Megerősítésre vár

Bicajosokra veszélyes kátyú

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS 2023.07.21.

FCSM válasza:
"Köszönettel vettük bejelentését. Munkatársaink megvizsgálták a megadott
helyszínen található víznyelőt és megállapították, hogy az tartja az
eredeti beépítés szintjét, állapota megfelelő. A fedlap körül kialakult
burkolathiba nincs összefüggésben a csatornahálózattal, ezért a probléma
megoldása érdekében nem áll módunkban intézkedni."

---

FRISSÍTÉS: 2023.07.10.
Budapest Közút válasza:
"Társaságunkhoz érkezett megkeresésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk: A bejelentésben jelzett víznyelő üzemeltetője az FCSM Zrt. Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!"
-----------------------
A Közvágóhíd előtt (amennyiben befelé jövünk a városba Soroksárin) nagyon szerencsétlen helyen van egy - utcai csatorna lefolyó köré szerveződő - toldozott-foltozott kátyú. Különösen most, vakító napsütésben, ahogy hirtelen beérünk (kerékpárosként) a vasúti híd alatti árnyékba, nehezen észlelhető annak, aki nem tudja, hogy mire számítson. Az út ráadásul pont előtte enyhén kanyarodik, így egyébként sem látható messziről. Ha pedig már belehuppantunk, akkor a velünk egyszerre induló autók és a járdaszegély miatt se jobbra-se balra nem tudjuk húzni a kormányt. Nekem elsőre kirepült volna a hátizsákom a kosaramból, ha nem kapok utána gyorsan.
Köszönjük a munkátokat!

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, Soroksári út 72

Hozzászólások

  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia!
    Segítenél nekünk? Történt fejlemény az elmúlt időszakban? Megoldódott a probléma?
    Köszönjük a segítséged és a visszajelzésed!
    A Járókelő csapatának nevében:
    László
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • M. V. Klára megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Tisztelt Cím!

    Mellékletben megküldjük a tárgyban szereplő bejelentésre írt tájékoztatásunkat melyet elektronikus aláírással láttunk el.

    Üdvözlettel:

    Budapest Közút Zrt.
    Útfenntartási Főosztály
    e-...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • g g elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • g g megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS: 2023.07.10. Budapest Közút válasza: "Társaságunkhoz érkezett megkeresésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk: A bejelentésben jelzett víznyelő üzemeltetője az FCSM Zrt. Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!" ----------------------- A Közvágóhíd előtt (amennyiben befelé jövünk a vár...

  • g g megváltoztatta a bejelentés illetékesét "FCSM Fővárosi Csatornázási Művek"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    Köszönettel vettük bejelentését. Munkatársaink megvizsgálták a megadott
    helyszínen található víznyelőt és megállapították, hogy az tartja az
    eredeti beépítés szintjét, állapota m
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Garami Marika elküldte az ügyet az illetékesnek: FCSM Fővárosi Csatornázási Művek

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés leírását "A Közvágóhíd előtt (amennyiben befelé jövünk a városba Soroksárin) nagyon szerencsétlen helyen van egy - utcai csatorna lefolyó köré szerveződő - toldozott-foltozott kátyú. Különösen most, vakító napsütésben, ahogy hirtelen beérünk (kerékpárosként) a vasúti híd alatti árnyékba, nehezen észlelhető annak, ak...

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "FCSM Fővárosi Csatornázási Művek"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Üdvözlettel:

    [Leírás: Budapest közút]
    Útfenntartási Főosztály
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Tar Julcsi elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Nagyobb úthiba

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Könyves Kálmán körút (IX. kerület, Ferencváros)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Kátyú

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Sweidan Omar
    Illetékes: Budapest Közút
    Közvágóhíd H (IX. kerület, Ferencváros)
  Vissza az oldal tetejére