Megoldott

Kitakart jelzőlámpa

FRISSÍTÉS - 2020.09.07.

Tisztelt dr. Börcsök Judit!
Korábbi kérésének megfelelően a rendszerünkben beállításra került az Ön által javasolt
varosuzemeltetes@szeged.eu
e-mail cím, de mivel a 2020. augusztus 2-án, 13:46-kor küldött megkeresésünkre nem kaptunk választ annak ellenére, hogy a 2013. évi CLXV. törvény (a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről) egyértelműen rendelkezik a határidőkről, egyéb lehetőséget kellett találnunk az Ön által vezetett Városüzemeltetési Iroda megkeresésére. Kérem szíves együttműködésüket a további jogsértések elkerülése, valamint a szegedi emberek életkörülményeinek javítása érdekében. Segítségüket előre is nagyon köszönjük!

----------

Szegeden, a Tisza Lajos körút és a Hajnóczy utca kereszteződésében az egyik gyalogátkelőhely-lámpa nem látható megfelelően a Kígyó utcából érkezve, mivel egy KRESZ tábla kitakarja azt. Ez azért probléma, mert főleg napközben nem látszódik, hogy esetlegesen piros a jelzés és a környéken kevésbé ismeretes járókelők könnyen az úttestre léphetnek a szerencsétlen félreértés miatt, ezzel balesetveszélyes szituációt előidézve. Javaslatom az lenne, hogy a KRESZ táblát egy olyan helyre kellene áthelyezni, mely a Kígyó utcából érkezőknek nem takarná ki a jelzőlámpát. Segítségüket előre is köszönjük!

Probléma helyszíne
Szeged Tisza Lajos krt. 59

Hozzászólások

  • Bertalan Balázs hozzászólt a bejelentéshez.

    A tábla új helye :)
  • Bertalan Balázs lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Köszönjük szépen a visszajelzést és a segítséget!
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bardócz Csaba!

    A Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodára érkezett 00053985 számú bejelentésére csatoltan megküldöm tájékoztatásunkat.

    Bejelentését ezúton is...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Tasnádi Márton megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bardócz Csaba!

    Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodára 2020.09.11. napján beérkezett JAROKELO-SZEGED-00053985 számú bejelentésére csatoltan megküldöm tájékoz...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés leírását "Szegeden, a Tisza Lajos körút és a Hajnóczy utca kereszteződésében az egyik gyalogátkelőhely-lámpa nem látható megfelelően a Kígyó utcából érkezve, mivel egy KRESZ tábla kitakarja azt. Ez azért probléma, mert főleg napközben nem látszódik, hogy esetlegesen piros a jelzés és a környéken kevésbé ismeretes jár...

  • Bertalan Balázs hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt dr. Börcsök Judit!

    Korábbi kérésének megfelelően a rendszerünkben beállításra került az Ön által javasolt varosuzemeltetes@szeged.eu e-mail cím, de mivel a 2020. augusztus 2-án, 13:46-kor kü
    ...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Korábban már kértem, hogy a továbbiakban a bejelentéseket a varosuzemeltetes@szeged.eu címre szíveskedjenek küldeni, mivel ez a rendszerben Önöknél nem került átállításra, ismétel...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs hozzászólt a bejelentéshez.

    A bejelentés elküldve Dr. Börcsök Judit, a
    Városüzemeltetési Iroda irodavezetője részére, a borcsok.judit@szeged.eu e-mail címre.
  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés illetékesét "SZKHT Szegedi Környezetgazdálkodási NKft."-ról "Szeged Önkormányzata"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Társaságunk a Szeged Megyei Jogú Város önkormányzati kezelésében álló útjainak fenntartását végzi, bejelentésével kapcsolatosan intézkedésre nem jogosult.

    Kérem Önt, bejelentésé...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: SZKHT Szegedi Környezetgazdálkodási NKft.

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "SZKHT Szegedi Környezetgazdálkodási NKft."-ra.

  • Bertalan Balázs bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére