Megoldott

41-es villamos Dél-Budai szakaszán ürítésre várnak a szemetesek

A 41-es villamos, Rózsavölgyi és Kamaraerdei szakaszán a villamos felújítás ideje alatt úgy tapasztaltam hogy megszűnt, vagy legalábbis ritkább lett a megállók szemeteseinek az ürítése, ám bár a villamosok nem járnak, a környéken élők, és a tóhoz járó horgászok továbbra is a megállók szemeteseit használják, lévén hogy a tó körül továbbra is szemetes hiány van. Kérném a képen szereplő szemetesek (Fülőke utcai megálló), illetve ha lehetséges akkor a megállótól pár lépésnyire (a fa híd mellett közvetlenül) található táska és kormos/törött üvegek elszállítását.
Illetve kérném a vonal többi megállóját is sűrűbben kellene ellenőrizni, mert a villamos pótlón utazva sok helyen tapasztaltam hogy folyik ki a szemetesből a szemét.
Előre is köszönöm!

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, XI. kerület

Hozzászólások

  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönöm az FKF-től a szakszerű takarítást. Ha jól észleltem még a jelzet táska is eltűnt (valaki által), így legalábbis jelenleg szép tiszta a megálló környéke)
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Köszönjük megkeresését.
    Tájékoztatjuk, hogy a bejelentésben megjelölt helyszínen a hulladékgyűjtőket kiürítették munkatársaink.
    Kérjük válaszunk szíves tudomásul vételét!

    FKF Non...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek

  • Pál András bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Elszállításra váró zöldhulladék

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek
    Bertalan Lajos utca (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Hányás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek
    Budaörsi út (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Szemetes gyalogátkelő

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek
    Than Károly utca (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére