Megoldásra vár

Ellentmondó jelzések és váratlanul összeakadó zöld lámpák az Allee mellett

FRISSÍTÉS: 2023.09.25
A bejelentő visszajelzése alapján:

,,Valóban lerövidítették a gyalogosok zöldjét, de ez erősen részleges megoldás, hiszen a lámpák és a táblák továbbra is ellentmondásosnak: továbbra is csak balra nyilas zöld van a lámpákon."

-----

Az Október huszonharmadika utca felújítása kapcsán átépült Bercsényi utca - Baranyai tér keresztezés kerékpárral (újra) kétirányú lett. Ennek részeként a Bercsényi utca felől érkezve a külsőbbik balra kanyarodó sávhoz kikerült egy előretolt kerékpáros felállóhely is "balra és egyenesen" felfestéssel, valamint a hozzá illő "kerékpárral balra és egyenesen" tábla is. (Sőt, még egy zöld-sárga kerékpáros útirányjelző tábla is mutat egyenes irányba.)

Maga a közlekedési lámpa azonban simán balra nyilas, azaz ellentmond a felfestésnek és a táblának is.

Ennél is váratlanabb élmény, hogy kerékpárral egyenesen haladva a Baranyai tér felé ugyanakkor lesz zöld a jelzés, mint a keresztbe (azaz az Október huszonharmadika utcával párhuzamos zebrán haladó) gyalogosoknak. A csatolt képen látható is, ahogy a zöld gyalogosjelzés közben a Bercsényi utcából épp kikanyarodik egy autó.

Mivel lényegében soha, sehol nem fordul elő, hogy egy lámpás kereszteződésben két, egymás útját merőlegesen keresztező iránynak egyszerre legyen zöld jelzése, véleményem szerint ez a kialakítás kifejezetten balesetveszélyes.

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Bercsényi u. 25

Hozzászólások

  • Baranyai Zsolt hozzászólt a bejelentéshez.

    okés, bár két meglepetést is tartogat a válasz:
    - hogy a közútkezelő szerint igazából nem is nagy baj, ha félrevezető a forgalomtechnika, a közlekedő majd úgyis érti, mi volt a mögöttes gondolat;
    - ho...
  • g g megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 00129273-as számú megkeresésre az alábbi választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő!

    A Bercsényi utcában a jelzőlámpán áthaladó járművek számára a főjelző jelzőjében a maszkokat
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Tar Julcsi elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Tar Julcsi megváltoztatta a bejelentés leírását "Az Október huszonharmadika utca felújítása kapcsán átépült Bercsényi utca - Baranyai tér keresztezés kerékpárral (újra) kétirányú lett. Ennek részeként a Bercsényi utca felől érkezve a külsőbbik balra kanyarodó sávhoz kikerült egy előretolt kerékpáros felállóhely is "balra és egyenesen" felfestéssel, valamint a...

  • Baranyai Zsolt hozzászólt a bejelentéshez.

    Valóban lerövidítették a gyalogosok zöldjét, de ez erősen részleges megoldás, hiszen a lámpák és a táblák továbbra is ellentmondásosnak: továbbra is csak balra nyilas zöld van a lámpákon.

    Olyan, mint
    ...
  • Pál András megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 00129273-as számú megkeresésre az alábbi választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő !

    Köszönjük az észrevételt, ami alapján felülvizsgáltuk a kereszteződés irányítását és a jöv
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Hegymegi-Barakonyi Bálint elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Hegymegi-Barakonyi Bálint megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Baranyai Zsolt bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére