Megoldott

Szemét és bűz a 26-os busz Nyugati téri végállomásánál

Ma reggel (március 17-e) 7.30-kor a buszra vártunk, és a várakozóhely környéke tele volt szeméttel, valamint tömény vizeletszaggal.
Az arra járó utcaseprőt kértem, takarítsa már el, mert borzasztó és undorító, mire ő közölte, hogy ez a BKK szemete, és ő hozzá sem nyúl, mert nem az ő dolga. És így is történt.
Tehát kérés a BKK-hoz: takarítsanak a várakozóhelyen naponta akár többször is, és fertőtlenítő lemosásokra is szükség volna - hajléktalan honfitársaink lakó- és ürítőhelyként használják...

Probléma helyszíne
Budapest VI. kerület, Terézváros, Nyugati pályaudvar M

Hozzászólások

  • P Csaba lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Judit Pető hozzászólt a bejelentéshez.

    Igen, köszönöm, észleltem a változást. Sajnos, amíg hajléktalanság van, illetve könnyű lerészegedni, mindig lesznek ilyen kitüntetett helyek, ahol az érintettek tanyázhatnak és piszkíthatnak. Örülnék,...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!
    Köszönjük megkeresését.
    Tájékoztatjuk, hogy munkatársaink a terület takarítását és fertőtlenítő mosását elvégezték.
    Társaságunk anyagi és emberi erőforrásainak lehetőségeihez mérte
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Csanádi György elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek FKF

  • Csanádi György megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "BKM Budapesti Közművek FKF"-ra.

  • Judit Pető hozzászólt a bejelentéshez.

    Sikerült???
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia Judit!
    Technikai hiba folytán a bejelentéshez csatolt képeid megsérültek, emiatt nem lehet azokat megjeleníteni. Kérjük, hogy kommentben (.jpg vagy .png formátumban) vagy a kerdes@jarokelo.hu...
  • Csanádi György megváltoztatta a bejelentés állapotát "Feldolgozás alatt"-ról "Kiegészítésre vár"-ra.

  • Judit Pető bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Sivatagi porfelhő

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Garami Gáborné
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek FKF
    Örs vezér tere (X. kerület, Kőbánya)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Közterület takarítása

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek FKF
    Városmajor utca (XII. kerület, Hegyvidék)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Szemetes terulet

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek FKF
    Határ út M (IX. kerület, Ferencváros)
  Vissza az oldal tetejére