Megoldatlan

Akadálymentes buszmegálló hiánya

A Sóstógyógyfürdő irányú Dohány utca buszmegálló akadálymentes megközelítése lehetetlen, hiszen a peron és a járda között lévő szervizút, valamint parkoló között olyan magas padka van, amit mozgássérültek nem tudnak leküzdeni kerekesszékkel. Így hiába alacsonypadlós az összes busz, ha a megállót nem lehet megközelíteni. Nemcsak a busszal közlekedőknél jelentkezik a probléma, hiszen a mellékelt képen látható, hogy a gyalogosátkelőhelyen közlekedők sem tudnak átmenni a járdára, hiszen magas a padka. A kerekesszékkel közlekedők mellett a babakocsisoknak is nagy segítség lenne egy rámpa, ahol le van süllyesztve a padka, így akadálymentesen tudnának közlekedni ők is.
A pozitív példát láttam ezzel kapcsolatban Szatmárnémetiben, az ottani megoldásról készült képet is csatotam a bejelentéshez. Fontos azonban, hogy a felvételen láthatótól ne legyen szélesebb a rámpa, hiszen akkor már az autók is használnák, ami közlekedésbiztonsági szempontból nem előnyös.
Kérem, vizsgálják meg a rámpa megvalósíthatóságának lehetőségét, amire a legalkalmasabb helyszín a zebra és járda közötti rész lenne (a képen jelöltem), hiszen ezáltal a buszmegálló is akadálymentesség válna és a gyalogátkelőhely megközelítése is. Sok idős és kisgyermekes életét megkönnyítené ez az apró beruházás.

Probléma helyszíne
Nyíregyháza Kossuth utca 64

Hozzászólások

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Tehát fontosabb egy autónak a helye, mint napi szinten akár több száz gyalogos, kerékpáros, babakocsis vagy kereksszékes állampolgár akadálymentes közlekedése. Igazán 21. századi szemlélet. Nem segítj...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bardócz Csaba!

    Társaságunkhoz érkezett megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk:

    A képen bejelölt, Kossuth u. 61. előtt található szegély süllyesztése
    Társaságunk részéről nem támogatot
    ...
  • A rendszer lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő NKft. nem válaszolt 40 napon belül.

  • NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő NKft. nem válaszolt 40 napon belül.

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő NKft.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Nem működő lift

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Erdős Zoltán
    Illetékes: Volánbusz Zrt. / MÁV-csoport (Székesfehérvár)
    Piac tér
  • Megoldott
    2
    Megoldott
    2

    Kidőlt fa – Hárshegy

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Pilisi Parkerdő
    Hárshegyi körút (II. kerület)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Eltűnt taktilis jelek

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Lukács Máté
    Illetékes: Városliget Zrt.
    Olof Palme sétány (XIV. kerület, Zugló)
  Vissza az oldal tetejére