Megoldott

"Ideiglenes" tájékoztató tábla ellentmondó felfestéssel

Anonim Járókelő

Tisztelt Budapest Közút!

Tudomásom szerint a sárga tájékoztató táblák "ideiglenesek". A szóban forgó probléma egy ideje feltűnt, de vártam, hátha javul. Becslésem szerint min. 1 évben mérhető az imént bejelentett forgalmi rend. Külön érdekesség, hogy a tábla az EuroVelo jelzéssel együtt van kihelyezve.

A kihelyezett jelzőtábla mintha a nyitott kerékpársáv vége táblának lenne a megtükrözése (kép: Főutca4), és számomra azt jelzi, hogy megszűnik a (nyitott?) kerékpársáv, de az abban haladók irányváltoztatás nélkül folytathatják útjukat, míg az egyéb járművek forgalmi sávja megszűnik, nekik kell irányváltoztatással, elsőbbségadással a közös forgalmi sávba érkezni. Azért kérdőjelezem meg a nyitott kerékpársávot, mert ugyan a tábla nyitott kerékpársávot mutat, a felfestés a tábla előtt folytonos sárga vonal (kerékpársáv), utána szaggatott sárga vonal (kép: Főutca3). A szaggatott sárga vonal azt a kerékpársávot jelzi, amelyet megszaggattak, vagy a hivatalosan fehér szaggatott nyitott kerékpársávot jelzi, amelyet ideiglenes volta miatt sárgán festettek fel? (mindenesetre ez így is egy furcsa ellentét a tábla és az útburkolati jelek között).

A legfőbb probléma nem ezzel van.

Ekkor jön a csavar mindkét sávban közlekedőknek, ugyanis a táblával ellentétben, mind az autósoknak, mind a kerékpárosoknak egymás felé mutató terelőnyíl jelzi, hogy merre kellene továbbhaladniuk - egyiknek a másik sávjába, és fordítva (kép: Főutca2). Ezt követően egy forgalom elől elzárt területtel szemben találják magukat a kerékpárosok, és belekényszerülnek a mellettük lévő forgalmi sávba, átlépve a szaggatott vonalat, irányt változtatva, így elsőbbséget kell adniuk az autósoknak (amivel önmagában nem lenne gond), de azzal ellentétben kell így tenniük, hogy ők a tájékoztató tábla szerint egyáltalán nem erre készültek! Jobbkéz szabályról sem beszélhetünk, miszerint mindkét sáv megszűnne, így a jobbról érkező kerékpárosnak lenne elsőbbsége, hiszen a kerékpárosnak szűnik meg csak a sávja, ő lépi át a terelővonalat.
Ezáltal Önök egy váratlan és veszélyes szituációba kényszerítik mind a két felet.

Tisztelettel kérem Önöket, hogy oldják fel ezt a közlekedési anomáliát, és tisztázzák az elsőbbségi viszonyokat a közlekedők között. Amennyiben megszűnt az ideiglenes forgalmi rend, úgy állítsák ki a normál tájékoztató táblákat, és a nem szükséges útburkolati jeleket távolítsák el megfelelő módon. De legfontosabb, hogy a kerékpársáv megszűnésekor egyértelmű, és az előjelzéseknek megfelelő, azokkal összhangban lévő forgalmi szituációval találkozhassanak a járművek! Kérem, hogy ezt olyan elgondolás mellett vigyék végbe, hogy se az autósokat, se a kerékpárosokat ne érje váratlanul a forgalmi rend változás, legyen biztonságos, és ne következzen be emiatt baleset.

Köszönettel és tisztelettel.

Probléma helyszíne
Budapest I. kerület, Várkerület, Clark Ádám tér
"Ideiglenes" tájékoztató tábla ellentmondó felfestéssel bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Sziasztok, ez is megoldódott, köszönjük.
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • M. V. Klára megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Köszönjük észrevételét. Az ideiglenes forgalmi rend megszüntetésre került, a kerékpársáv elfogyását jelző táblát helyreállították. A forgalmi sávon nyomokban még látható sárga ide
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • T. Andrea elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Kopott felfestés

    Beküldés ideje:
    Illetékes: Budapest Közút
    Ybl Miklós tér (I. kerület, Várkerület)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Nem megfelelő helyen lévő tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Szalag utca (I. kerület, Várkerület)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Megtévesztő tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Hattyú utca (I. kerület, Várkerület)
  Vissza az oldal tetejére