Megoldatlan

Társasházak előtti megsüllyedt útjavítások

FRISSÍTÉS 2022.06.02.
FCSM válasza: " . Munkatársaink megvizsgálták a megadott
helyszínen található közcsatornát és megállapították, hogy az úttest
süllyedése nincs összefüggésben a közcsatornával. "

----

Kedves Járókelők,

A probléma amit bejelenteni szeretnék a 1131, Reitter Ferenc utca 165 és környékén tapasztalható.
A környéken elég sokszor kellett csatornát javítani az utóbbi időben és sajnos ezek a pár négyzetméteres foltok megsüllyedtek a Reitteren áthaladó jelentős teher és buszforgalom miatt. Ami azt eredményezi, hogy minden áthaladó teherautó és busz jó nagyot döccen ezeknek a foltoknak a végén, ahol már egész magas perem alakult ki a korábbi aszfalt és a javítás között. Akkorát, hogy este fel lehet rá ébredni, illetve érezhetően beremeg a ház szerkezete...

A hibák a Hungária körút felé haladó irányban találhatóak, a 165-ös házszám előtt.

(a csatolt kép nem a legjobb, tőle jobbra találhatóak az említett kátyúk, de élőben teljesen egyértelmű, hogy melyek azok)

előre is köszönettel,
Kovács János

Probléma helyszíne
Budapest XIII. kerület, Reitter Ferenc u. 165
Társasházak előtti megsüllyedt útjavítások bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • M.K. Bori lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett a bejelentőtől visszajelzés.

    A probléma a bejelentéstől számított 1 éven belül nem oldódott meg, így az belső szabályunk értelmében "Megoldatlan".
  • Kovács János visszajelzésére vár.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Tisztelt Cím!

    Mellékletben megküldjük a tárgyban szereplő bejelentésre írt tájékoztatásunkat melyet elektronikus aláírással láttunk el.

    Üdvözlettel:

    Budapest Közút Zrt.
    Útfenntartási Főosztály
    e-...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Kovács János hozzászólt a bejelentéshez.

    Csatoltam egy képet, ahol látszik a legjobban megsüllyedt folt.
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "FCSM Fővárosi Csatornázási Művek"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását.

  • Kovács János hozzászólt a bejelentéshez.

    Ilyen esetben kihez tartozik ez az ügy?
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Kovács János Úr!

    Tisztelt Járókelő!

    Köszönettel vettük bejelentését. Munkatársaink megvizsgálták a megadott
    helyszínen található közcsatornát és megállapították, hogy az úttest
    süllyedése
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Élhetőbb Városért hozzászólt a bejelentéshez.

    Ugyanezt tapasztaljuk a Reitter 120 környékén is. Ráadásul éjszaka állandóan járnak itt teherautók is, tényleg alig lehet aludni tőlük, olyan hangosak.
  • g g elküldte az ügyet az illetékesnek: FCSM Fővárosi Csatornázási Művek

  • Kovács János bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Úthiba

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Sleepy Claus
    Illetékes: Budapest Közút
    Nyugati tér (XIII. kerület)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Kátyú

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Kovács László
    Illetékes: Budapest Közút
    Tatai utca (XIII. kerület)
  Vissza az oldal tetejére