Szemetes útszegély, illetve háztömb mögötti terület
Tisztelt illetékes!
Ismét szeretném megkérni az jogosult szervet, vállalatot, hogy az Egyetem sugárút 49-51. szám közötti parkoló öbölt, és a 45-49. szám háztömbje mögötti területet legyenek szívesek rendbe tenni.
Az útszegélyek mentén és a parkoló öbölben vastagon áll a korhadt avar, illetve a háztömb mögött vastagon éktelenkedik a szemét. A környékbeli háztömbökben sok az idős és az albérlő, ők sajnos érdektelenségből, lustaságból és igénytelenségből fakadóan nem foglalkoznak a környezet szépítésével.
Jómagam távolabb lakom és néha szoktam takarítani a területet, de munka és gyerekek mellett nem igazán érek rá ilyesfajta közügyekkel foglalkozni.
A DEHUSZ vagy a Bazár Parking kirendeltjei néhány környékbeli parkban hetente megjelennek, és még füvet is nyírnak, ilyenkor, a tél közepén!
Ezen a területen még azt sem hajlandóak lenyírni, én magam hallottam, amikor egyikük mondta a többieknek, hogy az nem a mi dolgunk itt a háztömb mögött.
Szeretném akkor kérdezni, hogy mégis kinek a feladata a "rejtett" közterületről elszállítani a szemetet, lenyírni a füvet?
A városi lakos mégis hogyan nyírjon füvet, vagy a nagyobb méretű, mennyiségű szemetet mégis hová helyezze?
Néhány követ, amit a ház szigetelési munkálatait végzők széthagytak a területen, beledobtam a kommunális kukába a minap, az AKSD illetékes szemetesei pedig kiszedték és az út szélén hagyták.
Hová tegyük a szemetet?
Érdekesnek találom, hogy vannak bizonyos területek a körzetben, ahol heti szinten végeznek takarítási, szépészeti munkálatokat, de ebbe az utcarészbe nem sikerül eljutni, talán csak 2 évente egyszer.
Minden esetre a munkahelyemről hozok egy lapátot, ha mégsem történne semmi, akkor majd én folytatom a munkát.
Köszönöm az esetleges együttműködést.

Hozzászólások
Köszönöm a közreműködést!