Megoldott

Szentendre gördesztka pálya környezet

Anonim Járókelő

Szeretném kérni, hogy Szentendrén a nagyon sok gyerek és fiatal által használt gördeszka pálya környezetét tegyék rendbe és ez legyen is karbantartva. Katasztrófális állapotok uralkodnak a helyszínen, olyan mint egy szeméttelep és hajléktalan telep. Mindenféle szakadt bútor, szemét eldobva, elhanyagolt, koszos, undorító a környezet, ahol a jövő nemzedéke, a fiatalok és sos gyerek fordul meg naponta. Szégyenletes, hiszen ez a gyerek szórakozását és FEJLŐDÉSÉT szolgálja,! Nagyon klassz és igényes közösségi tér lehetne (kérem, nézzék meg például a Nagytétényi görpályát), ahol WC, mosdó, padok, szelektív szemétgyűjtők, kiakasztott házirend, parkosított terület és területfigyelő KAMERA van kihelyezve, a fiatalok szép igényes környezetben tudnak sportolni és szórakozni! A szomszédos szeméttelep vagy építési terület is nagyon elrontja a környezetet, mindenképpen javasolnám, hogy egy igényes elkerítéssel (növényekkel vagy akár a kerítésre kifezstített szép molinóval) tegyünk annak érdekében, hogy ne a szeméttelep mellett érezzük magunkat. A fiataloké a jövő, ne ezt tanulják meg! Edukáljuk őket szabályokkal és mutassunk irányt egy szép és igényes környezet kialakításával. Köszönettel. LK

Probléma helyszíne
Szentendre Kőzúzó köz 5

Hozzászólások

  • Tar Julcsi lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • G. Balázs megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    folyamatban
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    Tájékoztatjuk, hogy fenti számú bejelentését megküldtük az illetékes
    szakterületeknek, válaszukig szíves türelmét kérjük.

    Üdvözlettel,
    Kolos Erika

    *Szentendrei Közös Önkormányzati Hiv
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Tóth Sándor elküldte az ügyet az illetékesnek: Szentendre Önkormányzata

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére