Megoldott

Árvízvédelmi gátkorona Árasztó úthiba, repedés és növényzet

Kérem, vizsgálják felül az aszfaltcsík állapotát. A karikával jelölt részen például található egy igen nagy huppanó. Kérem, vegyék figyelembe, hogy ez a szakasz nem rendelkezik semmilyen megvilágítással (!) és ezért is nagyon fontosak lennének az úthibák megfelelő javítása az erre járók, de leginkább az itt tekerők számára. Ugyanakkor kérem, gondoskodjanak a fás szárú inváziós fajú növények továbbterjedésének megakadályozásáról, hiszen egyre inkább tele van velük a töltés környezete és az oldalán is nagy számban jelentkeztek újulatok. Tudom, mert rengeteg éve tekerek itt és ez nagyon nem volt fellelhető eddig a töltésen. Ezen kívül található a töltésen belüli részen egy repedés is, amelyben szintén növényzet cseperedik.

Munkájukat és válaszukat nagyon köszönöm!

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Árasztó út

Hozzászólások

  • Gál Miklós lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    Köszönettel vettük bejelentését. Társaságunk az árvízvédelmi töltések
    kaszálását évi három alkalommal végzi el. A kaszálások során figyelmet
    fordítunk a fás szárú növények eltávo
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: FCSM Fővárosi Csatornázási Művek

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "FCSM Fővárosi Csatornázási Művek"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Üdvözlettel:

    Budapest Közút Zrt.
    Útüzemeltetési osztály
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Gál Miklós elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Sleepy Claus bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Tábla elfordulva. Nem tudni milyen tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Önkormányzata
    Szerémi sor (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Üres oszlop

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Pál András
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Önkormányzata
    Bártfai utca (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére