Veszélyes jelzőlámpa program
A Bartók Béla úton 2023 nyarán bevezetett új lámpaprogram veszélyezteti a Kosztolányi Dezső téri villamosmegálló Ulászló utca felőli végén található gyalogátkelőhelyen a Bartók Béla út belváros irányú útpályáját keresztezni szándékozó gyalogosok testi épségét. Az új program szerint ugyanis az Ulászló utcai csomópontban a Bartók Béla út korábban kap szabad jelzést az eddigiekhez képest, ami azt jelenti, hogy a Bartók Béla úton a belváros felé közlekedő járművek az Ulászló utcai kereszteződés jelzőlámpájának szabad jelzésére úgy indulhatnak el, hogy az említett gyalogátkelőhelyen a gyalogosok még csak éppen akkor kapnak szabad jelzést, mikor a járművek elérik azt. A probléma gyökere, hogy a két jelzőlámpa nagyon közel van egymáshoz, az Ulászló utca előtti lámpától elindulók nem számítanak arra, hogy mintegy 60 méterre tilos jelzést kapnak. A problémát súlyosbítja, hogy mikor az Ulászló utca előtti lámpától elindulnak a járművek, a gyalogátkelőhelyen is éppen csak elindulnak a gyalogosok, így az induláskor még a járdán várakozó gyalogosok (és a gyalogátkelőhely néhány másodperccel korábban még zöld jelzőlámpájának) képe is azt a téves feltételezést erősíti, hogy az Ulászló utcai szabad jelzésre a gyalogátkelőhelyen is át lehet hajtani. Ennek megfelelően rendszeresen előfordul, hogy a gyalogátkelőhely jelzőlámpájának tilos jelzését figyelmen kívül hagyva a járművek az Ulászló utcai lámpától elindulva a gyalogátkelőhelyen is áthajtanak, veszélyeztetve az úttestre éppen akkor lelépő gyalogosokat. Velem eddig személyesen négy alkalommal fordult elő, hogy előttem hajtott át szabálytalanul egy személygépkocsi, éppen csak elkerülve a gázolást, kizárólag a véletlennek köszönhetően. A nevezett gyalogátkelőhely biztonságának érdekében szükség lenne az eredeti program visszaállítására, vagy a jelenlegi program módosítására (hangolására) úgy, hogy az Ulászló utcai kereszteződés előtti lámpa csak azelőtt adjon szabad jelzést, mielőtt a gyalogátkelőhelynél található lámpa is zöldre váltana (a jelenlegi program szerint ugyanis értelemszerűen teljesen feleslegesen kell várakozni a gyalogátkelőhely előtt is az elindulást követően, ezt nyugodtan meg lehetne tenni az Ulászló utcai felállási vonal előtt). A veszélyes helyzeten a gyalogátkelőhelynél található lámpa észlelhetőségének javításával is lehetne némileg segíteni (pl. a bal oldali jelzőfej 300 mm-esre cserélésével vagy egyéb forgalomtechnikai megoldásokkal), de kielégítő megoldást a megfelelő szabályozástechnika nyújtana. Kérem a fenti probléma megoldását!
Hozzászólások
BK-nak és a szervízcsapatnak a gyors segítseget!
A 00133768-as számú bejelentésre a következő választ adjuk:
A bejelentést köszönjük! Az érintett jelzőlámpa vezérlő műszaki hiba miatt esett ki a korábbi hangolásból. A jelz...