Jobbkéz szabály
A Töltés utca és a Bal fasor kereszteződése igen sok baleset forrása. Ez egy jobbkezes kereszteződés, de alig tűnik ez fel bárkinek is. Mióta a játszótér elkészült, azóta a Bal fasor Töltés utca és Fő fasor közti része egyirányúvá vált, akkor kikerült a harmincas övezet tábla is, amit nyilván látnia kellene minden autósnak, aki erre a szakaszra hajt a Fő fasorról, de úgy látszik ez kevés. Az említett kereszteződésben rendszeresek a balesetek, mert aki a Bal fasoron halad a Töltés utca irányába, jellemzően lassítás és szétnézés nélkül száguld át a kereszteződésen. Legutóbb épp szombaton (2025.04.26.) volt ebből baleset, amelyben mindkét autó a járdán kötött ki, akár egy gyalogos is meghalhatott volna. Közel lakom a kereszteződéshez, napi szinten sétálok is arra, igen sok a "necces" szituáció. Általában csak azért marad el a baleset, mert aki ismerős a környéken, már úgy jön ki a Töltés utcából, hogy tudatában van, nem fogja megkapni az elsőbbségét.
Arra gondoltam lehetne a kereszteződésben elhelyezni valami figyelemfelkeltő táblát, vagy felfestést, ami jól láthatóan és egyértelműen jelzi a jobbkezességet.
Hozzászólások