Megoldatlan

Szemét, lom

Kedves Ügyintéző!

A Veszprém, Lóczy u. 34-36. közötti kukák mellett - talán a kínálkozó szép, nagy füves terület miatt is - egész évben folyamatosan problémát jelent a lakóknak az illegális hulladéklerakás. Két bejelentett lomtalanítás után is egyre nagyobb halomban gyűlnek a lomok, mellette olyan szeméthegyek, amiket akár sima, vagy szelektív kukába is bele lehetne tenni. A mellékelt kép magáért beszél. A baj az, hogy egy idő után egyre jobban széttúrják, és össze-vissza fújja a szél az elaprózódó szemetet.
A szomszédok látnak megálló nagyobb autókat, akik több szobára való bútort, matracokat, ágyakat, utóbb 7-8 régi TV-t, fekete zsákokat stb. pakolnak le a fűre. Ha egy idő után nem bírjuk nézni, a lakásszövetkezet megrendeli a lomtalanítást a mi pénzünkre, de ennek nem így kellene lennie.
A helyi médiában olvastuk májusban, hogy a városban több helyen kihelyeztek már kamerákat az illegális szemetelők miatt. Ezúton szeretnénk kérni, hogy tegyenek ide is egy kamerát, ami távol tartja az illegális hulladék elhelyezőket, vagy éppen felderíti, hogy kik azok.
Örülnénk, ha erről a helyi médiában is olvashatnánk.

Szíves együttműködésükben bízva üdvözlettel:

Lóczy u. 36. ház lakói

Probléma helyszíne
Veszprém Nagy László u. 2
Szemét, lom bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • A rendszer lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Veszprémi Önkormányzat Közterület-felügyelet

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Veszprémi Önkormányzat Közterület-felügyelet

  • Veszprémi Önkormányzat Közterület-felügyelet nem válaszolt 40 napon belül.

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Veszprémi Önkormányzat Közterület-felügyelet

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "VHK Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató NKft."-ról "Veszprémi Önkormányzat Közterület-felügyelet"-ra.

  • VHK Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató NKft. nem válaszolt 40 napon belül.

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: VHK Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató NKft.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "VHK Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató NKft."-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldott
    2
    Megoldott
    2

    Kutyafuttató takarítás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: VKSZ Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt.
    Mester utca
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Padkaszegély elgazosodva

    Beküldés ideje:
    Illetékes: III. kerület OVZRT Óbudai Vagyonkezelő NZrt.
    Hadrianus utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Leszakadt kuka

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XIII. kerület Önkormányzata
    Reitter Ferenc utca (XIII. kerület)
  Vissza az oldal tetejére