Megoldott

a villamosmegálló sem nyújt védelmet a víz ellen

Anonim Járókelő

A 3-as villamos Szállás utcai (Ecseri út irányába) megállójánál amint leesik az eső nincs menekvés.
A megálló melletti út széle olyan szinten meg van süllyedve hogy minden víz odagyűlik ami leesik, ezt követően az autók nem túlzok ha azt mondom nyakmagasságig fel is tudják csapni megfelelő sebesség mellett. Sajnos azt tapasztaltam hogy az üvegfalú megálló sem nyújt menedéket ugyanis a víz amit az autók felcsapnak megmagyarázhatatlan módon de az üveglapok alatt tör be az utasoknak minimum a cipőjét eláztatva, de én ma, ebben a nagyobbnak mondható nyári esőben térdig vizes voltam hiába a fedett hely, mint mondtam akinek pedig nem jut hely a fedél alatt (sajnos olyan is volt) vagy aki a fedett hely felé sétált az kaphatott bőven a vízből. Ilyenkor nehéz eldönteni melyik a rosszabb, a peron szélén az esőben állni hogy ne csapjon fel az autó, vagy a fedett megállóban állni ahol húsvét ide vagy oda de bizony meglocsolnak mindenkit.
Fontos lenne az úttestet szintbe-hozni és valahogy a megállót is elszeparálni, esetleg kibővíteni a hasonló esetek elkerülése végett. Köszönöm

Probléma helyszíne
Budapest X. kerület, Kőbánya, X. kerület

Hozzászólások

  • Bardócz Csaba lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    MEGOLDVA!
  • Budapest Közút válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Bihari utca villamos megállói és utas várói 2014. év során egységes megoldással átépültek. A villamosmegálló melletti útpálya vízelvezetése megoldott, annak ellenére, hogy a hos
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    lehetséges hogy a problémához részben vagy egészben ez is hozzájárul...
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére