Megoldott

Akkor ez most mi is?

A bejelentő kiegészítő kérdése, 2016.09.06.

Köszönöm! Tisztelt BUDAPEST KÖZÚT Zrt! Tudomásom szerint közúti jelzőtáblákat gyártó cégek a tábla jelképeit, feliratait, méreteit a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet alapján, valamint a szerkesztési szabályokat is tartalmazó - MAÚT által szerkesztett - Útügyi Műszaki Előírások szerint készítik. A rendelet tájékoztató táblákkal és jelképeikkel foglalkozó fejezetében milyen előírások találhatóak a Nyitott kerékpársáv táblára? Legyenek szívesek közölni a rendelet által meghatározott ábrát és a tábla paramétereit! Köszönettel: Györkös Attila

Eredeti bejelentés:

Laikusként furcsállom, hogy ennek a kerékpársávnak nincs táblája. Ott, ahol kezdődik, mindig ki szoktak rakni egy táblát, de itt nincs ilyesmi. Csak a Gyalog- és kerékpárút vége és az Elsőbbségadás kötelező tábla, de a sáv kezdődését nem jelöli semmi. Továbbá érdeklődöm, hogy ez akkor mi is tulajdonképpen? A kerékpársáv folyamatos sárga vonal - alapértelmezésben! Ez viszont végig, megszakítás nélkül szaggatott. A KRESZ ad arra lehetőséget, hogy parkolóhely, vagy útkereszteződés miatt szaggatott jelölést kapjon a kerékpársáv, de itt nem erről van szó. A legnagyobb részén nincs parkolási lehetőség az út szélén (még nagy kövekkel védik is a zöldfelületet), továbbá csak két behajtó van, ahol meg lehetne szaggatni a kerékpársávot. Szeretnék választ kapni az illetékesektől, hogy mi történt? Ha hibás a felfestés, akkor pedig ki kellene javítani.

Köszönettel:

Gy. A.

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, IX. kerület

Hozzászólások

  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönöm a Budapest Közút Zrt-nek az intézkedést! Lecserélték a rossz "Nyitott kerékpársáv" táblát. Fehér színnel jelölt kerékpársávos táblákat helyeztek ki, ahogy az a KRESZ-ben szerepel.
  • Budapest Közút válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Társaságunkhoz intézett kiegészítő kérdésében a nyitott kerékpársáv szabványos jelölésének bemutatását kéri, s ezzel indirekt módon a IX. Albert Flórián úti jelölések megfelelős...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    Áthelyezték a megfelelő helyre a táblát.
  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Lukács Máté hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt BUDAPEST KÖZÚT Zrt! Tudomásom szerint közúti jelzőtáblákat gyártó cégek a tábla jelképeit, feliratait, méreteit a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet alapján, valamint a szerkesztési szabályokat i...
  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    T. Adminok! A következő tartalmú levelet legyetek szívesek a BUDAPEST KÖZÚT Zrt. részére megküldeni! Köszönöm!

    Tisztelt BUDAPEST KÖZÚT Zrt!
    Tudomásom szerint közúti jelzőtáblákat gyártó cégek a tábla
    ...
  • BKK Budapesti Közlekedési Központ válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Levélíró!

    A bejelentett problémára a megoldásában illetékes Budapest Közút Zrt. már válaszolt.

    Köszönjük az észrevételt.

    Budapest, 2016. május 31....
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    Megmagyarázták a zűrzavaros helyzetet. A nyitott kerékpársávok jelölésének szabályozása még - szerintük - nem kiforrott, nincs végleges állapot. Addig Budapest úgy csinálja, ahogy akarja, nem szólhat...
  • BKK Budapesti Közlekedési Központ válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Az Albert Flórián úton kiépített kerékpáros infrastruktúra kapcsán érkezett bejelentésére az alábbiakról tájékoztatjuk.
    Az Albert Flórián út Könyves Kálmán körúttól északra eső ré
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • BKK Budapesti Közlekedési Központ válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    Ezúton tájékoztatjuk, hogy Társaságunkhoz érkezett „Bejelentés a www.jarokelo.hu oldalról (10471)” tárgyú bejelentést nyilvántartásunkban rögzítettük. Az üggyel kapcsolatos vizsgálat az
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    vaandor
    Igazából nem lettem meggyőzve.
    Ismétlem, hogy a nyitott kerékpársávoknak fehér a felfestése. Alkalmazási példákat lásd az április 09-i hsz-omban. A KRESZ előírása nem vitatható, csak helyese
    ...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Egyrészt: ez nyitott kerékpársáv, a táblája picit rossz helyen van, de amúgy az. Ha jól látom, a középső terelővonalat is felszedték az útról.
    A fehér és sárga színű felfestések problémája nem új dolo
    ...
  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    A bejelentésem első részét visszavonom. Ugyanis van tábla, ami jelöli a kerékpársávot, igaz jóval előrébb, mint, ahol a sáv kezdődik. Viszont a tábla ebben a formában szabálytalan! Vagy kerékpársávna...
  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    A nyitott kerékpársáv az más. Annak a festési színe fehér és rendszerint olyan helyen alkalmazzák, ahol szűk az úttest minden forgalomban résztvevőnek szeparált, irányhelyes forgalmi sávokat kialakíta...
  • Gerlits Judit hozzászólt a bejelentéshez.

    Nyitott kerékpársáv a neve a szaggatott jelölt sávnak és 2010 óta része a KRESZnek
  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Györkös Attila bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére