Megoldásra vár

Békásmegyer kereszteződés

Lett valami fejlemény?

-----

Hivatkozva a 68174-es számú bejelentésre, korábbi, 48219-es számú bejelentésre adott válaszunkat továbbra is fenntartjuk, miszerint a tervek elkészültek, de egy ilyen jellegű módosítás során nemcsak a burkolati jeleket és táblákat kell lecserélni, hanem a jelzőlámpa programokat is át kell alakítani, valamint szegélykorrekcióra is sor kerül. Tekintettel arra, hogy több száz hasonló (kisebb forgalmi rend módosítással járó) kérést kaptunk főváros szerte ugyanakkor a beruházási forrásaink korlátozottak, ezért a kivitelezés várható időpontjáról tehát továbbra sem tudunk pontos információkat adni.

Mivel az 1 év letelt, ezért új bejelentést kellett nyitnom. Előző bejelentés:
https://jarokelo.hu/48219/

Javaslatot szeretnék tenni. A képen megjelöltem pirossal azt a sávot, ami jelenleg semmilyen szinten nincs kihasználva(leszámítva a Szentendre felölt jövő Békásmegyer felé kanyarodó sávot). Ennek az az oka, hogy megváltoztatták a forgalmi rendet, ami szerintem sokat segített, de még nem tökéletes.
https://jarokelo.hu/42414/
Valahogy azon kéne gondolkozniuk, hogy jelenleg azt a sávot, hogyan tudnák kihasználni ennél jobban. Mivel én nem vagyok közlekedésmérnök, ezért Önökre hagyom ezt a feladatot :) Kérem gondolják át! Köszönöm!

Lehetne például növelni a Békásmegyerről kikanyarodó autók számát. Ezt egy képen be is mutattam.

Válaszuk 2020.01.20:
,,A Batthyány utca – Pünkösdfürdő utca kereszteződésének forgalmi rendjének módosítása jelenleg is tervezés alatt áll, mely kiterjed az Ön által megjelölt, jelenleg kihasználatlan forgalmi sáv hasznosítására (új balra kanyarodó sáv létesítésére) is. A tervek elkészülésének, illetve a kivitelezés várható idejéről egyelőre nem tudunk információval szolgálni."

Probléma helyszíne
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer, Madzsar József utca / Pünkösdfürdő utca

Hozzászólások

  • Pál András megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    Hivatkozva a 101848-as számú bejelentésre, korábbi válaszunkat változatlanul fenntartjuk.
    Megjegyezzük azonban, hogy jelenleg a H5-ös HÉV fejlesztéséhez kapcsolódóan előkészí
    ...
  • S Dominik elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Patrik bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére