Megoldatlan

Szabálytalanul kijelölt parkolóhely

FRISSÍTÉS 2022.06.20.
Tisztelt Budapest Közút!

Köszönöm szépen válaszukat, ám az egyáltalán nem reflektál az általam felvetett problémára. A képeken is látható behajtani tilos tábláig bezárólag egy sima, átlagos kétirányú útról van szó, semmi különlegesség vagy kivétel nem áll fenn. A KRESZ pedig egyértelműen fogalmaz: kijelölt gyalogátkelőhely előtt 5 méteren belül tilos megállni. Innentől kezdve teljesen mindegy, hogy milyen járdafület építettek az átkelőhöz, hiszen a jogszabály a gyalogátkelőhely előtti 5 méterre vonatkozik, ott pedig semmilyen járdafül nincsen. Világosan látszik a képeket és a helyszínt megvizsgálva, hogy a gyalogosok beláthatósága nem megfelelő, hiszen egy parkoló jármű (gyakran kisteherautó) mögül kell kilépniük az úttestre. Sajnálatosnak tartom a Kormányhivatal álláspontját, de a forgalomtechnika kialakításért Önök a felelősek. Az Önök felelőssége az is, hogy a kialakított forgalmi rend összhangban legyen a KRESZ által előírtakkal, és ne ösztönözze a járművezetőket a szabályok megszegésére.

Továbbra is kérem, biztosítsák a gyalogátkelő jogszabály által előírt beláthatóságát felfestéssel és fizikai akadályokkal (pl. kerékpártámaszokkal)!

Tisztelettel:
Fónai Kende

----------

Tisztelt Budapest Közút!

Az V. kerületben a Bárczy István utcában található kijelölt gyalogátkelőhelyhez véleményem szerint túl közel került kialakításra egy parkolóhely. A KRESZ 40.§ (5) kimondja: "Tilos megállni: (...) a gyalogosátkelőhely előtt személygépkocsival, motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, kerékpárral és kézikocsival 5 méter, egyéb járművel 15 méter távolságon belül".

Ahogy a képeken is látható, közvetlenül a zebra előtt található egy parkolóhely. Az utca kerékpárral végig kétirányú, így kerékpárosként közlekedve a parkolóhelyen lévő járművek akadályozzák a gyalogátkelőhely belátását.

Kérem, szíveskedjenek felülvizsgálni a forgalmi rendet, és biztosítsák a gyalogátkelő beláthatóságát felfestéssel és fizikai akadályokkal (pl. kerékpártámaszokkal)!

Munkájukat köszönöm!

Tisztelettel:
Fónai Kende

Probléma helyszíne
Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros, Bárczy István u. 1

Hozzászólások

  • Gál Miklós lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Korábbi levelünkben foglaltakat továbbra is fenntartjuk, a várakozási renden nem kívánunk változtatni.

    Tisztelettel,

    BUDAPEST KÖZÚT Zrt.

    Forgalomtechnikai Igazgatóság

    Tel: +36
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Fónai Kende elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Fónai Kende megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt Budapest Közút! Az V. kerületben a Bárczy István utcában található kijelölt gyalogátkelőhelyhez véleményem szerint túl közel került kialakításra egy parkolóhely. A KRESZ 40.§ (5) kimondja: "Tilos megállni: (...) a gyalogosátkelőhely előtt személygépkocsival, motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, ...

  • Fónai Kende hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Budapest Közút!

    Köszönöm szépen válaszukat, ám az egyáltalán nem reflektál az általam felvetett problémára. A képeken is látható behajtani tilos tábláig bezárólag egy sima, átlagos kétirányú
    ...
  • Ügykezelő Járókelő lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A KRESZ hivatkozott paragrafusa a járművezetők szemszögéből a gyalogátkelőhelyen átkelni szándékozó gyalogos láthatóságát hivatott biztosítani azzal, hogy a gyalogos-átkelőhely el
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Rózsa Géza hozzászólt a bejelentéshez.

    Nos, a terepen, a Waze-n is és az OSM-en is ellenőrintem, és én láttam rosszul, ugyanis úgy van rajtuk is, ahogyan jelezted, addig a tábláig kétirányú, mert a mélygarázs-ki/bejárat kétirányú.
    Tehát e
    ...
  • Fónai Kende hozzászólt a bejelentéshez.

    Egészen biztos. :) van egy mélygarázs, annak a bejáratáig kétirányú az utca, csak a (képen is látható) behajtani tilos mögött egyirányú. https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/90809/barczy-istvan-utca-forgalmi-rendje
  • Rózsa Géza hozzászólt a bejelentéshez.

    #Fónai Kende, biztos ez most? Mert a Waze is és az OSM is úgy adja meg, hogy az a rész is egyirányú.
  • Fónai Kende hozzászólt a bejelentéshez.

    Az az érdekesség, hogy a problémás parkolóhely nem egyirányú, hanem kétirányú útszakaszon helyezkedik el (a behajtani tilos tábla előtt), tehát érvényes kell, hogy legyen rá a KRESZ vonatkozó része.
  • Rózsa Géza hozzászólt a bejelentéshez.

    A témában több másik helyszínnel kapcsolatban is tettem már bejelentést. A Budapest Közút lepattint, azt mondja (többször is) hogy ez egyirányú... vagyis nem veszi figyelembe a kerékpárforgalmat. (Am...
  • Fónai Kende elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Fónai Kende megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Fónai Kende bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Elfordult tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Farkas József
    Illetékes: Budapest Közút
    Petőfi Sándor utca (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Ez milyen tábla?

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Kecskeméti utca (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    hiányzó EAK tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Nagy Ignác utca (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  Vissza az oldal tetejére