Megoldatlan

Gyalogos átkelő hiánya

Anonim Járókelő

A rakparton az egyes zebrák közötti távolság túlságosan nagy, ami miatt meglehetősen sokan választják még a nap forgalmas szakaszaiban is inkább az autók közötti átszaladást, mint a "közelebbi" zebrához való elsétálást. A problémát orvosolandó egy új zebra felfestését szeretném kérni.

A leginkább veszélyeztetett szakasz a Carl Lutz rakpart 29. körüli rész, ugyanis egymás mellett helyezkedik el egy éterem hajó, egy iroda hajó és a margitszigeti színháznak a hajó kikötője is, amik meglehetősen sűrűn látogatottak szinte a teljes napon át, és ahogy fent említettem, az emberek az úttesten való átszaladást részesítik előnyben.

Az új zebra kialakítása amellett, hogy már önmagában indokolt a járókelők nagy forgalama miatt, a rakpart kihasználtságát és a környék életminőségét is nagyban javítaná, hiszen könnyebben elérhetőbbé válna az emberek számára.

A fentiek figyelembevételével kérem, hogy a Carl Lutz rakpart 29.-hez közel eső helyen alakítsanak ki egy új járókelőt, a biztonságosabb közlekedés és a rakpart nagyobb kihasználtságát elősegítendő.

A beadványhoz csatoltam két képet, amiből kitűnik, hogy szinte látótávolságon belül sincsen gyalogos átkelő.

Probléma helyszíne
Budapest XIII. kerület, Carl Lutz rkp. 29
Gyalogos átkelő hiánya bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Járókelő László lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    Szia!
    A probléma a bejelentéstől számított 1 éven belül nem oldódott meg, így az belső szabályunk értelmében ""Megoldatlan"".
    Kérjük, a probléma ismételt jelzéséhez és megoldásához küldj egy új bejele...
  • Egy budapesti lakos hozzászólt a bejelentéshez.

    A Carl Lutz rakpart 29. és a Gogol u. magasságában sincs gyalogos átkelő.
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Carl Lutz rakpart kérdéses szakaszán társaságunk beruházásában ugyan nem tervezett kijelölt gyalogos-átkelőhely létesítése, azonban érkezett hozzánk terv a Gogol utca vonalában
    ...
  • Pál András megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Carl Lutz rakpart kérdéses szakaszán társaságunk beruházásában ugyan nem tervezett kijelölt gyalogos-átkelőhely létesítése, azonban érkezett hozzánk terv a Gogol utca vonalában
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére