100 méteres, tömött sorban állnak a turisták, a felhajtót pedig buszok, taxik állják el, így a gyalogosoknak sokszor csak az úttesten marad hely. A díszburkolatot már cserepesre törték az oda felhajtó gépjárművek, így az is balesetveszélyes, a lapok mozognak, alattuk ...

  • E. Mátyás megváltoztatta a bejelentés illetékesét "VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    A panasz a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületi szakaszra vonatkozik, kérjük, a problémát a Főváros felé jelezzék.

    Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal Városüzemelt
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata nem válaszolt 40 napon belül.

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Úthibák

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
    Rumbach Sebestyén utca (VII. kerület, Erzsébetváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Nem lehet elférni a járdán

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Lukács Máté
    Illetékes: VII. kerület - EVIN Erzsébetvárosi Ingatlangazdákodási Nonprofit Zrt.
    Klauzál tér (VII. kerület, Erzsébetváros)
  Vissza az oldal tetejére

Hozzájárulás a sütik kezeléséhez

Oldalunkon különböző sütiket használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk.
A sütik elfogadása önkéntes, és bármikor visszavonhatod a hozzájárulásodat.
További információért kérünk, olvasd el adatkezelési tájékoztatónkat!

  • Szükséges sütik: Ezek elengedhetetlenek az oldal működéséhez, például a bejelentkezéshez.
  • Kényelmi sütik: Megjegyzik a beállításaidat mint a nyelv vagy a megjelenítési preferenciák.
  • Marketing sütik: Személyre szabott hirdetéseket kínálnak, figyelve a böngészési szokásaidat.
  • Statisztikai sütik: Segítenek megérteni, hogyan használod az oldalt, hogy javíthassuk a teljesítményét.

Beállítások