Megoldatlan

Busz-vonat átszállás

FRISSÍTÉS 2022.06.22.

A NIF Zrt. a „Budapest-Esztergom vasútvonal rekonstrukciója I. ütem” (KÖZOP-5.5.0-09-2009-0008) projekt keretében „az Északi Vasúti Duna híd (kiz.) Pilisvörösvár (bez.) vonalszakasz pálya- és műtárgyépítési, valamint a kapcsolódó biztosítóberendezési, távközlési, kábelkiváltási munkák tervezése és megvalósítása” munka részeként helyezte át az Aquincum vasúti megállóhelyet a Szentendrei út Dunához közelebbi oldaláról a HÉV felőli oldalra azért, hogy a HÉV és a vasút között jobb átszállási kapcsolatot lehessen kialakítani.
A vasúti megállóhely mindkét peronja akadálymentesen liftek segítségével megközelíthető a HÉV peronokról a Zsófia utcánál lévő, a HÉV vágányokon is átvezető gyalogos átjáró felől kiépített útvonalon. Ezen az útvonalon érhető el a Pók utcai lakótelep felől a Budapest irányú vasúti peron is.
A NIF Zrt. „Vállalkozási szerződés keretében Aquincum HÉV megállóhely áthelyezéséhez szükséges munkák tervezése és megvalósítása” tárgyú beruházásával a Budapest irányú HÉV peron közelebb került a vasúti megállóhoz (korábban a Zsófia utca után volt). A beruházásnak köszönhetően a Batthyány tér irányába közlekedő HÉV peron vasúthoz közelebbi végéről lényegesen kevesebb gyaloglással érhető el a vasúti megálló.

Az Esztergom felé közlekedő vonatok peronjától a Szentendre irányú HÉV-re, vagy a PÓK utca felé tartók érdekében épült - a fizikai adottságok figyelembe vétele mellett - egy új híd és lépcső is, amely útvonal azonban nem akadálymentes.
Az akadálymentes kapcsolat a fent írtak szerint a Zsófia utcai átjáró felé biztosított mindkét vasúti peronra.
A közösségi közlekedési menetrendek összehangolása nem a NIF Zrt. feladata és hatásköre, így az autóbusz, HÉV csatlakozási problémára nem tudunk érdemi választ adni, javasoljuk, hogy ez ügyben keresse a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaságot.

FRISSÍTÉS 2022.05.19.
MÁV Zrt. válasza: a tárgyi csomópont a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában került felújításra, így tisztelettel javasoljuk, hogy észrevételével forduljon közvetlenül a beruházó NIF Zrt.-hez, aki a beruházással kapcsolatos kérdésekre hivatott felelni.

----

Aquincum megállóban a Piliscsaba felől leszálló utasok nem tudnak szabályosan a Szentendrei útra menni, illetve nagyon körülményesen: először le kell menni lifttel/gyalog, aztán átmenni az alagúton, onnan a másik peronra felmenni gyalog/lifttel, majd gyalog megint le egy másik lépcsőn. A gyakorlatban inkább átmennek a bátrabbak a síneken. Babakocsival/kerekesszékkel nem is lehet megközelíteni sehogy a Nyugatiba tartó vonat peront a Szentendrei útról. Mondjuk aki a Pók utcai lakótelepről jön. Aki a 106-os buszról száll le, és hévvel szeretne bejutni a városba, annak pedig a komplett hév peront meg kell kerülni. A gyakorlatban ezért inkább fenn kell maradni a 106-os buszon és a Kaszásdűlő megállónál kell átszállni, mert az problémamentes. Viszont ott úgy van időzítve, hogy pontosan az orrunk előtt megy el a hév.

Probléma helyszíne
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer, Aquincum megállóhely

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    Az akadálymentesség a Zsófia utcánál megoldott, de a busz és HÉV járatok sűrűsége miatt nem lehet őket összehangolni.
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS 2022.05.19. MÁV Zrt. válasza: a tárgyi csomópont a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában került felújításra, így tisztelettel javasoljuk, hogy észrevételével forduljon közvetlenül a beruházó NIF Zrt.-hez, aki a beruházással kapcsolatos kérdésekre hivatott felelni. ---- ...

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Címzett!

    A NIF Zrt. a „Budapest-Esztergom vasútvonal rekonstrukciója I. ütem” (KÖZOP-5.5.0-09-2009-0008) projekt keretében „az Északi Vasúti Duna híd (kiz.) Pilisvörösvár (bez.) vonalszakas
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • H B L elküldte az ügyet az illetékesnek: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

  • H B L megváltoztatta a bejelentés leírását "Aquincum megállóban a Piliscsaba felől leszálló utasok nem tudnak szabályosan a Szentendrei útra menni, illetve nagyon körülményesen: először le kell menni lifttel/gyalog, aztán átmenni az alagúton, onnan a másik peronra felmenni gyalog/lifttel, majd gyalog megint le egy másik lépcsőn. A gyakorlatban inkább átmennek a bátrabbak...

  • H B L megváltoztatta a bejelentés illetékesét "MÁV Zrt."-ról "NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt."-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Címzett: Járókelő

    Tisztelt Járókelő!

    Hivatkozással a Társaságunk részére küldött 98541 sz. megkeresésben foglaltakra, az ott található észrevételt megtekintettük. A tárgyi bejelentést a vasúti infra
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Pál András elküldte az ügyet az illetékesnek: MÁV Zrt.

  • Pál András megváltoztatta a bejelentés illetékesét "BKK Budapesti Közlekedési Központ"-ról "MÁV Zrt."-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0010684-001/2022/0038
    Tárgy: tájékoztatás

    JAROKELO-BUDAPEST-00098541

    Tisztelt Ügyfelünk!

    A BKK köszöni megkeresését, mely igen összetett problémát ír le. A BKK szakterülete az őt érin
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Suszter Dominik hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez nem annyira BKK kompetencia, inkább MÁV szerintem. Szerintem amúgy nem tudták megoldani szabályosan, ezért ennék a verziónál maradtak.
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "BKK Budapesti Közlekedési Központ"-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    10
    Válaszra vár
    10

    Új zebra

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Hruskó Erika
    Illetékes: Magyar Közút
    Raktár utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Konténerek a járdán.

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Walter Ulbricht
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Bécsi út (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  Vissza az oldal tetejére