Megsüllyedt útszakasz/kátyú
A XI. és XXII. kerület határán lévő Péterhegyi út/Horogszegi határsor útszakaszon, a Kápolna út kereszteződésének környékén több, az úttestre merőleges megsüllyedés is található, melyekbe rendszeresen - csúcsforgalomban szinte percenként -, nagy lendülettel hajtanak bele az itt áthaladó teherautók valamint a 4-es metró ráhordó útvonalaként megszaporodott járatok buszai is, rendkívül kellemetlen rezgések és hanghatások kíséretében. A forgalmi terhelést jól mutatja, hogy a közelmúltban több helyen is beszakadt az úttest, melyeket javítani kellett. Mivel a fent említett süllyedések nem tűnnek mélynek, így azokat gondolom nem találták javításra érdemesnek, azonban minden egyes nehezebb jármű elhaladásakor az egész házunk - mely éppen az egyiktől pár méterre áll (a megjelölt címen) - remeg/recseg, sokszor már az alvásból is felzavarva.
Kérem legyenek tekintettel az itt élőkre is!
Megértésüket és intézkedésüket előre is Köszönöm!
Hozzászólások
A jelzett probléma ismert előttünk. A Budapest XXII. ker. Horogszegi határsoron, a 61. számú ingatlan előtti, valamint a Jobbágy utca csomópontban lévő útburkolati hibák javítása...