Megerősítésre vár

Rendszeresen előforduló dohányzás a benzinkúton

Anonim Járókelő

A képeken látható MOL töltőállomás légvonalban félúton található a Tesco valamint Lidl (és Aldi) áruházak között. Egyik üzletből a másikba tartva napi száznál több gyalogos halad át a benzinkút ingatlanán. Amíg az üzletek vásárlói megteszik a mintegy negyed kilométeres utat, előfordul, hogy útközben rágyújtanak egy cigarettára és égő cigarettával a kezükben keresztezik a kút területét. A napokban a szemtanúja voltam, amint egy üzemanyagszállító tartálykamion éppen az egyik föld alatti tárolótartály töltését végezte: az aknafedél nyitva volt és a nyílásba bele volt dugva a vastag átfejtőcső, miközben erős benzinszagot lehetett érezni. Éppen a töltőállomás zöldterületének kitaposott gyalogösvényén sétáltam keresztül egy másik járókelő nyomában, amikor arra figyeltem fel, hogy az előttem haladó személy egy égő cigarettacsonkot hajít el pont a nyitott akna mellé.
Úgy vélem, hogy a töltőállomás területén való dohányzás fokozott tűz- és robbanásveszély kockázatát jelenti. Kérem, hogy tűzvédelmi okokból szíveskedjenek elkeríteni a töltőállomás gyalogosforgalommal érintett zöldfelületét.

Probléma helyszíne
Budapest XVII. kerület, Rákosmente, Pesti út 5

Hozzászólások

  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • T. Andrea megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Mellékelten megküldjük válaszlevelünket.

    Üdvözlettel:

    *MOL Nyrt. Kiskereskedelem Ügyfélszolgálat*

    1117 Budapest, Dombóvári út 28.

    tel.: +36 1 886 5000, +36 1 886 5006
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Tar Julcsi elküldte az ügyet az illetékesnek: MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Elég egy kis szikra és minden lángba borul!
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Részlet az OTSZ-ből:
    "187. § (1) Égő dohányneműt, gyufát és egyéb gyújtóforrást tilos olyan helyre tenni vagy ott eldobni, ahol az tüzet vagy robbanást okozhat.

    (2) * Dohányozni, nyílt lángot haszná
    ...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Kedves Bejelentő!

    Ügyfélszolgálatunk köszönettel vette kézhez megkeresését.
    Az elektronikus levelében foglaltak feldolgozása folyamatban van, álláspontunkról írásban tájékoztatni fogjuk.
    Kérjük várja...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Schneider Géza elküldte az ügyet az illetékesnek: MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Elpusztult sün

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Scheffer Zsanett
    Illetékes: XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata
    Borsó utca (XVII. kerület, Rákosmente)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Száguldó autók

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata
    Kecskefűz utca (XVII. kerület, Rákosmente)
  Vissza az oldal tetejére