Megoldott

Ismételt, zavaró, tukmáló utastájékoztatás

Tisztelt BKK Vezetőség!

Egy probléma azonnali megoldására szeretném felhívni a figyelmüket!
A kötelező maszkviselési agyba mászó szöveg után,
most körülbelül egy hónapja,
a felszínen közlekedő járműveken, a jegykezelési kötelezettségre,
illetve a jegyellenőr közfeladatot ellátó személyére hívják fel a figyelmet....
Kíméletlenül és sokszor!!!
Csak ma, muszáj volt ezt 5x végighallgatnom!
Arról nem is beszélve, hogy az első ajtós felszállós járműveken is hallottam bemondani,
ahol a vezető a felszálláskor ellenőrzi a jegyeket és bérleteket.
Ez abszurd!
Megkérem önöket, hogy fejezzék be ezt a Covid óta "divatba jött" erőltetetten tukmáló,
népnevelő, félelemkeltő utastájékoztatást!
Az emberek többsége ugyanis nem hülye....
vagy önök annak nézik az utasokat?
Ezzel nagy fokú érdemi eredményt nem fognak elérni,
csak a nyugodt utazási feltételeket zavarják!
Lehet, hogy ez a céljuk???
Az utazók túlnyomóan nagy része mindig megveszi a jegyet és bérletet, köztük én is!
már csak azért is, mert így is kiemelt, túlzott jegyellenőrzés zajlik a fővárosban,
főleg a metró vonalán, és rengeteg az első ajtós felszállás is,
valamint ott vannak még pluszban a mozgó ellenőrök a járműveken....
Még ez sem elég???
Azt mindenki tudja, hogy érvényes jeggyel és bérlettel kell utazni,
aki pedig ennek ellenére is bliccel, az ezután is nagy eséllyel azt fog!
Vele szemben intézkedjen a felszálló ellenőr!
Ne a becsületesen utazókat büntessék ezen bemondásokkal!
Van így is elég baj a világban!
Kérem ne fokozzák a közhangulatot, ezekkel a nem átgondolt döntésekkel,
ami érdemileg nem old meg semmit!

Hallottam egy olyan információt, miszerint a helyszíni bírság emelése miatti konfliktusok kialakulása,
és a jegyellenőrök félelme miatt jött létre ez a bemondás...
Ezt komolyan gondolják, hogy ezt az utasokra terhelik???
A tömegközlekedés így is sajnos minden éveben veszteséges a BKK-nak.
Nem ezen módszer mentén kell ezt a problémát orvosolni, hogy az utasokat büntetik és idegelik!
Ugyanis alig lehet olyan felszínen közlekedő BKK járműre felszállni,
ahol ne mondaná be az automata a szöveget,
ezzel pont önök sértik a nyugodt utazási feltételeket,
mivel kitérni előle nem lehet, ezért a gyakorisága miatt már az
audiális utas zaklatás fogalmát meríti ki!
Aki ezt kitalálta, biztos nem BKK-val közlekedik, hanem autóval!

Megkérem önöket, hogy a lehető leghamarabb szüntessék meg ezt a bemondást,
és a jövőben se tervezzenek semmilyen hasonló, utastájékoztatásnak szánt,
de valójában, zaklató, tukmáló, félelemgerjesztő értesítési szövegeket!

Az automata bemondási feladata minden esetben a forgalomtechnikai és lokális információk közlése!!!!
Továbbra is csak ezekre a funkciókra használják!!!!!
Amennyiben, remélni tudom, hogy ez egy kampány része,
kérem tájékoztassanak, hogy meddig tart!
Mert azt önök sem gondolják komolyan, hogy egy vezetői átgondolatlan döntés miatt,
ezt még hónapokig, évekig naponta sokszor hallgatni kell a járműveken!

Köszönöm!

Várom a kielégítő válaszukat!

Probléma helyszíne
Budapest VIII. kerület, Józsefváros, Blaha Lujza tér

Hozzászólások

  • A Rendezett Budapestért hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez tipikus csúsztatás!!!!!
    A lényeg az, hogy az ellenőröket ért támadások miatt (Ebbe most ne merüljünk bele) be tudják mondani, hogy az ellenőrök:
    Közfeladat ellátó személyek!!!!
    Szerintem ez már hó...
  • T. Andrea lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • BKK Budapesti Közlekedési Központ válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Ügyszám: 0038/0056306/2022

    Tárgy: tájékoztatás

    JAROKELO-BUDAPEST- 00111192

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Köszönjük megkeresését, mellyel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a bejelentésben jelzett, a járműve
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • A Rendezett Budapestért hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Dr. Péter!
    Nem a turistáknak szól a tájékoztatás,
    hiszen magyar nyelven történik a bemondás!!!
    Mindenki, mindenhol és mindenhol a világon tisztában van azzal hogy fizetni kell a tömegközleked...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Úristen, mi ez a kisregény?!
    Azoknak külföldieknek, turistáknak szól az utastájékoztatás, akik más környezetből érkeznek és nincsenek tisztában azzal, hogy nálunk jegyet kell váltani a tömegközlekedé...
  • Acsai Milán hozzászólt a bejelentéshez.

    Valóban borzasztó mennyi felesleges bemondás van. Szinte megállás nélkül dumál az utastájékoztató. Megállót mond, ellenőrökről magyaráz, város másik felén lévő közlekedési információkról tájékoztat, v...
  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    Habár én tekerek, emiatt ritmán találkozom a bkk-val, de ekkor hasonlóak a tapasztalataim.
    Néha beszélgetni sem lehet a sok karattyolástól.
    Köszönöm szépen a bejelentést!
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés nevét "Ismételt, zavaró, tukmáló utatájékoztatás!"-ról "Ismételt, zavaró, tukmáló utastájékoztatás"-ra.

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "BKK Budapesti Közlekedési Központ"-ra.

  • A Rendezett Budapestért hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Adminok!
    El tudnátok küldeni ezt a fontos problémát visszajelzésként az illetékeseknek?
    Köszönöm!
  • A Rendezett Budapestért bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére