Válaszra vár

Parkolás

FRISSÍTÉS: 2024.03.18.
Járókelő ügykezelői hozzászólás:
Tisztelt Közterület-felügyelet!
Kérjük a helyes parkolás felügyeletét.
--------------
FRISSÍTÉS: 2024.03.18.
Budapest Közút válasza:
"Hivatkozva a 139287-es számú bejelentésre, a következő választ adjuk:

A Táborhegyi lépcső egy zsákutca, ahol nincs a parkolás rendezve, így a KRESZ alapján szabad megállni és várakozni. A Táborhegyi út csomópont után közvetlenül viszonylag szélesebb az útpálya mintegy 30 méter hosszon, itt kialakított parkolóhelyek is találhatók, és a padka is burkolt – ezen a szakaszon álláspontunk szerint a következő feltételekkel szabad a várakozás:
az ingatlanok elérése nem akadályozható,
minimum 3 méter széles hely maradjon szabadon a jármű mellett.
Az út kanyarodását követően azonban az útpálya jelentősen beszűkül, és innentől a KRESZ szabályai szerint nem tud úgy megállni egy jármű sem, hogy mellette még 3 méter maradjon meg, így azon a szakaszon egyértelműen tilos a parkolás külön megállni tilos vagy várakozni tilos tábla kihelyezése nélkül is.
Véleményünk szerint a KRESZ egyértelműen meghatározza a szabályos várakozást, külön intézkedést ezért nem tervezünk a területen a parkolás szabályozására."

------------
FRISSÍTÉS: 2024. 02. 26

III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet válasza:
"az Ön által jelezett probléma a Budapest Közút Zrt hatáskörébe tartozik"

--------------

A Táborhegyi lépcső 7, 7/A és 9 szám előtti utcarészen (mellékelt fótokon látható körívrész előtti úttest) folyamatosan úgy parkolnak autók, hogy azzal az ingatlanokba be/ki hajtást jelentősen megakadályozzák, illetve a hetente esedékes hulladékgyűjtő edények elhelyezését ellehetetlenítik. Ezért erre az uttestrészre megállni tilos tábla elhelyezését és útburkolati jel (sárga vonal a járdarészen) felfestését szeretnénk kérni.

Probléma helyszíne
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer, Táborhegyi lépcső 7

Hozzászólások

  • Garami Marika elküldte az ügyet az illetékesnek: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS: 2024.03.18. Budapest Közút válasza: "Hivatkozva a 139287-es számú bejelentésre, a következő választ adjuk: A Táborhegyi lépcső egy zsákutca, ahol nincs a parkolás rendezve, így a KRESZ alapján szabad megállni és várakozni. A Táborhegyi út csomópont után közvetlenül viszonylag szélesebb az útpálya min...

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet"-ra.

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés kategóriáját "Forgalomtechnika"-ról "Parkolás"-ra.

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS: 2024. 02. 26 III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet válasza: "az Ön által jelezett probléma a Budapest Közút Zrt hatáskörébe tartozik" -------------- A Táborhegyi lépcső 7, 7/A és 9 szám előtti utcarészen (mellékelt fótokon látható körívrész előtti úttest) folyamatosan úgy ...

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    Hivatkozva a 139287-es számú bejelentésre, a következő választ adjuk:

    A Táborhegyi lépcső egy zsákutca, ahol nincs a parkolás rendezve, így a KRESZ alapján szabad megállni é
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Fischer Péter elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Fischer Péter megváltoztatta a bejelentés leírását "A Táborhegyi lépcső 7, 7/A és 9 szám előtti utcarészen (mellékelt fótokon látható körívrész előtti úttest) folyamatosan úgy parkolnak autók, hogy azzal az ingatlanokba be/ki hajtást jelentősen megakadályozzák, illetve a hetente esedékes hulladékgyűjtő edények elhelyezését ellehetetlenítik. Ezért erre az uttest...

  • Fischer Péter megváltoztatta a bejelentés illetékesét "III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő! Tájékoztatom, hogy az Ön által jelezett probléma a Budapest Közút Zrt hatáskörébe tartozik, ezért a bejelentését egyidejűleg megküldtem e szerv részére a további eljárás l...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • W Kriszta elküldte az ügyet az illetékesnek: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet

  • W Kriszta megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet"-ra.

  • Barotai Csaba bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Használhatatlan parkoló

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Járókelő Star
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Madzsar József utca / Hadrianus utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Szabálytalan parkolás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Bálint György utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Járdán parkoló autók

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Füst Milán utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  Vissza az oldal tetejére