Válaszra vár

Kerékpárosok semmibevétele II.

FRISSÍTÉS - 2023.07.07.

Tisztelt Borsiné dr. Újvárosi Ivett!

A fenyegetésük, miszerint nem fognak válaszolni a megkeresésünkre, indokolatlant. Természetesen nem a már megválaszolt kérdéskörök újra megválaszolását kérjük Önöktől.

Valamiért a levél olvasása közben legalább háromszor átsiklottak azon a részen, hogy mi, mint városlakók konzultációs lehetőséget kérünk Önöktől, akik a városlakók érdekeit és biztonságukat szolgálják elméletileg. Sőt, javasoljuk lakossági fórum összehívását is. Erre egyszer sem érkezett reakció az Önök részéről, óckodnak a válaszadától mint ördög a szenteltvíztől. Miért?

Hogy megkönnyítsük az Önök dolgát, és ne kelljen visszakeresniük a irattárban véletlenül se az előző leveleket, idézem a kérdéses, megválaszolatlan részeket:

2023.04.21.: "Kérjük, biztosítsanak számunkra egy konzultációs lehetőséget, ahol minden felmerülő aggályaikra választ kaphatnak, és az esetleges kérdéseiket feltehetik, mi pedig bemutathatjuk az itt felvázolt lehetőségeket!"

2023.04.28.: "Az előző levelünkben is szereplő konzultációs lehetőséget továbbra is szeretnénk kérni, hiszen levelezés útján nem a legjobb ütköztetni az érveket/ellenérveket."

2023.06.30.: "Ahogyan az előző két levelünkben is jeleztük - de válasz egyik alkalommal sem érkezett rá - konzultációs lehetőséget továbbra is szeretnénk kérni Önöktől, hiszen levelezés útján nem a legjobb ütköztetni az érveket/ellenérveket."

Válaszukat erre, és csak is erre a még megválaszolatlan kérdéskörre várjuk!

Üdvözlettel:
Bertalan Balázs

----------

FRISSÍTÉS - 2023.07.07.

A Városüzemeltetési Iroda válasza:
Tekintettel arra, hogy az ügyben valamennyi kérdésben kimerítő választ adtunk, úgy ugyanezen kérdéskörre vonatkozó további leveleit érdemi válaszadás nélkül fogom irattárba helyezni.

----------

FRISSÍTÉS - 2023.06.30.

Tisztelt Önkormányzat!

Ahogyan az előző két levelünkben is jeleztük - de válasz egyik alkalommal sem érkezett rá - konzultációs lehetőséget továbbra is szeretnénk kérni Önöktől, hiszen levelezés útján nem a legjobb ütköztetni az érveket/ellenérveket.

Javaslom lakossági fórum összehívását a témában, ahol Önök is meghallgathatják azoknak a városlakóknak a panaszait az érintett szakasszal kapcsolatban, akik nap mint nap használják az Önök által kialakított forgalomtechnikát, és nem csak az irodából követik figyelemmel az eseményeket.

Javaslom, hogy a lakossági fórumot széleskörben hirdessék meg: érdemes lehet felvenni a kapcsolatot az érintett oktatási intézmény vezetőjével, hogy az iskola honlapján is megjelenjen a felhívás (ezzel elérve a kerékpáros és autós szülőket is), valamint hívják meg a Magyar Kerékpárosklub tagjait is.

A változtatásokat most, a nyári tanszünet alatt érdemes elvégezni, amikor a területen minimális a mozgás, így az egyeztetést a lakossággal is ezelőtt érdemes megejteni.

Válaszukat és segítségüket előre is nagyon köszönjük!

----------

FRISSÍTÉS - 2023.04.28.

Tisztelt Önkormányzat!

A válaszlevelükre szeretnénk pontról-pontra reagálni:

Városüzemeltetési Iroda:
A magyar közlekedési morálra és közlekedési kultúrára vonatkozó észrevételeivel egyetértek. A levelében említett gépkocsi leállásokkal, a forgalom indokolatlan akadályozásával kapcsolatos észrevétele nem egyedi, gyakorlatilag az ország valamennyi településén nagy forgalmú utak melletti nevelési és oktatási intézmény bejárata körül általánosnak mondható, melynek sem a közlekedési szabályokkal, sem egyéb műszaki megoldásokkal nem lehet elejét venni, vagy megakadályozni.

Válasz:
Lehet, hogy általánosnak mondható országosan, de igenis megakadályozható ezen a helyszínen ez a probléma: az általunk felvázolt forgalmi rend alapján annak a sok autónak nem az iskola előtti 20 méteres szakaszon, hanem a Markovits utca és a Tisza Lajos körút közötti körülbelül 80-90 méternyi szakaszon tudnának megállni. Ennek következtében sem az autósok, sem a kerékpárosok nem lennének hosszú ideig akadályozva a továbbhaladásban.

Városüzemeltetési Iroda:
A levelében is említett „hülyebiztos” forgalomtechnikai eszközök csak látszatát kelthetik a probléma megoldásának, azonban ezt a látszatot el lehetne érni a közlekedési szabályok betartásának természetessé válásával is. A forgalom szabályozó eszközök között olyan műszaki megoldás nem létezik, amely képes lenne a szabályok önkéntes betartásának kikényszerítésére. Ma már nem az a kérdés, hogy egy autós hol áll meg, hanem az, hogy milyen autóval. Egy műszaki akadály, mint például a gömbsüvegsor ma már nem lehet valós akadály az egyre inkább elszaporodó városi terepjáróknak, míg egy sokmilliós sportkocsit már egy közepes méretű úthiba is képes a tovább haladásában megakadályozni.

Válasz:
Igazuk van abban, hogy egy városi terepjárót nem akadályozna meg egy gömbsüvegsor átlépése, de valószínűsíthetőleg sokkal kevesebben vállalnák be ezt a szabályszegést, mint a jelenlegi akadályok nélküli szabálysértést. A szemétszállítási napokon is látható, hogy amikor a Boldogasszony sugárúton a kukásautó megjelenik, elenyésző azoknak az autósoknak a száma, aki áthajt a gömbsüveg soron, és a villamospályán előzi meg szabálytalanul a szemétszállító járművet. Mindezek mellett az ilyen szabálytalankodók kiszűrése sokkal könnyebb, hiszen egy rendőri jelenlét mellett nem valószínű, hogy meg merné tenni a nemtörődöm autós.

Városüzemeltetési Iroda:
Mindezek mellett a javaslatait köszönjük, kiértékeljük, és a következő forgalomszervezési módosításaink során vizsgálat tárgyává tesszük.

Válasz:
Bízunk benne, hogy javaslataink megértő fülekre találtak, és mihamarabb bevezetésre kerül a forgalmi rend! Az előző levelünkben is szereplő konzultációs lehetőséget továbbra is szeretnénk kérni, hiszen levelezés útján nem a legjobb ütköztetni az érveket/ellenérveket.

A forgalmi rend bevezetése nem várathat magára, hiszen napról napra egyre rosszabb a helyzet, azonnal orvosolni szükséges!

Bízva együttműködésükben, várjuk megtisztelő válaszukat!

Köszönettel:
Bertalan Balázs

----------

FRISSÍTÉS - 2023.04.21.

Tisztelt Önkormányzat!

A válaszlevelükre szeretnénk pontról-pontra reagálni:

Szeged, Boldogasszony sgt. 8. sz. és 10 sz. előtti útszakasz:

Városüzemeltetési Iroda:
A SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola Szeged, Boldogasszony sgt. 8. sz. előtt közútra feljelölt kerékpáros nyomon munkanapokon reggel 7 és 8 óra között a várakozás megengedett, az ott esetlegesen kialakuló közlekedési problémát nem a jelenlegi forgalmi rend okozza, hanem a szabálytalanul közlekedő kerékpárosok és gépjárművezetők.

Válasz:
A problémát nem csak a szabálytalanul közlekedő gépjárművezetők és kerékpárosok okozzák, hanem az a forgalmi rend is, ami nem megfelelő erre a helyszínre. Az utóbbi években az országos tendenciáknak megfelelően Szegeden is megnőtt a gépjárművek száma. Ezzel együtt növekedett az iskolába autóval érkezők száma is, tehát az ugyanakkora helyen most már sokkal több gépjárműnek kellene biztosítani a megállás-kiszállás-elköszönéshez a helyet. Jelenleg nincs biztosítva elegendő hely ahhoz, hogy ez fennakadás nélkül megtörténjen, óriási torlódást okozva ezzel egészen a Bécsi körútig. Éppen ezért javasoljuk a Markovits utca és a Tisza Lajos körút közötti szakaszra való áthelyezését ennek a megállási helynek, hiszen az iskola előtt jelenleg körülbelül 20 méternyi hely van, míg a javasolt Markovits utca és a Tisza Lajos körút közötti szakaszán körülbelül 80-90 méternyi szakasz lenne erre alkalmas (nem beleszámítva természetesen a kapubeállókat).

Városüzemeltetési Iroda:
A szabálytalan közlekedők kiszűrésére megkerestük a Szegedi Rendőrkapitányságot, hogy a kérdéses helyszínen a közúti forgalmat rendszeresen és visszatérően ellenőrizzék és a szükséges intézkedést tegyék meg.

Válasz:
Az utóbbi években ugyanezt tették, de mint láthatják, és amint az összes kerékpáros tapasztalhatja, sajnos nem hozta meg a kívánt eredményt. A rendőrség leterhelt, a helyszínen nem jelennek meg a járőrök, ezáltal a szabálytalanságok sem szűnnek meg. A forgalomtechnika "hülyebiztossá" alakítása oldhatná meg tartósan a problémát, melynek köszönhetően nem kell külső ellenőrző feleket kiirányítani a helyszínre. A cél pont az lenne, hogy önfenntartó rendszerben működjön itt a közlekedés. Ez a jelenlegi forgalmi rend miatt nem lehetséges, hiszen mindig lesznek mással nem törődő gépjárművezetők, akik beparkolnak a forgalom elől elzárt területre, vagy éppen elállják a kerékpáros lehajtási lehetőséget.

Városüzemeltetési Iroda:
A Boldogasszony sugárút 10. számú ház előtti kerékpárútról való levezetést „zárt kerékpársáv” biztosítja. A levezetést követően kerékpáros nyom található.

Válasz:
Pontosan! A zárt kerékpársávra való érkezésnél (ha épp nem áll rajta egy gépjármű) az újabb a akadály, hogy mihelyst megszűnik a sáv, azonnal szabályosan áll meg a gépjárművel a szülő, így szabályosan a zárt kerékpársávot el sem lehet hagynia a bicikliseknek, hiszen ahhoz záróvonalat kell átlépnie a kerékpárosnak. Éppen ezért lenne fontos, hogy az iskola előtti szakaszon ne állhasson meg egyáltalán gépjármű, biztosítva ezzel egyrészt a haladást a kerékpárosok számára, másrészt az autósok számára is, akik pedig az iskola előtt ki-be álló gépjárművek miatt szívnak reggel és délután is.

Városüzemeltetési Iroda:
A levezetés előtt „járműforgalom elől elzárt terület” útburkolati jele van, mely biztosítja a kerékpáros levezetés ráláthatóságát. A kérdéses helyszínen az ismeretlenek által eltávolított „Megállni tilos” közlekedési forgalmi tábla hiánya pótlásra, a megkopott útburkolati jelek újrafestésre kerülnek.

Válasz:
Az általunk javasolt változtatás megvalósításáig remélhetőleg segíteni fog a tábla pótlása és az évek óta teljesen lekopott útburkolati jelek újrafestése. Köszönjük szépen!

Szeged, Boldogasszony sgt. Markovits Iván u. - Tisza Lajos krt. közötti útszakasz:

Városüzemeltetési Iroda:
Az útszakaszon a zárt kerékpársáv védelmére javasolt gömbsüveg sor telepítésére a rendelkezésre álló terület adottságait és a vonatkozó előírásokat figyelembe véve nem lehetséges műszaki megoldás.

Válasz:
A gömbsüvegsort nem erre az útszakaszra javasoltuk. Mivel ezt írták, így feltételezzük, hogy az általunk javasolt koncepciót és a csatolt "látványterveket" félreértették, ezért nem értenek vele egyet. A gömbsüveg sort az iskola előtti szakaszon, a kerékpárútról az útpályára lehajtó kerékpárosok védelme érdekében lenne javasolt alkalmazni. Mivel a javaslatban a gépjárművek megállási helye innen elkerülne, ez a gépjárművel érkezők számára nem okozna gondot, sőt, sokkal jobb lenne számukra is, hiszen a félrehúzódó járművek (mivel ilyen a továbbiakban itt nem lenne) nem akadályoznák a szabad haladást. Ezzel együtt a kerékpárosok is tudnának haladni, és nem lenne nap-mint nap veszélyeztetve a biztonságuk.

Városüzemeltetési Iroda:
A jelenlegi forgalmi rend az engedélyező hatóság engedélye alapján a villamosvasút átépítésével együtt, több mint 10 évvel ezelőtt került kialakításra, az akkor érvényben lévő szabályok figyelembe vételével.

Válasz:
Lehet, hogy az elmúlt 10 évben ez a forgalmi rend megfelelő volt ezen a szakaszon, de azért, hogy az iskola előtt rendeződjenek a jelenlegi áldatlan körülmények, az itteni forgalmi rend átalakítására is szükség van. Ahogyan az ellenirányú útpályán, itt is az útpálya szélén a reggeli csúcsidőszakban az iskolásokat szállító gépjárművek megállása érdekében megállási lehetőséget kell biztosítani, ezzel párhuzamosan a zárt kerékpársávot (ahogyan szintén az ellenirányú útpályán) kerékpáros nyom felfestésével kellene lecserélni. A Hősök kapujáig tartó szakaszon a kerékpárosok ugyanannyira tartanák föl az autós forgalmat, mint a másik oldalon (nagyjából semennyire, hiszen a többségük normál tempóval közlekedik), de így is sokkal kevésbé, mint az iskola előtt folyamatosan ki-be álló kocsik.

Városüzemeltetési Iroda:
A sávkiosztást ábrázoló forgalmi jelzőtábla képe megfelelő.

Válasz:
Jelenleg igen. A képen azért van áthúzva, mert az általunk javasolt forgalmi rend szerint már nem lenne megfelelő.

Városüzemeltetési Iroda:
A zárt kerékpársávon belül a „kerékpáros nyom” burkolati felfestés is a hivatkozott engedélynek megfelelően 10 évvel ezelőtt került felfestésre. A jelen szabályozásnak megfelelő „kerékpáros piktogram” burkolati jel kialakítására intézkedés történik.

Válasz:
Az általunk javasolt változtatás megvalósításáig elfogadható ez a lépés. Köszönjük szépen!

ÖSSZEGZÉS:
Szeged, Boldogasszony sgt. 8. sz. és 10 sz. előtti útszakasz:
A jelenlegi megállási lehetőséget meg kell szüntetni, a kerékpárosoknak a levezetését végig kerékpársávban kell biztosítani a Markovits Iván utca kereszteződéséig. Azért, hogy a forgalmi rend "hülyebiztos" legyen, a kerékpársávot gömbsüveg sorral kell elválasztani az iskola előtti kb. 15 méteres szakaszon, így az illegális megállás ellehetetlenítésre kerül. A zebra előtt az addig zárt kerékpársáv elsőbbségadással az útpályába csatlakozik, így közösen folytatják útjukat (kerékpáros nyommal) az Aradi vértanúk tere felé. Az addig lebetonozott, de forgalom elől elzárt területet pedig ki lehetne zöldíteni. Becsült költségek 15 méternyi gömbsüveg (300.000 Ft), Zöldterület kialakítása (150.000 Ft), Táblázás (100.000 Ft), Felfestés (nincs külön költsége, hiszen alapból is megtörténne az újrafestés), Munkadíj (200.000 Ft), ÖSSZESEN: 750.000 Ft

Szeged, Boldogasszony sgt. Markovits Iván u. - Tisza Lajos krt. közötti útszakasz:
A jelenlegi zárt kerékpársávot megszűntetni, a helyén megállási lehetőséget biztosítani a reggeli csúcsidőszakban, az útpályán pedig kerékpáros nyom felfestése.
Becsült költség: Táblázás (50.000 Ft), Felfestés (100.000 Ft), Munkadíj (100.000 Ft), ÖSSZESEN: 250.000 Ft

A teljes szakaszon a becsült költség összesen: 1.000.000 Ft

A kérdés már csak az, hogy hajlandóak-e ennyi pénzt befektetni annak érdekében, hogy megszűnjön egy évtizedes probléma, és ezzel együtt a városlakók reggelei nyugodtabban, gondmentesen indulhasson.

Kérjük, biztosítsanak számunkra egy konzultációs lehetőséget, ahol minden felmerülő aggályaikra választ kaphatnak, és az esetleges kérdéseiket feltehetik, mi pedig bemutathatjuk az itt felvázolt lehetőségeket! Közös érdekünk, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk az itt közlekedők számára!

Várjuk megtisztelő válaszukat!

Köszönettel:
Bertalan Balázs

----------

Tisztelt Önkormányzat!

Régóta folyamatos bosszúságot és összetűzéseket okoz az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola előtt kialakított forgalmi rend.

Az ügyben korábban már tettünk bejelentést, melyhez kapcsolódóan a várt eredményt nem sikerült elérni, továbbra is mindennaposak a veszekedések és balesetveszélyes szituációk a belváros irányú útpályán. A korábbi bejelentést az észrevételekkel, válaszokkal, képekkel együtt (melyeket érdemes megnézni, hiszen látszódik, mekkora a probléma) ezen a linken találják meg: https://jarokelo.hu/bejelentesek/szeged/76467/kerekparosok-semmibevetele
Mivel semmi sem változott, szeretnénk egy új megoldási lehetőséget javasolni Önöknek, mely reményeink szerint gyorsan bevezetésre és kivitelezésre is kerülhet.

Jelenleg a vasútállomástól egészen az iskola előtti szakaszig a kerékpársáv a járda mellett, az útpályától elválasztva közösen halad. Mielőtt eléri az iskolát a kerékpársáv, levezetésre kerül az útpályára, ahol 2 méteren keresztül zárt kerékpársávként, majd kerékpáros nyomként halad tovább a belváros irányába. A kerékpáros nyomon munkanapokon reggel 7 és 8 óra között megengedett a megállás a gépjárművek részére. A Markovits Iván utca keresztezése után egy jelenleg ellentmondásos táblázás és felfestés fogadja a közlekedőket: a kerékpárosok az útpálya jobb szélén zárt kerékpársávban vagy kerékpáros nyomon haladhatnak (pontosan nem lehet tudni, hiszen olyan felfestés kombináció nem létezik, ami most fel van festve).

A problémát az iskola előtt megálló gépjárművek okozzák, melyek akadályozzák a kerékpárosok szabályos lejutását az útpályára, valamint beláthatatlanná teszik a vasútállomás irányából érkező forgalmi sávot. Az Önök egyeztetésének hatására sem oldódott meg sajnos a probléma, továbbra is a kerékpárosok „szívnak” az autósok nemtörődömsége miatt.

