Megoldott

Kétirányúsított útszakasz és össze-vissza táblakihelyezés

Anonim Járókelő

A nagy pesterzsébeti forgalomszervezési őrületben újabb érdekesség jelent meg. Egyrészt a közútkezelő helytelenül alkalmazza a zsákutca táblát, máshol is került mostanában ki úgy zsákutca tábla a környéken, hogy az nem zsákutcát jelöl. A képen látható, zsákutcával jelölt útszakasznak van két folytatása is - az más kérdés, hogy abból az egyik szemből egyirányú, a másikra meg csak önkormányzati dolgozók hajthatnak be - de ettől ez az útszakasz még nem zsákutca. Azért a közútkezelőtől elvárható lenne, hogy ismerje a KRESZ-táblák jelentését és azokat megfelelően alkalmazza.

Másrészt az adott helyszínen azzal, hogy nem behajtani tilos, hanem zsákutca táblát helyeztek ki, gyakorlatilag kétirányúsították a Vörösmarty utca egy 40 méteres szakaszát. Nem tudom, erre miért van szükség, miközben már évek óta nagyon jól kialakult, hogy a Vörösmarty utca 3 tömbje körül óramutató járásával ellentétes irányú egyirányú forgalom van a tömb 3 oldalán. Ez a 40 méteres szakasz csak problémákat okoz. Ide csak a Nagy Győri István köz felől lehet balra fordulva behajtani, de ha valaki itt nem talál parkolót, akkor nagyon kényelmetlen itt forgolódni, főleg, hogy közben a valóban egyirányú utcából folyamatosan érkeznek az autók.

Ha esetleg valóban kétirányúsítani akarták ezt a szakaszt, akkor legalább ezt a problémát illett volna megoldani, ez a fantom-parkoló pont erre a 40 méteres szakaszra esik
https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/123928/furcsan-nem-hasznalt-parkolo

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az egyirányú szakaszról érkezve az újonnan kialakított 40 méternyi kétirányú szakaszra nincs kitéve az ilyenkor szokásos kétirányú forgalom kezdetét jelző tábla - a forgalom semmilyen szinten nincs felkészítve erre a furcsa, senki által nem várt 40 méternyi kétirányúsításra.

Az egyetlen magyarázat a kétirányúsításra csak az lenne, hogy így két irányból közelíthető meg az önkormányzati parkoló, de nem igazán értem, hogy miért érkezne bárki is úgy az önkormányzathoz, hogy előbb végigjön a Nagy Győri István közön, mikor a Baross utcáról direktben is befordulhatna oda. Mondjuk akkor tolatva kellene a halszálkába beállniuk - nagyon remélem, hogy nem azért lett teljesen összezavarva a Vörösmarty utca elejének a forgalmi rendje, hogy az önkormányzati dolgozók előre tudjanak a halszálkákba beállni és ehhez ne kelljen megkerülniük a Vörösmarty 3. tömböt.

A javaslatom az, hogy mivel semmi érdemi indok nincs a kb. 40 méteres szakasz kétirányúsítására, a zsákutca táblákat cseréljék le behajtani tilosra (kiegészítéssel, hogy kerékpáros mehet szembe is) és állítsák vissza az eredeti egyirányú forgalmi rendet.

Probléma helyszíne
Budapest XX. kerület, Pesterzsébet, Vörösmarty u. 3a
Kétirányúsított útszakasz és össze-vissza táblakihelyezés bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Pál András lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Szia!
    A bejelentésed 1 évnél régebbi, és nem érkezett visszajelzés Tőled.
    Így a Google utcakép alapján "Megoldott" státuszt állítuk, mert látszólag megoldódott a probléma.
    Ha ez nem így van, és a pro...
  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés tárgyát.

  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Dr Kardos Angelika megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megoldatlan"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A XX. kerület Vörösmarty utca forgalmi rendjével kapcsolatos megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk:

    Tájékoztatjuk, hogy a kerületben november hónapban fejeződött be a „Közl
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • A rendszer lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Kidőlés határán lévő tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Gubacsi hídfő (XX. kerület, Pesterzsébet)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Lekopott zebra

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Németh Zs.
    Illetékes: Budapest Közút
    Vörösmarty utca (XX. kerület, Pesterzsébet)
  Vissza az oldal tetejére