Megerősítésre vár

Forgalom akadályozása, lakóházak előtti kapubejárok előtti megállás és parkolás

FRISSÍTÉS - 2023.02.15.

A Magyar Közút válasza:
Több megkeresés, panasz érkezett Társaságunkhoz a Sportpályához érkezők parkolási szokásaival kapcsolatosan. Ezek orvoslásának érdekében elsőként a páratlan oldal védelmében, tehát az Árok utcai buszmegálló után várakozni tilos táblát helyeztünk el, melynek hatálya egészen a Szikla utcáig tart.

A várakozási tilalom megengedőbb, mivel járművel a megállásnál hosszabb ideig (több mint 5 perc) történő egyhelyben tartózkodást tesz lehetővé. Ilyen esetben figyelembe vehető az, hogy edzésre érkező szülők a gyermeküket kitehetik, felvehetik, a létesítményből elhozhatják, őket várhatják. Ebben az esetben, és szükség szerint elállhatnak, ha azt a közlekedési szituáció indokolttá teszi.

Előbbiekben részletezettek miatt, a meglévő várakozni tilos táblát nem módosítjuk, és nem helyezünk el megállni tilos táblát a páros oldalon sem. Egyebekben a sportlétesítményhez érkezőknek is biztosítani kell helyet a parkolásra, várakozásra mely részben megoldható a sportpálya előtti szakaszon.

Tájékoztatjuk, hogy a várakozóhely KRESZ 110. ábra szerinti tábla elhelyezése abban az esetben lehetséges, ha útügyi hatósági engedéllyel rendelkező parkoló került kialakításra. A parkoló kialakításban nem Igazgatóságunk az illetékes, hanem Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Amennyiben a gépjárművek az útmenti ingatlanra való behajtást vagy az onnan történő kihajtást - az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájárulása nélkül - akadályozzák, vagy ha a várakozási tilalommal érintett szakaszon a KRESZ által tiltott várakozási tevékenység valósulna meg, úgy az illetékes Redőrhatóság, Közterületfelügyelet rendelkezik jogkörrel, hogy eljárjon, szankcionáljon.

Társaságunk a forgalomszervezésért, forgalmi rend kialakításáért felel, melyet a lakosság és a sportlétesítmény igényeinek figyelembevételével alakított ki.

----------

Tisztelt Cím!

Az alábbi probléma megoldásához szeretném kérni a segítségüket! Én Szegeden a Budai Nagy Antal utca 45. szám alatt lakok. Az ingatlanommal szemben egy focipálya található, ami a hónap minden napján üzemel, ahová különböző korosztályú felnőtt és gyermek jár sportolni a nap minden szakában, de főleg koradélutántól a késő esti órákig! A probléma lényege: a sportolásra járó autóval érkezők, a lakóingatlanok előtti zöldterületre, kapubejárókra illetve az úttestre is parkolnak, így megnehezítik az ott lakók napi életét! Ez az utca Tápé fő utcája, ahol szinte az egész település itt jár haza, nem beszélve a helyi buszjáratról, ami szintén ezen az útszakaszon jár, és van, hogy akár egy percig is áll a tömegközlekedés, mert nem tudja kikerülni az útesten parkoló vagy épp oda érkező ("csak épp kirakom a gyereket") autókat! Jelzem itt már történt baleset, egy motoros elé kitolatott egy szülő, aki edzésre hozta gyermekét!

Javaslatom! A Budai Nagy Antal utca páratlan oldalán az Árok utca - Szikla utca szakaszra a már korábban kihelyezett várakozni tilos táblát lecserélni megállni tilosra, illetve a páros oldalon a Kikötő sor- focipálya bejárata útszakaszra szintén egy megállni tilos tábla legyen kihelyezve! A focipálya előtt amúgy lehetőség lenne a parkolásra, ha nem egymás mögé és össze vissza parkolnának, hanem halszálkában a sportlétesítmény előtt!
Esetleg egy parkoló tábla kihelyezése kiegészítő táblával sokat segítene, ami jelezné a helyes parkolást!

Köszönöm előre is a probléma megoldást!

Tisztelettel:
Horváth Tibor
Szeged, Budai Nagy Antal utca 45. szám alatti lakos

Probléma helyszíne
Szeged 4412 43

Hozzászólások

  • Bertalan Balázs hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia Tibor!

    Segítenél nekünk? Történt fejlemény az elmúlt időszakban? Megoldódott a probléma?

    Köszönjük a segítséged és a visszajelzésed!

    A Járókelő csapatának nevében:
    Balázs
  • Horváth Tibor visszajelzésére vár.

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Tasnádi Márton megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bardócz Csaba Úr!

    Csatoltan megküldöm  Szegeden, a Budai Nagy Antal 45. számú ingatlannal szemben lévő Tápé Sportpálya előtti közterületen szabálytalanul parkoló gépjárművek ügyében tájékozt...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Szeged Önkormányzata

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt Cím! Az alábbi probléma megoldásához szeretném kérni a segítségüket! Én Szegeden a Budai Nagy Antal utca 45. szám alatt lakok. Az ingatlanommal szemben egy focipálya található, ami a hónap minden napján üzemel, ahová különböző korosztályú felnőtt és gyermek jár sportolni a nap minden szakában, de fő...

  • Bertalan Balázs megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Magyar Közút (Szeged)"-ról "Szeged Önkormányzata"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    Csatolva küldjük Társaságunk válaszlevelét a hivatkozott ügyben.

    Tisztelettel:
    Székely-Hoffmann Andrea
    forgalomtechnikai vezető mérnök
    Magyar Közút Nonprofit Zrt.
    Csongrád-Csanád Várme...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Bertalan Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Magyar Közút (Szeged)

  • Horváth Tibor bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére