Működésképtelen jármű
Jelzett jármű már több, mint egy éve a Gyűrű utcai parkoló ikonikus helyfoglalója. A Gyűrű utca 12 elől átvitték a Gyűrű utca 18 elé, szeretnénk, ha végre elszállítanák innen, az alábbiak okán:
jelzett gépjármű jelen állapotában bizonyosan nem vehet részt közúti forgalomban, hiszen jelenleg is különböző méretű, és fajtájú felnik vannak rajta.
Ezen felül a Gyűrű utca 18-32 előtti útszakasz kétirányú forgalmú útszakasz, melyre a KRESZ az alábbiakat mondja: KRESZ 40. §. értelmében járművel megállni főszabály szerint csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan egy sorban szabad.
Jelzett helyszínen elhelyezett, a képen jelölt jármű azonban a menetiránnyal ellentétes módon lett elhelyezve, bizonyosan megsértve ezzel a közlekedés szabályait.
Véleményünk szerint tehát a jármű (legyen is bármilyen jogi státusza) szabálytalan elhelyezése okán büntethető, illetve elszállítható. Ugyanezért a vétségért belső Óbudán gond nélkül megbüntetik az embert, úgyhogy legyenek kedvesek, ne kivételezzenek, itt is prompt intézkedést kérünk!!!!!
Kérjük az Illetékest, hogy szüntesse meg a jogsértő állapotot!
Pontos helyszín:
47.598616708046244, 19.06073662126411
Hozzászólások
Le is írtuk, direkt külön, miért nem állnak szabályosan - a Renault és a Daewoo.
KRESZ 40. §. értelmében járművel megállni főszabály szerint csak az úttest menetirány szerinti jo...
Mellékelten megküldjük Intézményünkhöz érkezett beadványára válaszlevelünket.
Tisztelettel
Óbuda-Békásmegyer
Közterület-felügyelet