A megoldást az autósok számára kijelölt megállási hely áthelyezése, és ezáltal a kerékpárosok lejutását biztosító forgalomtechnika kialakítása jelentené.

A következő kialakítást javasoljuk:
1. A jelenlegi lehajtási lehetőségnél eredetileg egy forgalom elől elzárt terület biztosítaná azt, hogy a kerékpárosok rálássanak a vasútállomás irányából érkező járművekre, valamint, hogy az érkező gépjárművek vezetői is észrevegyék a lehajtani kívánó biciklizőket. Erre rendszeresen ráparkolnak az autósok, mely így balesetveszélyes szituációkat okoz (nagyon sokszor takarásból hajtanak le így a kerékpárosok a forgalmi sávba), sőt, sokszor lehetetlenné teszik a lejutást, így a kerékpárosok a járdán – a gyerekek között – folytatják útjukat a céljuk felé. A jelenleg forgalom elől elzárt területen egy kiemelt szegélyű zöldterület/virágágyás kialakítása lenne a megfelelő lépés, hiszen így biztosan nem tudnák leparkolni azt, és ezzel biztosítva lenne a lehajtási lehetőség is az útpályára.

2. Jelenleg a lehajtást követően két méteren keresztül zárt kerékpársáv került kialakításra, mely szinte azonnal meg is szűnik, és jobb esetben (azaz ha nagyritkán, ezen a részen nem várakoznák már autók) belevezet az álló kocsisorba. A kerékpárosok záróvonalon keresztül tudnak csak a forgalmi sávba kihajtani, mely szintén balesetveszélyes szituációt okoz, hiszen az autósok erre nem feltétlenül számítanak. A megoldást azt jelentené, ha ezen a szakaszon végig, majdnem a gyalogátkelőhelyig gömbsüveg-sorral védve meghosszabbítanák a kerékpársávot, ezáltal megtiltva a megállást a gépjárművek számára. A kieső megállási kapacitást, ezáltal a gyerekek ki-beszállását a 3. pontban részletezettek szerint lehetne továbbra is biztosítani.

3. A Markovits Iván utca keresztezése után jelenleg az útpálya jobb szélén a kerékpárosok haladhatnak, a bal oldalon pedig a gépjárművek. A jobb oldali önálló zárt kerékpársáv/kerékpáros nyom megszüntetését javasoljuk, hogy annak helyén majdnem a Hősök Kapujáig - hasonlóan az ellenirányú útpálya kialakításához – munkanapokon 7-8 óra között megállási lehetőséget biztosítsunk a gépjárműveknek, egyéb időszakban pedig ugyanúgy megállási tilalmat javaslunk. Ahogyan ez a vasútállomás irányában is tökéletesen működik, a belváros irányú útpályán is tökéletesen működhetne. A gyerekek ki- és beszállása ezáltal az iskolához szintén nagyon közel, minimálisan messzebb kerülne a jelenlegi helyétől.

Az új forgalmi rend előnyei:
- A zéró emissziós kerékpározás jelenlegi hátrasorolása helyett újra egyenértékű partnerként lehetne kezelni a gépjárművet használókkal: a kerékpárosok bármiféle akadályoztatás nélkül tudnak haladni a Boldogasszony sugárút ezen szakaszán is, az addigi életveszélyes szituációk várhatóan minimális esetszámra esnek majd vissza.
- Az iskola bejárata előtt újabb kerékpártámaszok telepítésére kerülhet sor, hiszen a jelenlegiek már így is túltelítettek, sokszor ereszcsatornákhoz, KRESZ táblákhoz, fákhoz lehet már csak kötni a drótszamarakat.
- A kerékpárosok a gömbsüvegekkel védett kerékpársávról teljesen fel tudják mérni a velük párhuzamosan haladó forgalmat, így biztonsággal tudnak becsatlakozni a forgalomba.
- A megállási kapacitás az új helyen sokkal nagyobb, mint a jelenlegi, elhibázott helyen.
- A jelenlegi letaposott zöldterület újra zölddé válhat.

Kérjük, különítsenek el erre keretet a fejlesztési pénzekből, és oldják meg mindenkorra a jelenleg rengeteg frusztrációt, veszekedést, balesetveszélyes szituációt okozó problémát!

Egyszer kell pénzt rááldozni: a kiemelt szegélyes zöldterület/virágágyás, a gömbsüvegsor, a felfestések és a táblázás is a probléma nagyságához mérten elenyésző forrást igényelnek. Ezzel szemben a közelekdők idegeit ezzel megvédik, hozzájárulnak a "hülyebiztos" közlekedés kialakításához, amiért nagyon hálásak leszünk mind kerékpáros, mind gépjárművezetők részáről!

Nagyon köszönjük előre is a segítségüket!

Probléma helyszíne
Szeged Boldogasszony sgrt. 8

Hozzászólások

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bardócz Csaba!

    A Szeged Boldogasszony sgt. 8. "Kerékpárosok semmibevétele II." tárgyú megkeresésére  csatoltan megküldöm a tájékoztatásunkat.

    Tisztelettel:
    Kissné Herczeg Mónika
    koordináció...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • T. László hozzászólt a bejelentéshez.

    Még a kerékpárút vége tábla előtt parkolnak az autók a kerekpárúton.
  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS - 2023.06.30. Tisztelt Önkormányzat! Ahogyan az előző két levelünkben is jeleztük - de válasz egyik alkalommal sem érkezett rá - konzultációs lehetőséget továbbra is szeretnénk kérni Önöktől, hiszen levelezés útján nem a legjobb ütköztetni az érveket/ellenérveket. Javaslom lakossági fórum össze...

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bardocz Csaba!

    Irodánkra érkezett jelzését köszönve az alábbi tájékoztatást adom.

    Tisztelettel:
    Kissné Herczeg Mónika
    koordinációs ügyintéző
    Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS - 2023.04.28. Tisztelt Önkormányzat! A válaszlevelükre szeretnénk pontról-pontra reagálni: Városüzemeltetési Iroda: A magyar közlekedési morálra és közlekedési kultúrára vonatkozó észrevételeivel egyetértek. A levelében említett gépkocsi leállásokkal, a forgalom indokolatlan akadályozásával kap...

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bardócz Csaba Úr!

    Csatoltan megküldöm Szegeden a Boldogasszony sugárútra vonatkozó tájékoztatásomat.

    Tisztelettel:
    Kissné Herczeg Mónika
    koordinációs ügyintéző
    Szeged Megyei Jogú Város Polg...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS - 2023.04.21. Tisztelt Önkormányzat! A válaszlevelükre szeretnénk pontról-pontra reagálni: Szeged, Boldogasszony sgt. 8. sz. és 10 sz. előtti útszakasz: Városüzemeltetési Iroda: A SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola Szeged, Boldogasszony sgt. 8. sz. előtt közútra feljelölt kerékpáros nyomon m...

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bardócz Csaba Úr!

    Csatoltan megküldöm Szegeden, a Boldogasszony sgt-i forgalmi rend ügyében tájékoztatásomat.

    Tisztelettel:
    Kissné Herczeg Mónika
    koordinációs ügyintéző
    Szeged Megyei Jogú V...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt Önkormányzat! Régóta folyamatos bosszúságot és összetűzéseket okoz az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola előtt kialakított forgalmi rend. Az ügyben korábban már tettünk bejelentést, melyhez kapcsolódóan a várt eredményt nem sikerült elérni, továbbra is mindennaposak a veszekedések és bales...

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bardócz Csaba Úr!

    Csatoltan megküldöm Szegeden, a Boldogasszony sugárúton lévő forgalmi renddel kapcsolatos tájékoztatásomat.

    Tisztelettel:
    Kissné Herczeg Mónika
    koordinációs ügyintéző
    Szeg...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére