Megoldatlan

Gallyazás

Tisztelt Polgármester Úr, Önkormányzati Tisztviselő /Annak akit illet!

A Tetőfedő utcában lakom. Itt 24 éve, előtte már 10 évet a Csiszoló utcában.Zuglóból/ill. a Budapesti II. kerületből költöztünk ki a családommal.Vonzott a zöld.

Mindkét utcáról elmondható, hogy a 34 év során, 0 fejlesztés történt az Önerős - lakossági hozzájárulást jogtalanul nem visszafizetős- csatornázást kivéve. Az is profi volt: elhúzódó, rengeteg kellemetlenséget okozott az itt élőknek.

Szilárd útburkolat nincs , közvilágítás is az első 25 évben nem vagy csak igen gyéren volt.
A közterületen parkosítás, a zöldterület fejlesztése nyomokban sem fordult elő Parkvárosnak ezen a két részén, a többit nem ismerem nem is érdekel mert nem ott lakom.

A városfejlesztésnek szerves részét kellene képeznie a zöldfelületek fejlesztésének.
Már ha Európáról, 2023-ban beszélünk.

Időnként -idén másodszor -ránk eresztett az Önkormányzat olyan emberoidokat- akik minden rendező elv nélkül, random módon belenyírnak az itteni növényzetbe, kiszemelve egy -egy fát, cserjét és azt barbár észnélküli módon lekaszabolják.
Tegnap 15 óra felé hazaérve a munkából tapasztaltam megrökönyödve hogy az általam telepített két nemes diófa csemetét tövig megcsonkítva tönkretették.Idén termett először.( és ezek után utoljára is)
Szomszédom látta az akciót, Őt is elképesztette a barbarizmusnak ez a csimborasszója.

Attól eltekintve, hogy az Önkormányzat -egyszer volt olyan akció hogy beteg, gombás vadgesztenyefa magoncokat osztogatott-semmilyen módon nem járul hozzá, hogy a Budapest egyik szélcsatornájában lévő Érd, mint a város egyik tüdeje, valóban mint a hangzatos "Virágzó Kertváros"-ként működjön, azaz semmilyen parkosítás vagy a lakosságot támogató akció nincs a lakosok önerős közterületet szépítő saját költségen fákat telepítő munkáját is tönkreteszik.

Tudok róla, hogy a lakosságnak tűrni kell a közterületi gallyazást főleg a téli szezont megelőzően ill. az elektromos hálózatot illetően.
De milyen mértékben?! És milyen fajta gallyazást?!

Végig mentem az utcánk Törökbálinti úttól - az M7-es felüljáróig tartó szakaszán:
kb 20-30 méterenként -mindenfajta normalitás mellőző módon- a vezetékeket messze el nem érő kis fákat, cserjéket csonkítottak meg, amik nem lógtak be sehová nem akadályoztak semmit.
Jöjjenek ki és nézzék meg.Ugyanez történt nyáron az utcánkban az utat részenként övező szeder bokrokkal:letarolták.Madaraknak fészkelő hely , táplálékot nyújtó cserjék amelyek szűrik a port, a közeli forgalmas utak zaját, oxigént termeltek nagy felületen.
Helyette nem ültettek Önök a világon semmit.
Arról nem beszélve , hogy a Törökbálinti út felújító munkálatai 2 .éve folynak így a forgalom terhelés amely az utcánkra terelődött, elképesztő mértékben megnőtt.
A gépjárműveink, a házaink, a növényzet vastag fehér por alatt van 2. éve különösen a száraz nyári időszak volt elviselhetetlen.
Egyetlen egyszer sem jött erre locsoló autó ami enyhítette volna ezt a szörnyű helyzetet.
Arról nem beszélve hogy az erre kerülő, reggel későn kelő érdi polgárok ezen az út szakaszon 70-80 km/órás sebességgel repesztve kívánják behozni a késői kelésből adódó csúszást, illetve péntek délutánonként is elképesztő az rally ami az utcánkban folyik.Minden rendőrségi kontroll nélkül.Életveszélyes már többször majdnem elcsaptak felnőttet, gyermeket is.
Úgy gondolom erre jobban kellene fókuszálni az itt lakók védelmében, mint erre a semmire sem jó csak ,az azt végzők munkaidejének kitöltésére szolgáló gallyazás néven történő barbarizmusra.
Egyébiránt az utca végén lévő -M7 felüljáró felőli oldal-nagy mennyiségű gallyat cserjét egyéb kivágott fákat nem is érintették sem nyáron sem tegnap, nem égett a kezük alatta munka ott lett volna mit elszállítani gazdagon, csak hát ugye azzal munka lett volna.

Kérem ezt vizsgálják ki.
Gondolkozom , hogy környezetkárosítás miatt feljelentést teszek most már. Elég volt.
Illetve a közösségi médiába is feltöltöm mások gyönyörködtetésére is a fotókat egyet csatolok Önöknek kis a csonka ki dió csemetékről, élőben sokkal szomorúbb.

Tisztelettel:
Losonczi Márta

Probléma helyszíne
Érd Tetőfedő u. 53

Hozzászólások

  • Tar Julcsi lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    Szia!
    A probléma a megoldásban illetékeshez való eljutástól számított 1 éven belül nem oldódott meg, így az belső szabályunk értelmében "Megoldatlan".

    Azokat a bejelentéseket, amelyek 1 évnél régebbe
    ...
  • Márta Losonczi hozzászólt a bejelentéshez.

    Nem Követő, hanem Tetőfedő utca!
  • Márta Losonczi hozzászólt a bejelentéshez.

    Ma további rombolás történt igazán köszönöm a humánus polgarbarat eljárást további faimat tettek tönkre pusztán rosszindulatú és nem szakmai szempontok szerint
  • Érd Önkormányzata válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Cím!

    Elektronikus úton küldött megkeresésére tájékoztatjuk, hogy „a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről” szóló 2023. évi XXV.tv. törvény (a továbbiakban: Törvény) 3. § (1) bekezdése a
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Balla Imre elküldte az ügyet az illetékesnek: Érd Önkormányzata

  • Márta Losonczi bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Cigaretta csikkek

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Érd Önkormányzata
    József tér
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Törött játszótéri játék

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Érd Önkormányzata
    Fürdő utca
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Gaz

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Érdi Városgazda
    Törökbálinti út
  Vissza az oldal tetejére