Megoldott

csonka padok (vagy sajátos parkolásgátló?)

Fejlemény 2016.08.28.

Nem történt semmi látható az eltávolítás ügyében, annak ellenére, hogy az átirat szerint már megtörtént.
______________________________________________________

X. kerület Kápolna utca és Kőrösi Csoma Sándor út kereszteződésében lévő - egykor aluljáró lépcsőivel szemben - zöld területen beton pad oszlopok állnak ki a földből.

Korábban ezt a területet érintően tett bejelentésben (http://jarokelo.hu/budapest/bejelentesek/8629/romlo-kozteruleti-allapotok) kértem a kiborított virágládák helyreállítását és már ott is megjegyzésre kerültek a hiányzó padok.

Az előző bejelentésben foglaltakat (a padok kivételével) megoldották, és feltételeztem, hogy idő amíg a padot pótolják ezért javasoltam a bejelentés megoldottként történő lezárását. Az azóta eltelt időben viszont a "virágládákat" elszállították (amit nem értek egészen pontosan, hogy miért is kellett) és a padok oszlopai is maradtak.

Javasoljuk, hogy a pad maradványokat szereljék le vagy tegyék azokat használhatóvá (esetleg a virágládákat (virággal) is hozzák vissza mielőtt a gépjárművel közlekedők "kisajátítanák" a zöld területet).

Előre is köszönöm az illetékesek intézkedését!

Probléma helyszíne
Budapest X. kerület, Kőbánya, X. kerület

Hozzászólások

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Postai válasz
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Görgényi-Nagy Szabolcs hozzászólt a bejelentéshez.

    Kivették a padokat.
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: X. kerület Kőbánya Önkormányzata

  • Görgényi-Nagy Szabolcs hozzászólt a bejelentéshez.

    Nem történt semmi látható az eltávolítás ügyében.
  • Görgényi-Nagy Szabolcs hozzászólt a bejelentéshez.

    Még nincs változás
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

  • Görgényi-Nagy Szabolcs hozzászólt a bejelentéshez.

    Jelenleg még nincs változás
  • Görgényi-Nagy Szabolcs hozzászólt a bejelentéshez.

    Nagyon köszönöm a visszajelzést! Várjuk a megvalósítást.
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Padok nem lesznek, a beton elemeket a Kőkert el fogja távolítani.
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: X. kerület Kőbánya Önkormányzata

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: X. kerület Kőbánya Önkormányzata

  • Görgényi-Nagy Szabolcs bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére