Megerősítésre vár

Felhajtó az M0-ra

Anonim Járókelő

A XVII. kerületben a Tarcsai útról az M0-asra való felhajtásra csak egy icipici tábla hivatkozik. (sárgával bejelöltem a földtől kb. 30-40 cm távolságra lehet) Látható még egy főútvonal kanyarodik tábla is. Ettől függetlenül heti rendszereséggel van baleset, mert a tálák nem elég egyértelműen mutatják az elsőbbségi viszonyokat. Többnyire túlcsúsznak a kereszteződésen és az M0-ról lehajtó autókkal ütköznek. A fel/lehajtóval szemben lévő (Jászladány utcában pedig nincs is STOP tábla (igaz, jobbkéz szabály van) innen jövőkkel szokott még lenni a baleset. Alapvetően az utca 30-as övezet, de amióta elkészült a feljáró "elkerülő" útvonalnak használják sokan, ezzel jelentősen terhelve a 30-as övezet nyugalmát és újabb veszélyforrást generálva az amúgy is problémás kereszteződésnek is. (célszerű lenne legalább egyirányúsítani)
Tehát egy felől a baleseteket kellene az elsőbbségi viszonyoknak teljesen egyértelmű jelölésével megelőzni. Másik gond az, hogy hely ismeret nélkül szinte észre sem lehet venni, hogy a "fűben van egy kb 30x30 cm M0-ás tábla, (fotó) de hogy nem csak az M0-ásra lehet abba az irányba menni, hanem Rákocscsaba felé és az M31-es felé is, valamint Nagytarcsa felé (de akár, M7, M1 vagy a repülőtér - ezek a szokásosak szerintem) azt csak az tudja, aki ismerős arra felé.
Az erős jobb kanyar után (M0 felé) jön egy elágazás, ahol szintén nincsen semmi eligazító tábla, hogy melyik irányba hová lehet eljutni. Ez a helyzet több mint egy éve, az új felhajtó elkészülte óta így van.
Sajnálatos, hogy a mai napig nem sikerült megfeleően kitáblázni és biztonságos forgalmi rendet kialakítani.

Probléma helyszíne
Budapest XVII. kerület, Rákosmente, Tarcsai út 46

Hozzászólások

  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Dr Kardos Angelika megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Sajnos a mai napig nem történt változás. Sem a felhajtásnál, sem a lehajtásnál nincsen kitéve tájékoztatás az útvonalakról.
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • g g megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A JAROKELO-BUDAPEST-00114986 azonosítószámú megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk.
    A tárgyi bejelentése kapcsán új útirány jelző tábla kihelyezéséről intézkedtünk. Tájékozta
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • T. Andrea elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére