Megoldott

sérült, hónapok óta mozdulatlan kocsi

A képen látható autó hónapok óta mozdulatlanul áll a Hűvösvölgyi út 18. előtt. Bár önmagában elfogadhatatlan, ha valaki azért vesz kocsit, hogy álljon és ezzel foglalja az értékes közterületet, de ez még - sajnos - nem jelentene problémát a mai szabályok szerint.
Viszont ez a kocsi sérült, a jobb eleje meg van törve, így nem forgalomképes (jelen állapotban nem vizsgázna le). Ilyen állapotban pedig még érvényes műszakival sem tárolható közterületen. Erre ad némi irányelvet is a Budapest Főváros Közgyűlésének 30/2010. (VI. 4.) rendeletének 49§ (1) pontja.
Érthetetlen, hogy valakinek azért van kocsija, hogy hónapokig álljon helyben. Ahogy az is, hogy minden városvezető a kevés parkolóhelyről panaszkodik, közben Budapest (is) tele van roncsokkal és még azokat sem vitetik el, amit a mai hiányos szabályozás alapján is el lehetne. Kérem, vigyék el innen ezt a roncsot!
(Friss képet nem tudtam csatolni, menet közben láttam. De a Google térkép utcanézetének megfelelő állapotban van ma is. Ez ne tartsa vissza az illetékeseket, hogy megnézzék.)

Probléma helyszíne
Budapest II. kerület, Hűvösvölgyi út 18
sérült, hónapok óta mozdulatlan kocsi bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Érdekelne, hogy ennyi hónap után végül hová tünt hírtelen. Reméljük nem egyszerűen átálltak vele mondjuk az Akadémia P+R-be.
  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megoldásra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Farkas Levente hozzászólt a bejelentéshez.

    ma már nem volt ott
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Az Önkormányzat sem érti a problémát ahogy látom! A bejelentésben is hivatkozott Budapest Főváros Közgyűlésének 30/2010. (VI. 4.) rendeletének 49§ (1) pontja alapján egy műszakival amúgy rendelkező, d...
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megoldott"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • II. kerületi Önkormányzatverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Anonim Járókelő!

    A 2021. december 17-én megjelent Magyar Közlönyben lévő törvénymódosítás pontosan meghatározta, hogy a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020
    ...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Ügyintéző!
    Ez az autó sérülten, hiányos világító és irányjelző berendezéssel biztos, hogy nem menne át egy műszaki vizsgán, tehát nem üzemképes. Jelen állapotban nem is közlekedhetne tartósan,
    ...
  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    "Szia!
    A gépjármű érvényes műszaki vizsgával és rendszámmal rendelkezik, a Közterület-felügyelet a hatályos jogszabályok értelmében nem intézkedhet. A bejelentésedet emiatt ""Megoldottként"" zárjuk....
  • II. kerületi Önkormányzatverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    A Városrendészet válasza:
    Tisztelt Bejelentő! A Városrendészek a helyszínen jártak. Megállapították, hogy a gépjármű 2022. 04. 30-ig érvényes műszaki vizsgával rendelkezik. Így szabályosan áll a közte...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Norbert!
    Ha van műszakija, állhat. De sérülten már műszakival is más a helyzet. Lógó fényszóróval, törötten egyértelműen nem forgalomképes (legfeljebb a szervizig). Az érvényes rendeletek szerint visz...
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • II. kerületi Önkormányzatverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönjük szíves bejelentését, melyet rögzítettünk és továbbítottuk a Városrendészeti Osztály felé. Üzemképtelen gépjárműnek az a gépkocsi tekinthető, amelyen nincs rendszám, vagy lejárt a műszaki eng...
  • Bíro Norbert hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez ameddig érvényes a műszakija, ott lehet. Minimális mozgás pedig nincs előirva, két műszaki közt akár egyazon helyen is állhat.
  • Csanádi György elküldte az ügyet az illetékesnek: II. kerület Közterület-felügyeleti Csoport

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    2 rendszám nélküli roncs autó

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: II. kerület Közterület-felügyeleti Csoport
    Tökhegyi út (II. kerület)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Lejárt műszakis, összetört VW a Budenzen

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: II. kerület Közterület-felügyeleti Csoport
    Budenz út (II. kerület)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Lejárt műszakis, forgalomból kivont

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: II. kerület Közterület-felügyeleti Csoport
    Hárshegyi út (II. kerület)
  Vissza az oldal tetejére