Megoldatlan

Teljesen felesleges STOP tábla

A Slachta Margit rakparton a szentendrei (amúgy EuroVelo nemzetközi kerékpárút...) bicikliút találkozásánál teljesen érthetetlen mód sikerült STOP táblát rakni a bicikliseknek. Az átvezetés egy gyalogátkelő mellett van párhuzamosan, így az autósok eleve fokozott óvatossággal érkeznek ide, amit csak erősít, hogy a szakasz mindkét irányból 40 km/h-s korlátozást kapott. Tehát már csak a sebességviszonyok miatt nem indokolható a STOP.
Ezen kívül teljesen életszerűtlen a dolog. A legtöbbször itt a biciklist elnegedi az autós -főleg ha van mellette a zebrán gyalogos is - akinek még mielőtt átkarikázna, a STOP tábla értelmében MEG KELL ÁLLNI és utána indulhat újra. Ezt bőven sikerül úgy értelmezni az úton közlekedőknek, hogy a biciklis köszöni szépen, de mégse megy át, hiába mondtak le a javára egyértelműen az elsőbbségről. Na ilyenkor van az, hogy vagy nem áll meg az ember a biciklivel a STOP-nál (akkor persze lehet jönni a jogosítványt a bicikliseknek dumával). Vagy megáll, elindul és esetleg az is indul, aki el akarta engedni. Ez az a forgalomtechnika ami magában hordozza a szabálytalanságot vagy a balesetet. Persze ha valami itt történik, akkor lehet mondani, hogy ez egy balesetveszélyes hely és a közútkezelő mindent megtett, hiszen nem is sima elsőbbségadás tábla van, hanem STOP.
Kérjük vizsgálják felül a forgalomtechnikát és cseréljék le a STOP-ot egy sima macisajtra. Mert ez így életszerűtlen és veszélyes!

Probléma helyszíne
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer, Árpád fejedelem útja 125

Hozzászólások

  • M.K. Bori lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett a bejelentőtől visszajelzés.

    A probléma a bejelentéstől számított 1 éven belül nem oldódott meg, így az belső szabályunk értelmében "Megoldatlan".
  • Járókelő László megváltoztatta a bejelentés nevét "teljesen felesleges STOP tábla"-ról "Teljesen felesleges STOP tábla"-ra.

  • Dániel Zoltán visszajelzésére vár.

  • Dániel Zoltán hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez a forgalmi rend tényleg rendben van? Elképesztő...
  • Ügy Intéző megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    Hivatkozva a 104027-es számú bejelentésre, a következő választ adjuk:

    A Slachta Margit rakparton, a hivatkozott kerékpáros átvezetésnél lévő forgalmi rend megfelelő: Vélemén
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Fónai Kende elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Dániel Zoltán bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    70-es korlátozás vége

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Rózsa Géza
    Illetékes: Budapest Közút
    Szentlélek tér H (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Mozgó poller

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Járókelő Star
    Illetékes: Budapest Közút
    Flórián tér (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  Vissza az oldal tetejére