Megoldott

Veszélyes lámpa beállítás gyalogos szempontból

FRISSÍTÉS 2023.03.24.

Bejelentő hozzászólása:
"Köszönöm szépen a bejelentésre adott válaszukat. Tapasztalatom szerint azonban nem csak 2 másodperccel korábban vált telezöldre az autósokat jobbra engedő lámpa. (Telezöldnél is lehet jobbra kanyarodni) Mivel a korábban jelzett útkereszteződésben nem történt érdemi változás, ezért ismételten arra kérem az ügyben illetékes szakembereket, hogy az Önök által is elismert probléma haladéktalanul megoldódjon. Annál is inkább, mert ha baleset történne, a rendőrségi eljárásban kinek a felelőssége lenne a hibásan beállított közlekedési lámpa, amely nem a KRESZ szabályai szerint működik? A jó megoldás az lenne, hogy a telezölddel egyidőben a gyalogos átkelő is zöldre váltson, majd amikor az piros lesz újra, még kanyarodhassak jobbra az autósok Gyál felé."

---

A nagykőrösi úton való átkeléssel kapcsolatos ez a bejelentés. Az említett helyen (Nagykőrösi 50-52) zebrán lehet átkelni az út egyik oldaláról a másikra ( a Budapest Bank-al szemben). A lámpák szinkronizálában látok problémát gyalogos-szempontból, ami azért is különösen veszélyes, mert sok gyermek közlekedik itt ezen a zebrán át a nagykőrösi úton a közelben lévő Szenczi Molnár Albert iskola miatt. A probléma, hogy a Dózsa György útról jobbra a Nagykőrösi útra kanyarodók hamarabb kapnak zöldet, és a zebra gyalogos lámpája akkor vált zöldre amikor azok már javában kanyarodnak. Sajnos a gyerekek nem mindig néznek szét balra-hátrafelé is, mielőtt átkelnének, illetve a Dózsa György útról autóval kanyarodók sem látják mikor fog váltani a gyalogos-jelzés zöldre, és ezért akár nagyobb sebességgel is jöhetnek. A gyalogosok a saját lámpájukat zöldre váltva ha lelépnek, könnyen elütheti őket egy nagyobb sebességgel épp bekanyarodó jármű. Több ilyen durva dudálgatásba forduló esetet láttam, és azt hiszem talán lehetne csökkenteni itt a kockázatokat, ha a gyalogosok lámpája kapna először zöldet (hiszen a Nemes utca felől balra kanyarodni tilos jelzés miatt nem fognak az autók erre kanyarodni ekkor, a nagykőrösi úton egyenesen jövőknek is ekkor épp piros, szóval az egyedüli veszélyforrás szerintem a Dózsa György útról kanyarodók esete. Örülnék, ha ez a probléma továbbításra kerülne az illetékesek felé.
Köszönettel:
Tóth Péter

Probléma helyszíne
Budapest XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre, Nagykőrösi út 50

Hozzászólások

  • Járókelő László lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Szia Péter!
    Köszönjük a visszajelzést!
    Ezzel segítitek a munkánkat, mert így nyomon tudjuk követni, hogy mi történt, még akkor is, ha az illetékes nem küld újabb állapotjelzést.
    Legyen szebb, biztonsá...
  • Tóth Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves László, igen! ez a probléma megoldódott és helyesen átprogramozták a lámpákat!
    Köszönettel:
    Péter
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia Péter!
    Segítenél nekünk? Történt fejlemény az elmúlt időszakban? Megoldódott a probléma?
    Köszönjük a segítséged és a visszajelzésed!
    A Járókelő csapatának nevében:
    László
  • Tóth Péter visszajelzésére vár.

  • T. Andrea megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A XVIII. kerületi Nagykőrösi út-Dózsa György utca kereszteződéssel kapcsolatos újbóli megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk.

    Korábbi levelünknek megfelelően Társaságunk elk
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • g g elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • g g megváltoztatta a bejelentés leírását "A nagykőrösi úton való átkeléssel kapcsolatos ez a bejelentés. Az említett helyen (Nagykőrösi 50-52) zebrán lehet átkelni az út egyik oldaláról a másikra ( a Budapest Bank-al szemben). A lámpák szinkronizálában látok problémát gyalogos-szempontból, ami azért is különösen veszélyes, mert sok gyermek közlekedik itt ezen a z...

  • Tóth Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönöm szépen a bejelentésre adott válaszukat. Tapasztalatom szerint azonban nem csak 2 másodperccel korábban vált telezöldre az autósokat jobbra engedő lámpa. (Telezöldnél is lehet jobbra kanyarodn...
  • Tóth Péter visszajelzésére vár.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A XVIII. kerületi Nagykőrösi út-Dózsa György utca kereszteződéssel kapcsolatos megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk.

    A tárgyi helyszínen a Dózsa György utcai jobbra kanyar
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • T. Andrea elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Tóth Péter bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kivasalt tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Nemes utca (XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre)
  • Megoldott
    2
    Megoldott
    2

    Kivasalt táblák

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Üllői út (XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre)
  Vissza az oldal tetejére