Megoldatlan

Sötétben a Nemzeti Színház előadás előtt fél órával

FRISSÍTÉS - 2022.05.25.

A válaszlevél alapján elég bonyolult az ügy, esetleg az önkormányzat tudna segíteni ennek a városképi jelentőssegű épületünk díszkivilágításának problémáját megoldani?

----------

FRISSÍTÉS - 2022.05.25.

A Szegedi Nemzeti Színház válasza:
Megvizsgáltuk a bejelentésüket és az alábbiakat válaszoljuk.

Az épület díszkivilágítása, ami a villanyoszlopokon található, jelenleg nem üzemel, aminek több oka is van:

- A művészbejáróval szemben levő épület felújításakor (egyetem) az ott levő két lámpatestet a kivitelező leszerelte, a vezetékekben pedig feszültség volt, ezért kérték, hogy áramtalanítsuk a vezetéket, nehogy az épület homlokzaton dolgozókat áramütés érje, ez meg is történt. A kivitelező az áramszolgáltatóval a bíróság sarkánál a vezetéket szétkötötte, a munka elvégzése után a két lámpát visszaszerelte, de a visszakötés már nem történt meg, a kivitelezés félbemaradt.

- A villanyoszlopon levő reflektorok javítását, cseréjét, csakis az áramszolgáltató végezheti el, viszont nem az ő tulajdonukban és kezelésükben vannak a készülékek, ezért nem végezték el a reflektorok karbantartását.

- A 12 db fényvető, ami a Színház homlokzatát megvilágítja, a Színház villanyszámláját terheli, tehát ez nem közvilágítás. Ezek működtetése a Színház portájáról történik, ami önmagában nem jelentene problémát, de nincs elkülönítve a költségvetésben olyan tétel, ennek megfelelően kötelezettség sincs rá, ami szerint Színháznak kellene ezt az összeget éves szinten kigazdálkodnia, illetve mentesíteni a városképi hatású épület megvilágításának feladata és költsége alól a fenntartó önkormányzatot. A korábbi izzók használata elavult, gazdaságtalan és nagy mértékben megterhelné a hálózatot és a költségeket is.

- A kandeláberek szintén nem tartoznak a Színházhoz, az térvilágítás a Színház körül, ami a városi térvilágítással együtt kapcsolódik fel. A sarkon levő kandeláber két nem világító elemét időközben az áramszolgáltató leszerelte. Azonban továbbra sem működik a művészbejáró felöli oldalon egy kandeláber, amit az áramszolgáltató rendszeresen ellenőriz. Reméljük, a következő ellenőrzéskor az izzócserét elvégzik.

- A Színház oldalán levő ostorvilágítás valóban nem volt felkapcsolva, ennek oka a portaszolgálat mulasztása. Mindemellett tájékoztatom, ez sem térvilágítás, mivel a Színház működteti, a Színház áramszámláját terheli a fogyasztás. Természetesen a színház érdeke, hogy előadás előtt és az előadást követően ezek az ostor világítási lámpák működjenek, főigazgatóként kinevezésemet követően erre utasítást is adtam, és elrendeltem a hiányzó izzók pótlását, a rendszeres kivilágítást az esti órákra. A mellékelt képek alapján mind a 12 db lámpa működik, jelenleg sötétedéstől 22.30 óráig, előadás esetén pedig az előadást követően a nézőtéri személyzet távozásáig.

- Tájékoztatom, hogy amikor a hivatkozott fénykép készült, az úttest és térburkolat felújítása miatt (több hónapos csúszással lett kész a beruházás, ami jelentősen zavarta az évadunk legnagyobb részében a nézőket a színház megközelítésében) színházunk főbejárati ajtói nem működtek. A nézők a Színház 1 -es ajtaján illetve a bal-jobb oldali vészkijárati ajtón közlekedtek. A Színház főbejáratánál levő díszburkolat kerítéssel volt elzárva, gyalogos közlekedésre alkalmatlan állapotban.

A nagyszínház Stefánia felőli részén található főbejárat feletti öt erkély megvilágítása is a Színház költségét terheli, az előadások idején van megvilágítva az erkély, melyet szintén a portás kapcsol.

Az 1986-os felújításkor utólagosan sajnos ez a megoldás született a színház kivilágítására. Nagyszínházunk Szeged egyik meghatározó központi épülete, építészeti műemlék, így bízom benne, hogy a következő felújításkor ezeket a problémákat a tervező és a kivitelező jól fogja kezelni és Szegednek lesz egy szépen díszkivilágított Nagyszínháza.
Mellékelem a fényképeket, melyek 22.00 óra után készültek.

----------

FRISSÍTÉS - 2022.05.11.

Továbbra sem égnek a lámpák a színház falán sem, es az oszlopokra szerelt reflektorok sem világítanak műsoridőben. :/

----------

Sötétben van a Nemzeti Színház előadás előtt fél órával (Nov. 5. péntek este). Az épület díszivilágítása teljesen üzemen kívül van, ami a várrom felől 2 oszlopon, és a Vörösmarty utcai sarki épületén van. Az épület oldalán levő díszes lámpatestekből is teljesen kihunyt a fény, a körforgalom felőli 4 ágú díszes kandelláberen 2 lámpa világít, és a Vörösmarty utca felőli 4 darab díszkandelláber közül 3 világít csak. Most különösen fontos lenne a fény, mivel útfelbontás van az épület előtt.
Kérjük, hogy javítsák meg a világítást!
Köszönjük!

Probléma helyszíne
Szeged Porta Müvészbejáró

Hozzászólások

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Szeged Önkormányzata"-ról "Egyéb szervezet (Szeged)"-ra.

  • Szeged Önkormányzata válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Címzett!

    A tárgyi azonosítóval rendelkező bejelentésükkel kapcsolatban a mellékletben szereplő levelünkben tájékoztatjuk Önöket.

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Tisztelette...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • T. László hozzászólt a bejelentéshez.

    :(
  • Bertalan Balázs lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    A probléma a bejelentéstől számított 1 éven belül nem oldódott meg.
  • Tasnádi Márton lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett elég információ a bejelentőtől.

  • T. László hozzászólt a bejelentéshez.

    Megoldatlan. :/
  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS - 2022.05.11. Továbbra sem égnek a lámpák a színház falán sem, es az oszlopokra szerelt reflektorok sem világítanak műsoridőben. :/ ---------- Sötétben van a Nemzeti Színház előadás előtt fél órával (Nov. 5. péntek este). Az épület díszivilágítása teljesen üzemen kívül van, ami a várrom felő...

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Egyéb szervezet (Szeged)"-ról "Szeged Önkormányzata"-ra.

  • T. László hozzászólt a bejelentéshez.

    A válaszlevél alapján elég bonyolult az ügy, esetleg az önkormányzat tudna segíteni ennek a városképi jelentőssegű épületünk díszkivilágításának problémáját megoldani?
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bardócz Csaba!

    Mellékleten csatolom Barnák László főigazgató válaszlevelét a felvetett problémára.

    Kérjük továbbítsa levelünket a panaszbejelentőnek.

    Köszönjük,
    üdvözlettel:
    Varga Tímea
    ma...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szegedi Nemzeti Színház

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés leírását "Sötétben van a Nemzeti Színház előadás előtt fél órával (Nov. 5. péntek este). Az épület díszivilágítása teljesen üzemen kívül van, ami a várrom felől 2 oszlopon, és a Vörösmarty utcai sarki épületén van. Az épület oldalán levő díszes lámpatestekből is teljesen kihunyt a fény, a körforgalom felőli 4 ...

  • T. László hozzászólt a bejelentéshez.

    Nem világítanak a lámpák.
  • T. László visszajelzésére vár.

  • T. László hozzászólt a bejelentéshez.

    Továbbra sem égnek a lámpák a színház falán sem, es az oszlopokra szerelt reflektorok sem világítanak műsoridőben. :/
  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • MVM Lumen Kft. (Szeged) válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Köszönjük bejelentését!
    Tájékoztatjuk, hogy bejelentését rögzítettük. A hiba elhárításáig szíves türelmét kérjük!

    Tisztelettel:
    MVM Ügyfélkapcsolati Kft.
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Bertalan Balázs hozzászólt a bejelentéshez.

    A bejelentés elküldve a Szegedi Nemzeti Színház számára az info@szinhaz.szeged.hu e-mail címre.
  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Egyéb szervezet (Szeged)

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés illetékesét "MVM Lumen Kft. (Szeged)"-ról "Egyéb szervezet (Szeged)"-ra.

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: MVM Lumen Kft. (Szeged)

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "MVM Lumen Kft. (Szeged)"-ra.

  • T. László hozzászólt a bejelentéshez.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére