Megoldatlan

Lakó-pihenő övezet tábla kiegészítés kérése Sasadon

FRISSÍTÉS: 2022.09.26.
Budapest Közút válasza:
" Sajnos a gépjárművezetők közlekedési és parkolási morálján nem áll módunkban változtatni. A KRESZ egyértelműen meghatározza a lakó-pihenő övezetre vonatkozó tudnivalókat. Azt, hogy egyesek nem ismerik, vagy nem akarják betartani a szabályokat, nem a mi hatáskörünk. A KRESZ ellen vétők és a megengedett legnagyobb haladási sebességnél gyorsabban haladó gépjárművezetők közlekedési szabályszegést követnek el. A KRESZ-ben foglalt jelzőtáblák jelentését minden közlekedőnek ismernie kell, és a szabálytalanul közlekeddőkkel szemben a közterület-felügyelet és a rendőrség hatásköre fellépni, ezért a forgalmi rendet nem betartókkal kapcsolatosan Újbuda Közterület-felügyeletét a 688-6999 telefonszámon, vagy a XI. kerületi Rendőrkapitányságáot, kérve a szükséges intézkedések megtételét (1113 Budapest, Bocskai u. 90., telefonszám: +361/3814300). tud fordulni.

A lakópihenő övezetben a sebesség csökkentése érdekében sebességlassító eszközök, elhúzások elhelyezhetők, útpálya szélességének csökkentése fizikai elemekkel, vagy a parkolás módjának, helyének váltakoztatása is lehet sebességcsökkentő eszköz. Az egyirányúsítás is a lakók többségének kérésére történik, a helyi önkormányzati képviselő felméri a helyi igényeket és az igények egyezése után fordul a kerületi Önkormányzathoz az egyirányúsítás tárgyában. Ezek után megtörténik egy úthálózat vizsgálat, mivel egyirányúsítás esete a többi utca forgalmába is változást, forgalomnövekedést okoz. Véleményünk szerint az utca egyirányúsítása esetén nagy tömbkerülésekkel lehetne pl. elhagyni a területet, más utcák terhelésével, ami nem hozna ezen a területen összességében jó megoldást.
Ebben az utcában több társasház is működik, nagy számú autóparkkal, nem lenne jó, ha ez a forgalom az egyirányúsítás miatt a többi helyi utcát terhelné. Ráadásul egy esetleges egyirányúsítás a haladási sebességet növelné.
A Pannonhalmi utca szélességét egy-egy helyen beszűkítésekkel lehetne csökkenteni, tudomásunk szerint korábban a BKK kérte szélessége megtartását, mert amennyiben a Sasadi úton (pl: közműmunka miatt) ellehetetlenül az autóbuszközlekedés, csak ezt az útvonalalat tudják terelési útként használni.
Forgalomcsillapított övezeteket, lakó-pihenő óvezetet, és korlátozott sebességű övezetet a kerületi Önkormányzatok létesítik (terveztetik és kiviteleztetik), forgalomtechnikai kezelőként azokat engedélyezzük.

Forgalomcsillapított övezetekben a kerületi Önkormányzatok, (az adott út kezelőiként) építenek, indokoltság esetén sebességcsillapító küszöböket. Sajnos a küszöbök létesítése jelentős költséggel jár és több alkalommal az is előfordul, hogy a közelében lakók utána nehezményezik azt, hogy az érintett útszakaszon megnövekszik a fékezésből és az újbóli gyorsításból eredő zajhatás. Összefoglalásként tehát azt mondhatjuk, hogy szakmai szempontból részünkről nem ellenezzük az új küszöbök létesítését, de annak finanszírozási lehetőségeit Újbuda Önkormányzata ismerheti csak, így javasoljuk, hogy tőlük kérdezze ezt meg.

Sebességmérő berendezéseket Társaságunk nem helyez ki, több helyre nemrégiben Újbuda Önkormányzata helyezett ki, feléjük jelezzük a kérést, és mérlegelés után aktuális igénylistájukban szerepeltethetik."

---------------------------------------------
Szeretném kérni, hogy a lakó-pihenő övezet táblához legyen kiegészítő tábla kihelyezve a Budaörsi út mentén pl. a Rahó utcánál és a Pannonhalmi útnál, mert a közlekedésben résztvevőknek fogalmuk sincs róla, hogy mit jelent ez a tábla. Ha van rá lehetőség, szeretném kérni a Rahó utca egyirányúsítását is, mert már a kis személygépkocsisoknak is gondot okoz itt a közlekedés, mivel végig parkolnak az úttesten, ezért egy sáv használható és a kétirányú forgalom miatt megy a centizgetés, tolatás, félreállás, dudálás a kereszteződésben, mert az autósoknak azt se sikerül értelmezniük, hogy mi az a jobbkéz szabály.
Rendszeresen száguldoznak 40-50-el a Pannonhalmi úton lefelé a lejtőn, közben a sofőr egyik kezével a füléhez tartja a mobilt és simán behajt az Ugron Gábor utca - Haraszt utca - Pannonhalmi út kereszteződésbe, ahol öt különböző irányból érkezhet jármű, vagy a járda hiányában gyalogos is. Jó lenne, ha a Pannonhalmi útra ki lenne téve a 20 km/h kiegészítő tábla és valami világító figyelemfelkeltés is lenne kitéve, mondjuk egy sebességmérő, vagy ami felhívja a figyelmet arra, hogy itt egyenrangú kereszteződések vannak és gyalogos is bármikor megjelenhet az úttesten.
A rendkívül szűk Rahó utcába pedig egy 14 tonnás MAN LIONS COACH R07 busz hajtott be 09.18-án délben, a végig parkoló autóktól már eleve alig fért el és a szemből jövő személygépkocsinak félre kellett állnia, le kellett parkolnia, mert a busz olyan sebességgel haladt, hogy egyértelművé tette, hogy már pedig ő itt energikusan végig fog tolni a lakó-pihenő övezetben, a cuki kis kertes övezetben minden személyautóval közlekedő családot. Fogalmam sincs, hová tartott a busz a kertvárosban a szűk utcán és hogy egyáltalán nem tűnt fel neki, hogy jönnek vele szemben? Talán a végig szűk Rahó utca - Ugron Gábor utca - Rákó utcán akart felmenni a Farkasréti temetőhöz? De hát egy 14 tonnás busszal hogy akar felmenni a szűk, meredek emelkedőn és egyáltalán hogy fordult be az utcába? Nem esik le neki, hogy ide max. 3,5 tonnás járművek hajthatnak be és kizárólag célforgalomból? Hogy jutott eszébe itt felmenni? A GPS nem küldheti be lakó-pihenő övezetbe, de egyébként se esik le neki, hogy a Sasadi úton kéne haladnia?

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Rahó u. 1

Hozzászólások

  • H B L lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    A bejelentéstől számított egy éven belül sajnos nem oldódott meg
  • Rácz András hozzászólt a bejelentéshez.

    A kerületi főparkolóvédő (Kádi G) második válasza szerintem eltévedt
  • Németh Gábor visszajelzésére vár.

  • W Kriszta megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    ________________________________
    Feladó: admins@smart11.ujbuda.hu
    Elküldve: 2022. szeptember 29., csütörtök 15:27
    Címzett: KozlekedesiO
    Tárgy: Message from Varosuz5
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    ________________________________
    Feladó: admins@smart11.ujbuda.hu
    Elküldve: 2022. szeptember 29., csütörtök 15:27
    Címzett: KozlekedesiO
    Tárgy: Message from Varosuz5
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Garami Marika elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés leírását "Szeretném kérni, hogy a lakó-pihenő övezet táblához legyen kiegészítő tábla kihelyezve a Budaörsi út mentén pl. a Rahó utcánál és a Pannonhalmi útnál, mert a közlekedésben résztvevőknek fogalmuk sincs róla, hogy mit jelent ez a tábla. Ha van rá lehetőség, szeretném kérni a Rahó utca egyirányúsítását is, m...

  • Garami Marika megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "XI. kerület Újbuda Önkormányzata"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 00109485-as számú megkeresésre az alábbi választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő !

    Sajnos a gépjárművezetők közlekedési és parkolási morálján nem áll módunkban változtatni.
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Szelényi Gergely hozzászólt a bejelentéshez.

    A lakó-pihenő övezetre vonatkozó szabályokat gyakorlatilag senki sem tartja be, és senki sem ellenőrzi...... A Brassó út elején az Iskolánál is kint van, de semmi sem változozott, átjáróház és P+R, mi...
  • Nagy Máté hozzászólt a bejelentéshez.

    Szerintem a szankcionálás a megoldás. Hiába teszik ki a húszas táblát nem fogja meghatni az embereket. Úgy vélem ha egy kresz táblát megerősítünk több táblával ami ugyan azt jelenti, azzal csak jobban...
  • R eni elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Németh Gábor bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére