Megoldott

Fával körbenőtt közterületi lámpa

FRISSÍTÉS 2021.08.16.:

A bejelentő hozzászólása:
"Jelezném, hogy a lámpa éppen most világít, meg valami csoda okán a lámpatest jó irányba áll, de továbbra is elég sűrű növényzet veszi körül!"

-----

FRISSÍTÉS 2020.08.03.:

Az ELMŰ válasza:
"A rendelkezésre álló információnk szerint a tárgyi ingatlanon a villamos hálózat biztonságos üzemeltetését veszélyeztető olyan növényzet került korábban telepítésre, amelynek a későbbi növekedése során annak ágai az előírt távolságon belülre kerültek(, illetve a jövőben az előírt távolságon belülre kerülhetnek), ezért annak gallyazása, illetőleg ha a jogszabályban írt feltételek teljesítése másképpen nem lehetséges annak kivágása szükséges.

Tekintettel arra, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5:30. §-a alapján első sorban a tulajdonost illeti meg a dologgal való rendelkezés joga, a biztonsági övezetet veszélyeztető növényzet gallyazásának elvégzésére is Ön, mint az adott növényzet tulajdonosa köteles.

Mindezekre figyelemmel kérjük, hogy a biztonsági övezetet veszélyeztető növényzet kapcsán legkésőbb a jelen levelünk kézhez vételétől számított 15 napon belül szíveskedjék a fejlécben lévő elérhetőségeken egyeztetni kollégánkkal a gallyazás elvégzésének feltételeiről, mivel a munkavégzéshez szükséges esetleges feszültségmentesítés csak ütemezetten és előre történő kiértesítés után lehetséges.

Felhívjuk figyelmét, hogy saját biztonsága érdekében a vezeték biztonsági övezetében, illetve oda benyúló növényzeten a vezeték feszültségmentesítése nélkül ne végezzen munkát!"

-----

A megjelölt helyen a közterület lámpa búrája hiányzik, az utcával ellentétes irányba van fordulva valamint az évek során a bokrok/fák körbenőtték, világítani ugyan világt, de az összes fényt leárnyáköolják az ágak és levelek. A dolog szépséghibája hogy a fák az óvoda területéről lógnak ki.

Probléma helyszíne
Szentendre Széchenyi István tér 8

Hozzászólások

  • G. Balázs lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Az illetékes válasza alapján.
  • Tóth Sándor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!
    A fenti bejelentését a szakterület a mai napon készre jelentette.
    Tisztelettel
    Bognár Marianna

    [image: photo]

    *Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal*
    *Önkormányzati és Ügyféls
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!
    Köszönettel vettük fenti bejelentését amit iktattunk és továbbítottunk a
    szakterület felé. Válaszukig szíves türelmét kérjük
    Tisztelettel
    Bognár Marianna

    [image: photo]

    *Szentend
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Ügykezelő elküldte az ügyet az illetékesnek: Szentendre Önkormányzata

  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés leírását "A megjelölt helyen a közterület lámpa búrája hiányzik, az utcával ellentétes irányba van fordulva valamint az évek során a bokrok/fák körbenőtték, világítani ugyan világt, de az összes fényt leárnyáköolják az ágak és levelek. A dolog szépséghibája hogy a fák az óvoda területéről lógnak ki."-ról ...

  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés illetékesét "E.ON (Szentendre)"-ról "Szentendre Önkormányzata"-ra.

  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés kategóriáját "Közvilágítás"-ról "Parkok és zöldterületek"-ra.

  • Németh Gergely hozzászólt a bejelentéshez.

    Jelezném, hogy a lámpa éppen most világít, meg valami csoda okán a lámpatest jó irányba áll, de továbbra is elég sűrű növényzet veszi körül!
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Köszönjük a bejelentést.

    Továbbítottuk az aktív elem üzemeltetőnek a bejelentését.

    A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 24. § (1) és (2) bekezdése írja elő, hog
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • G. Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: E.ON (Szentendre)

  • G. Balázs megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "E.ON (Szentendre)"-ra.

  • Németh Gergely bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére