Válaszra vár

Fény utcai tömeges járdán parkolás

FRISSÍTÉS 2024.02.16.

Budapest Közút válasza:
"Társaságunkhoz érkezett megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a Fillér utca érintett szakaszán megállási tilalom van érvényben, a vonatkozó KRESZ szabályok alapján sem az útpályán sem a járdán nem szabad gépjárművel megállni. A szabálytalankodókkal szemben a rendőrség vagy a közterület felügyelet tud intézkedni."

---

A Fillér utcában nem nehéz egyszerre több autót is találni egyidejűleg a járdán az Ezredes utca és a Nyúl utca között. A két kép azonos időben készült, ma "csak" 3 autó parkolt egyszerre a járdán. Nem lehet mindig kihívni a közterület felügyeletet. Ráadásul mire kiérnek, addig simán tovább állhatnak a szabálytalan autósok. Abszolút indokolt, hogy parkolásgátló oszlopokat telepítsenek ide is, ahogy az Ezredes utca előtt van, egészen a Retek utcától. Az utca szűk, ebből következően a járda sem túl széles. Már a közepesen haladó forgalom is hangos. Nem túl komfortos ilyen környéken sétálni. A biztonságérzetet pedig nem növeli az, ha a járdán libasorban férünk csak el gyalog és bizony a babakocsi is tud küzdelmes lenni a belógó tükrök miatt. De az sem a legjobb érzés, amikor az ember mellett kapat fel egy-egy kocsi a járdára, leküzdve a szegélyt.

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Fillér u. 18

Hozzászólások

  • II. Kerületi Városfejlesztő Zrt.verified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Bejelentő! Köszönjük észrevételét. Bejelentését ismételten rögzítettük és továbbítottuk.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    A Budapest közút válasza értelmezhetetlen és irreleváns. Tény, a járdán parkolni szabálytalan, de ez nem is volt kérdés.

    Viszont a bejelentésben szerepelt egy ilyen rész, amire nemes egyszerűséggel n
    ...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Majd most akarnak költeni, jönnek a választások. Ilyenkor sok mindent megcsinálnak, amit addig nem. :)
  • II. Kerületi Városfejlesztő Zrt.verified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Bejelentő!
    Köszönjük észrevételét. Bejelentését rögzítettük és továbbítottuk. A bejelentésben foglalt probléma érdemi megoldásáig kérjük szíves türelmét.
  • Járókelő Star hozzászólt a bejelentéshez.

    Nem akarnak költeni ilyenre sajnos. Majd a kerület ha akar költhet rá, gondolom így vannak vele.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    A Budapest Közút miért nem érti a problémát?
    Megállni tilos van, de parkolnak, járdán. Rendszeresen. Akkor ide fizikai akadály kell, amilyen amúgy van is a Fillér utca alsóbb szakaszán, egész hosszan....
  • g g elküldte az ügyet az illetékesnek: II. kerület Közterület-felügyeleti Csoport

  • g g megváltoztatta a bejelentés leírását "A Fillér utcában nem nehéz egyszerre több autót is találni egyidejűleg a járdán az Ezredes utca és a Nyúl utca között. A két kép azonos időben készült, ma "csak" 3 autó parkolt egyszerre a járdán. Nem lehet mindig kihívni a közterület felügyeletet. Ráadásul mire kiérnek, addig simán tovább állhatnak a szabálytalan aut...

  • g g megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "II. kerület Közterület-felügyeleti Csoport"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/137828/feny-utcai-tomeges-jardan-parkolas bejelentésre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő!

    Társaságunkhoz érkezett me
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Szűcs Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Ő közszeretettel kötözködik mindenkivel, nincs jobb hobbija.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Draskóczi Ádám komolyan el kell magyarázni, hogy mi a probléma a dologgal? Szomorú.
  • Draskóczi Ádám hozzászólt a bejelentéshez.

    Pontosan mi a baj a libasorral?
  • S Dominik elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    2
    Válaszra vár
    2

    felfestés vagy tábla ötlet

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: II. kerület Közterület-felügyeleti Csoport
    Fillér utca (II. kerület)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Elhagyott bója

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: II. kerületi Városfejlesztő Zrt.
    Csalogány utca (II. kerület)
  Vissza az oldal tetejére