Megoldott

Parkolás a kerékpárúton

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS 2023.11.20.
A Budapest Közút válasza:
“A IX. ker. Könyves Kálmán körúton a Volánbusz végállomás előtti járdaszakaszon valóban rendszeresek a szabálytalan parkolások a járdán, illetve a kerékpárúton. Mindazonáltal a parkolásgátló oszlopok kerékpárút mellé áthelyezését nem támogatjuk, hiszen azok is zavarnák a kerékpáros közlekedést, illetve veszélyhelyzetet is okozhatnak számukra.

Bejelentését továbbítottuk a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága felé, akiknek hatáskörébe tartozik az ellenőrzés, illetve a szankcionálás.”

_______________

A Népliget autóbusz-pályaudvar Könyves Kálmán körúti kihajtójánál, a kerékpárút és a füves sáv közé ékelődő részt rendszeresen beparkolják, általában olyan módon, hogy az a kerékpárút forgalmát zavarja. A mellékelt kép jobb oldalán látható két poller, amelyeknek jelen formájukban nincs értelmük, azoknak közvetlenül a kerékpárút mellett lenne a helyük. Valójában a közbeékelődő aszfaltos rész létjogosultsága is megkérdőjelezhető, hiszen egyeseknek ez "felhívás keringőre" – ha itt is be lenne füvesítve, talán kevesebben kísérelnének meg itt várakozni.
Tisztában vagyok vele, hogy a helyszín adottságai miatt kevés dolgot lehet tenni az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülésére, de az nem elfogadható, hogy egyesek várakozási igénye miatt a kerékpáros közlekedési mód ilyen mértékű zavartatást szenvedjen (a képen egy elég szélsőséges, de egyben életszerű pillanatot sikerült elcsípni), ezért kérem az illetékes(ek) segítségét a probléma megoldásában.

Két érdekesség a képpel kapcsolatban:
- a jobb oldalon látható autó az elmúlt hónapokban gyakran várakozott a képen látható helyen (hol úgy, hogy ültek benne, hol úgy, hogy nem) – viszonylag könnyen le lehetne fülelni;
- a bal oldalon látható autón a felvétel pillanatában (2023.09.18.) közel egy hónapja nincs érvényes műszaki vizsga.

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, Budapest

Hozzászólások

  • Jakab Imola lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Javaslom a "Megoldatlan" helyett a "Megoldott" státuszt, mégpedig az alábbi, a válaszban szereplő, bizakodásra okot adó mondat miatt: "Kollégáink a jogsértések megelőzése, szankcionálása érdekében a j...
  • Jakab Imola lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    illetékes válasza: "A Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelői a bejelentést követően végzett helyszíni hatósági ellenőrzések során jogsértést nem tapasztaltak"
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • E. Mátyás elküldte az ügyet az illetékesnek: FÖRI Fővárosi Önkormányzati Rendészet

  • E. Mátyás megváltoztatta a bejelentés leírását "A Népliget autóbusz-pályaudvar Könyves Kálmán körúti kihajtójánál, a kerékpárút és a füves sáv közé ékelődő részt rendszeresen beparkolják, általában olyan módon, hogy az a kerékpárút forgalmát zavarja. A mellékelt kép jobb oldalán látható két poller, amelyeknek jelen formájukban nincs értelmük, azoknak ...

  • E. Mátyás megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "FÖRI Fővárosi Önkormányzati Rendészet"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A IX. ker. Könyves Kálmán körúton a Volánbusz végállomás előtti járdaszakaszon valóban rendszeresek a szabálytalan parkolások a járdán, illetve a kerékpárúton. Mindazonáltal a par
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Dániel Zoltán hozzászólt a bejelentéshez.

    Ezt amúgy simán fel lehet jelenteni a rendőrségen is. Még csak be sem kell kenni, kb. 2 perc az ügyfélkapun.
  • Kövér Blanka elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Kövér Blanka megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    parkolóhely beszakadás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: IX. kerület Ferencváros Önkormányzata
    Ifjúmunkás utca (IX. kerület, Ferencváros)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Mozgássérült parkoló

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: V. kerület Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet
    Akadémia utca (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  Vissza az oldal tetejére