Megoldatlan

Kereszteződés újragondolása

Anonim Járókelő

A XV. kerület, Széchenyi út - Opál utca kereszteződése álláspontom szerint logikátlan.

Aki a Széchenyi úti felüljáróval párhuzamosan közlekedik az M3-as bevezetőjéről lehajtva, annak STOP táblája van, holott a visszapillantó tükörből teljesen jól belátható a felüljáróról érkező forgalom és a besoroláshoz elég hely van a buszmegállóig, tehát csak egy "mackósajt" kellene az innen érkezőknek.
Ellenben a jobb kéz felé lévő Opál utcából érkezőknek csak egy "mackósajt"-ja van, tehát aki majdnem hogy a főúton érkezik, annak elsőbbséget kell adnia a kis mellékutcából érkezőknek.

Ez akkor a "legviccesebb", amikor senki nem jön a felüljáróról, tehát könnyen be lehetne sorolni, azonban a Széchenyi út - Kolozsvár utca kereszteződésében lévő lámpa engedi a forgalmat és folyamatosan érkeznek onnan az autók a felüljáró irányába, és mondjuk az Opál utcából balra szeretne kihajtani valaki. Akkor az M3-as felől (a felüljáró mellett) érkezőnek a STOP tábla miatt meg kell várnia, míg a szembe forgalom elfogy, az Opál utcából végre kikanyarodhat balra az autós és csak utána sorolhat be a percek óta üres sávba. Csak mert STOP táblája van.

Kérem ezen kereszteződés újragondolását, az M3-asról (felüljáró mellől) érkező forgalomnak "mackósajt" kihelyezését, míg az Opál utcából érkezőknek STOP tábla kihelyezését.

Köszönöm

Probléma helyszíne
Budapest XV. kerület, Széchenyi út 16
Kereszteződés újragondolása bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia!
    Köszönjük a visszajelzésedet, de azoknak a bejelentéseknek a státuszát, amelyek 1 évnél régebben kerültek beküldésre és ""Megoldatlan""-ként lettek lezárva - mert megoldásuk több időt vett igény
    ...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Csak úgy halkan megjegyzem, hogy már nem "megoldatlan" a helyzet, mert nemrég végre elkészült az újragondolt kereszteződés:

    https://www.facebook.com/MavTelep/posts/pfbid02UfWUAvSWqHiURVjFJjY7vMjqUS88nUt2WkuMF4uhYdKVkVVFiWmZjfXfJLonQdxrl
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!
    A XV. kerület Opál utca – Széchenyi úti kereszteződéssel kapcsolatos bejelentésére válaszunk a következő:
    A kereszteződésnél lévő gyalogátkelő forgalombiztonságának növelése érdeké
    ...
  • A rendszer lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés tárgyát.

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Kidőlt közlekedési jelzőtábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Gyalu utca (XV. kerület)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Hianyzo pollerek a buszmegalloban

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Nyírpalota út (XV. kerület)
  Vissza az oldal tetejére