Megoldatlan

A sietős utasok számára jelzés

A sietős utasok számára jelzés, hogy "most" egy átszállással megrövidíthetik az útidőt

Pár hete nagy örömet okozott az a figyelmesség egy 41-es villamos vezetőjétől, hogy a Futár rendszert is megszégyenítő módon olyan információt osztott meg a villamosunkon utazókkal, amit nélkül egyébként nagyon is úgy alakulhat a helyzet, hogy az utas jármű nélkül maradva pofára esik (a sínekre).
Pontosítva a történetet a 41-es villamos és a 47-es villamos a Budafoki elágazás nevű megállóhelynél válik szét illetve (az ellenkező irányba) kanyarodik össze. Jelen esetbe összekanyarodik és északnak mennek tovább. Mikor a 41-es villamos ebbe a megállóba érkezik, akkor a zseniális (de nem dehonesztáló értelemben) jármű-menetidő-tartás és -szinkronizálás miatt akár néha 3-4 percet is vár, a 47-es villamos meg egy másik vágányon jön, és közel a 41-es megállójához áll meg, és csak utána lesz a Fehérvári út felé a vágányuk ugyanaz. Azonban a 47-es jöttét nem lehet látni a 41-esből, mert egy épület szerencsésen eltakarja, valamint a 47-es nem vár ebben a megállóban menet-idő szinkronizálásra.
Azt hiszem, néhányunknak leeshetett, hogy mikor történik meg a csoda. A 41-es villamost vezető hölgy bekapcsolta a mikrofonját és közölte udvarias hangon az utasokkal, hogy most jön a 47-es villamos, ami előbb megy tovább. Írd és mond a kb. húsz utasból azonnal 4-5 átcammogott a másik, 20 méterrel arrébb lévő megállóba, hogy hátha nyer egy kis saját időt az utazásban.
Nem várt figyelmesség egy ismeretlentől mindig megdobogtatja a szívünk-lelkünk, s ha ez (ugyanarra irányulva) minden nap megtörténik, akkor valószínű lehet, hogy erejét veszti, közlekedésnél maradva, az örökös Futásban bizony kiéghetünk. Ezzel azt akarom mondani, hogy a menetidő betartásában érdekelt járművezetők nem biztos hogy szívesen kommunikálnának olyasféléket, amiket akár ki is lehet váltani a Futárral.
Magyarán a Futár rendszer mindkét érdekelt jármű helyzetével és menetrendjével tisztában van, így akár egy lassabban átszálló utasnak is adhatna átszállási javaslatot, pontosabban pár percnyi sajátidőt a az utolsó utazáshoz. :) :)

Probléma helyszíne
Budapest XXII. kerület, Budafok-Tétény, Budafoki elágazás

Hozzászólások

  • Jakab Imola lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Pál András hozzászólt a bejelentéshez.

    Én amúgy meglehetősen ritkán látom a tájékoztatást hogy mikor indul a végállomásról. Ez attól is függ hogy állítja be a vezető menetre készen?
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0005851-001/2022/0038
    Tárgy: tájékoztatás

    JAROKELO-BUDAPEST-00096779

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Köszönjük megkeresését, melyet továbbítottunk a BKV Zrt.-nek. A BKV arról tájékoztatott a beje
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés leírását "Pár hete nagy örömet okozott az a figyelmesség egy 41-es villamos vezetőjétől, hogy a Futár rendszert is megszégyenítő módon olyan információt osztott meg a villamosunkon utazókkal, amit nélkül egyébként nagyon is úgy alakulhat a helyzet, hogy az utas jármű nélkül maradva pofára esik (a sínekre). Pontosítva a tört...

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés nevét "A sietős utasok számára jelzés, hogy "most" egy átszállással megrövidíthetik az útidőt"-ról "A sietős utasok számára jelzés"-ra.

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Császár Zoltán bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    2
    Válaszra vár
    2

    Budafok villanyoszlopok állapota

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Mária Terézia utca (XXII. kerület, Budafok-Tétény)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Megrongált buszmegálló

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Diótörő utca (XXII. kerület, Budafok-Tétény)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Dayka Gábor utca menetrend táblák

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Dayka Gábor utca (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére