Megoldott

Parkoló - jobbkéz szabály

Anonim Járókelő

Tisztelt Illetékesek!

Kérdésem, hogy a Szent Imre kórház Bártfai utcai frontján található "P" betűvel jelzett, középen kétirányú bejárattal rendelkező, majd a jobbra és balra egyaránt "kifelé" egyirányú parkoló résszel és kijárattal rendelkező aszfaltozott terület, valamint a Bártfai utcai betorkollásai minek minősülnek?

Többen itt a környéken található több egyenrangú kereszteződés, és az ezeket veszélyt jelző táblával jelzett táblák miatt azt gondolják, hogy a Parkoló mindhárom kijárata "jobbkezes" utcának minősül. Ebben talán az is megzavarható lehet, hogy a szélső kijáratoknál a behajtani tilos táblák láthatók, amelyből azt gondolhatják, hogy ez két egyenrangú utca szintbeli kereszteződése.

Eközben a Parkolóból kihajtó jármű elinduló járműnek minősül, így mindhárom torkolat esetében elsőbbséget kell adni a Bártfai utcán haladók részére.
Amennyiben ez a hivatalos állásfoglalás, úgy az egyértelműség kedvéért lehet érdemes lenne az elsőbbségadás kötelező táblákat kihelyezni a kijáratokhoz a balesetek és félreértések elkerülése érdekében.

Köszönettel és tisztelettel!

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Bártfai u. 36

Hozzászólások

  • W Kriszta lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Friss ropogós EAK táblák kikerültek, köszönjük! :)
  • Szalai Krisztina megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 00114842-es számú megkeresésre az alábbi választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő !

    A forgalmi rendet bejelentése okán felülvizsgáltuk és a KRESZ előírásainak megerősítésére a
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • T. Andrea elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • T. Andrea megváltoztatta a bejelentés illetékesét "XI. kerület Újbuda Önkormányzata"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Hegymegi-Barakonyi Bálint elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Hegymegi-Barakonyi Bálint megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "XI. kerület Újbuda Önkormányzata"-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Jelzőlámpa meghangosítása

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Budafoki út / Szerémi sor (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kopott forgalomirányítási fedlap

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Irinyi József utca (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Hiányzik egy zebra

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Vértes Lukács
    Illetékes: Budapest Közút
    Bartók Béla út (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére